Mele Kalikimaka & Hau'oli Makahiki Hou 2015!

A Hawaii-szigetekre természetesen még a télapó is szörfön érkezik ☺

Mindenkinek Kellemes Karácsonyt és Boldog 2015-ös Évet Kívánunk!

Képes beszámoló a szörfvilágbajnokság záró futamáról

Hawaii messze földön híres a nagy hullámairól és az erre épülő szörfkultúrájáról. A profi szörfösök úgy tartják, hogy a világ legjobb szörfös partja is itt található, ami nem más, mint az Oahu északi partján található Pipeline (Csővezeték) nevű hely. Itt egy olyan sekély zátony található a vízben, amit ha elérnek a hullámok, akkor az átbukó víztömeg tökéletes csőformát hoz létre, amelyben minden szörfös álma legalább egyszer végigsiklani. A sekély zátony ugyanakkor az egyik legveszélyesebb hellyé is teszi a Pipeline-t, ezért a legtöbb szörfös soha nem éri el azt a szintet, hogy itt szörfözhessen. A világ legjobb hullámlovasai azonban minden évben összemérhetik a tudásukat a Pipeline-on, itt szokták ugyanis megrendezni a Szörf Világbajnokság záró futamát, amit egyszerűen csak Pipe Masters versenynek, azaz A Csőmesterek versenyének neveznek. Az idei bajnokság utolsó futama különösen izgalmasnak ígérkezett, hiszen hárman is esélyesek voltak a végső győzelemre: a világbajnoki pontversenyt vezető, brazil Gabriel Medina, a második helyen álló, ausztrál Mick Fanning és harmadik helyről még némi esélyekkel érkező amerikai szörflegenda, a tizenegyszeres világbajnok Kelly Slater.

Mint minden sport, úgy természetesen a szörf is csak akkor igazán érdekes, ha az ember valamelyest érti a lényegét, jöjjön hát egy kis szörfös gyorstalpaló. A szörf egy kieséses alapon működő pontozásos verseny. Egyszerre ketten, vagy hárman vannak a vízben, attól függően, hogy éppen hányadik kört futják. Általában 30 perc áll a versenyzők rendelkezésére, hogy elkapják a legjobb hullámokat. Többször is próbálkozhatnak, de csak a két legjobb eredményük számít. A pontozás 1-től 10-ig tart és a hullám méretén és nehézségi fokán túl a különféle manőverek számától és a sebességtől is függ a végső pontszám. Tökéletes hullámlovaglást nagyon nehéz bemutatni, de vannak ennek is mesterei, például a hawaii John John Florence, aki idén 5-ször is elérte ezt a tökéletességet. Ha már egy hawaii versenyzőnél tartunk, akkor érdekességként megemlítendő, hogy talán a szörf az egyetlen sport a világon, ahol külön nemzetként kezelik a hawaiit, így fordulhatott elő, hogy az összetett verseny harmadik helyéért nagyot csatázott egymással az amerikai Slater és a hawaii Florence, amire végül az utóbbinak sikerült felkapaszkodnia, az amerikai bajnokesélyesnek pedig be kellett érnie az összetett negyedik helyével. A versenyre összesen két hét állt rendelkezésre, hiszen a hullámok kiszámíthatatlanok. Az első és a második kör még a múlt héten lezajlott, a befejezésre azonban most péntekig kellett várni, akkorra érkeztek ugyanis csak meg a tökéletes hullámok. A verseny egyébként a YouTube-on élőben is követhető volt, sőt akár utólag is megnézhető, csupán kilenc óra hosszú ☺

Jómagam azonban a helyszínről követtem és fényképeztem végig, időnként még a felvételen is látszódom (pl. 3:05:02-nél a jobb alsó sarokban). Persze természetfotóshoz méltóan álcáztam magam, igaz, ezúttal csak a nap elől bujkáltam, ennek megfelelően halványzöld hosszúnadrágot, még halványabb inget és egy zöld, nyakvédős sapkát viseltem, valamint egy hátizsák is volt rajtam (ha valaki esetleg meg szeretne találni).

A verseny nagyon látványos volt, bár a világbajnokság hamar kétesélyessé szűkült, miután Slater a harmadik körben kiesett, igaz, volt egy szép 8,6-os siklása. Fanning pedig az ötödik kör végén búcsúzott, így az összetett pontversenyt vezető Medina megnyerte a világbajnokságot, függetlenül a futamon elért helyezésétől. A strand ekkor szinte felrobbant a brazil rajongók örömétől, akik eszeveszetten rohantak be a vízbe, hogy a honfitársukat ünnepeljék. Ezután Medina felszabadultan versenyzett és könnyedén jutott a döntőig, ahol még egy tökéletes 10-est is futott, idén először, ám végül ez is kevés volt az ausztrál Julian Wilson ellen, aki két nagyon jó hullámot is elkapott és végül megnyerte a versenyt.

Következzen hát a képes beszámoló:

Duke Kahanamoku és a hawaii szörfkultúra

A szörfözést az ősi polinézek találták ki, hogy szórakoztassák magukat és eltöltsék a szabadidejüket. A Polinéz-szigetvilágban a hullámlovaglásra leginkább alkalmas hullámok a Hawaii-szigetek partjainál alakulnak ki, így itt vált ez a sport leginkább a kultúra részévé, ezért tartják ma úgy, hogy Hawaii a szörfözés szülőhazája. A szörfözés egyébként az angol surf szóból ered, ami bukóhullámot jelent. A sport hawaii neve pedig hee nalu, amit leginkább hullámon siklásként lehetne fordítani, a magyar név, a hullámlovaglás is talán ebből eredeztethető. A hullámon siklást a hawaiiak művészetnek tartották és mindenki nagy kedvvel űzte. A legügyesebb szörfösök óriási tiszteletnek örvendtek és nem ritkán közülük kerültek ki a csoportok vezetői is.

A szörf világszintű elterjedése a 20. század elején kezdődött egy kiváló hawaii sportembernek köszönhetően. Ő volt Duke Kahanamoku. Mindenféle vízi sporthoz volt tehetsége, ezért gyakran hívták halembernek, vagy, utalva a keresztnevére, az úszás hercegének. Duke 1912-ben lett először olimpiai bajnok 100 méteres gyorsúszásban, majd a következő Olimpián, 1920-ban a saját korábbi világcsúcsát megjavítva megvédte az olimpiai bajnoki címét, sőt az amerikai gyorsváltó tagjaként megszerezte a harmadik olimpiai aranyát is. 1924-ben, 34 évesen azonban már be kellett érnie az ezüstéremmel, egy bizonyos Johnny Weissmüller mögött. Duke később gyakran viccelődött azzal, hogy őt csak Tarzan tudta legyőzni. 1932-ben pedig még tartalékként tagja volt az olimpiai bronzérmes amerikai vízilabda csapatnak is. Elképesztő sportteljesítményeinek és közvetlen stílusának köszönhetően Duke lett az úszósport első igazi világsztárja. A hírnevét pedig arra használta, hogy a számára legkedvesebb sportot, az akkoriban még csak Hawaiin ismert szörfözést népszerűsítse. Kaliforniában, Ausztráliában és a világ más pontjain is sikerült meghonosítania a hullámlovaglást, így teljes joggal nevezhető Duke Kahanamoku a modern szörfözés atyjának. Duke egyébként Honoluluban született 1890-ben és itt is hunyt el 1968-ban. Waikikiben ma is bronzszobor őrzi az emlékét.

A kezdő szörfösök körében Waikiki ma is nagyon népszerű, de az igazán nagy hullámok a sziget nyugati és különösen az északi partjainál találhatóak, különösen a téli hónapokban. A világ legnevesebb szörfversenyei is itt kerülnek megrendezésre. Ezek a partok távol vannak a fő turistahelyszínektől és amúgy sem igazán alkalmasak „egyszerű” strandolásra, ezért többnyire csak az igazán ügyes és elszánt szörfösök látogatják. Az időnként erre tévedőknek pedig itt lehetőségük nyílik betekinteni a különös helyi szörfkultúrába, aminek során az itt lakók a szörfözés számtalan ágának valamelyikét űzve, munka előtt, munka után és nem ritkán munka helyett is a hullámokat várják ☺

Honlapok

Gábor természetfotós honlapját már ismerhetitek. Érdemes rendszeresen meglátogatni a galériákat az újabb és újabb természetfotóiért, vagy a blogját a legfrissebb ismeretterjesztő írásaiért. Pár napja pedig elkészült az én honlapom is, ami a szakmai eredményeimet igyekszik egy helyen összefoglalni: a kutatói múltamat, a publikációimat és van egy kis galéria is a munkám eddigi legfontosabb eseményeiből.

Hálaadás hagyományos(abb)an

Amióta Amerikába érkeztük, mindig megünnepeltük a Hálaadást, nem volt ez másképp idén sem. A tavalyi ananászos pulyka helyett, idén azonban hagyományosabb módon készítettük el a pulykát. Semmi extra nem került rá, csak egy kis fűszerkeverék és, hogy némi magyaros ízeket is belecsempésszünk, egy kevés pirospaprika és Pirosarany. Az idei azonban annyiban is különbözött a korábbiaktól, hogy most először egész pulykánk volt, amit a bevásárlóközpontban kaptunk ajándékba. Pár hete ugyanis olyan akció volt a boltban, hogy ha egy bizonyos összeget elér a bevásárló listánk, akkor ingyen választhatunk egy pulykát akár 10 kilóig. Mi nem is tudtunk erről az ajánlatról, de a pénztáros, aki már régi ismerősünk, figyelmeztetett rá, majd az egyikőnk gyorsan visszament egy csomag pulykáért. A 10 kilós szárnyas azonban egy kicsit sok lett volna nekünk, így beértük egy 4 kilóssal is ☺, ez is ki fog tartani erre a hétre. Ráadásul ez is csak két részletben fért be a kis sütőnkbe, még úgy is, hogy szárnyak és combok nem voltak rajta, itt ugyanis gyakran anélkül árulják a pulykát, hiszen az amerikaiak igazán csak a mellehúsát szeretik. Mivel az igazi Hálaadás Amerikában elképzelhetetlen pite nélkül, ezért idén mi is sütöttünk pitét az ünnepre, mégpedig almásat.

Tipikus sztereó: az ázsiaiak és a vezetés

A legtöbb népcsoporttal kapcsolatban létezik valamilyen sztereotípia. Rögtön magunkkal kezdve: a magyarok örök elégedetlenek, de ilyen az is, hogy az írek piásak, na meg, hogy a déli népek lusták. Habár a sztereotípiák többsége durva általánosítás, némelyiküknek azért van némi valóságalapja, még ha természetesen nem is érvényesek mindenkire. Nem tudok azonban annál igazabb sztereotípiát elképzelni, mint hogy az ázsiaiak nem tudnak vezetni. Ezt Honoluluban nap, mint nap tapasztaljuk, ahol a lakosságnak nagyjából a 70%-a ázsiai származású. A példákat a végtelenségig lehetne sorolni, gyakorlatilag mindent rosszul csinálnak. Két nagyon idegesítő dolgot azért kiemelnék. Az egyik, hogy az indexet soha nem használják. A többségük szó szerint nem tudja, hogy mire való és csak megy, amerre lát. A másik, még ennél is idegesítőbb, bár kevésbé veszélyes tulajdonságuk az, hogy a piros lámpánál körülbelül nyolc-tíz méterenként állnak meg, ami miatt általában csak fele annyi autónak jut hely az utakon, mint amennyi normális esetben elférne. Még akkor sem mennek egymáshoz közelebb, ha valaki kilóg a kereszteződésbe és így akadályozza a keresztülhaladó forgalmat.  Emiatt Honoluluban állandóan dugók vannak, gyakorlatilag három autó már elég ahhoz, hogy megálljon a forgalom ☺. Az ázsiai többségnek köszönhetően Honolulu rendszeresen az első helyen végez az USA legrosszabb közlekedésű városainak a listáján, általában a négymilliós Los Angelesszel versengve ezért a nem túl előkelő díjért és simán megelőzi a nyolc és félmilliós New York-ot, a közel hárommilliós Chicagót, vagy a másfélmilliós Philadelphiát. Igencsak „szép” eredmény ez, ha figyelembe vesszük, hogy Honolulu a mindössze háromszáz-ötvenezerfős lakosságával csak az 54-ik legnagyobb város Amerikában.

Amerikában egyébként annyira elterjedt sztereotípia, hogy az ázsiaiak rossz vezetők, hogy az angol szlengben szitokszóként használják az ázsiai sofőrt (asian driver) mindenkire, aki rosszul vezet. Természetesen nem csak Amerikában ismeretes a probléma, Ausztráliában pár hónapja nyilatkozta az egyik vezető politikus, hogy az ázsiaiak nem tudnak vezetni, ezért külön vizsgát kéne tenniük. Aztán persze nem győzött elnézést kérni, miután szóltak neki, hogy ilyet mondani nem igazán polkorrekt. Némelyikükre egészen biztosan ráférne némi speciális autós oktatás, még ha nem is egészen olyan, mint amilyet az alábbi vicces videóban láthatunk. Figyelem, Inappropriate Language! Aki nem bírja, ne nézze! A többiek viszont jól szórakozhatnak rajta, főleg mert a videó valójában nem is annyira az ázsiai vezetőkről, hanem inkább a rasszista fehérekről szól, csak, hogy egy újabb sztereotípiával zárjunk.

Egy nap a North Shore-on

Hosszú idő után végre az elmúlt hétvégén volt egy napunk, amit teljesen szabaddá tudtunk tenni, így egész szombaton az Északi Parton (North Shore) kirándultunk. Mivel hétvégén a forgalom a szokásos hatalmasról óriásira nő, ezért az egész napos pihenést rögtön úgy kellett kezdeni, hogy hatkor keltünk, így azonban még a tömeg előtt eljutottunk az első célállomásra, a Teknős-öbölbe. Oahun, talán ez a part van a legmesszebb Honolulutól, ezért itt sosem szoktak igazán sokan lenni. Ráadásul, ha elég messzire megyünk a parkolótól, akkor egy kis eldugott miniöblöt is találhatunk, ami a sziklák által védve van a hullámoktól és a sekély víz kellemesen fel is melegszik.

Ebéd után aztán megnéztük, hogy hol termesztik az egyik kedvenc gyümölcsünket, a papaját. A Kahuku Farm minden nap kínál traktoros körtúrát a farmon, ahol megtekinthető, hogy mit, hol és hogyan termesztenek. A túrát vezető farmer először bemutatta a hidropónikus növénytermesztést, majd elvitt a papaja-ültetvényre és elmesélte, hogy milyen nehéz itt farmernek lenni. A papaját ugyanis csak kézzel lehet leszedni a több méter magas fák tetejéről, az emberi munka pedig nagyon drága Hawaiin (ahogyan minden más is), miközben Dél-Amerikában nagyon olcsón megterem mindenféle trópusi gyümölcs, így a papaja és a banán is, amivel nagyon nehéz versenyezni. A másik fő terményük ugyanis a banán. Itt azzal próbálnak kitűnni a tömegből, hogy nem a mindenki által ismert cavendish fajtát termesztik, hanem az apróbb, de édesebb ízű alma banánt (apple banana). A traktorral végigmentünk a banánültetvényen is, majd a túra végén egy nagyon finom, jéghideg papajás-banános-ananászos-kókuszos smoothie-t is kaptunk. Ez olyasmi, mint a turmix, csak tej nélkül, tömény gyümölcsből készül.

A farmtúra után átmentünk a teknősök „titkos” pihenőhelyére és egészen estig itt is maradtunk. Teknősöket eleinte csak a vízben láttunk, de estefelé az egyik kivonszolta magát a partra és bár estére elég borús lett az idő, szerencsére napszállatkor a horizonton felszakadozott a felhőzet és végül sikerült a teknőst is lefotózni és egy igazán drámai naplementét is megcsodálni. A kirándulást végül a kiváló Jameson’s By The Sea étteremben zártuk, majd késő este kellemesen gyér forgalomban autózhattunk haza.

Iselle (és Julio) után

Izgalmasan alakult a pénteki napunk az Iselle nevű hurrikánnal, annak ellenére, hogy végül minden úgy történt, ahogyan az várható volt és a mi szigetünkön nem okozott komoly gondot a vihar. Ezt azonban nem tudhattuk előre, ezért igyekeztünk a legrosszabbra felkészülni. A hawaii építkezési stílus ugyanis elég egyszerű: építs egy házat fából, lehetőleg minél vékonyabb falakkal, hiszen itt mindig jó idő van. Gond csak akkor adódik, amikor éppen nincsen jó idő. Legutóbb 1992-ben érte el hurrikán a Hawaii-szigeteket, telibe kapva Kauai szigetét. Az Iniki nevű hurrikán 230 km/órás széllökéseivel végül hat embert megölt és gyakorlatilag az összes faházat leamortizálta a szigeten.

Itt, Honoluluban téglából és betonból szinte csak a belvárosi társasházakat építik, ennek megfelelően a mi házunk is fából van. Amikor elköltöztünk Waikikiből, nagyon megörültünk ennek, mivel nagyon hangulatos kis ház, ráadásul csendes környéken van és elég távol a parttól, így cunamiriadó esetén sem kell menekülnünk. Hurrikánra viszont nem számítottunk, ezért a biztonság kedvéért még csütörtökön megnéztem a legközelebbi hurrikán menedéket, amit a Vörös Kereszt alakított ki az egyik középiskolában. Előre összekészítettük egy-egy hátizsákba a legfontosabbakat: kaját, innivalót és váltásruhát, hogy ha menekülni kell, akkor csak fel kelljen kapni és uzsgyi. Az előrejelzések szerint pénteken hajnali hatkor volt várható a vihar érkezése, ezért úgy döntöttünk, hogy négyig alszunk és ha az előrejelzések még mindig hurrikánról szólnak, akkor elmegyünk a menedékre még a vihar érkezése előtt. Hajnali háromkor azonban már olyan széllökések jelezték a vihar közeledtét, hogy nem vártunk tovább, inkább biztos, ami biztos alapon elmentünk a menedékre. Utólag kiderült, hogy azok voltak az egész vihar legerősebb széllökései, így (szerencsére) még egy rendes videót sem tudtam készíteni a viharról.

Az Iselle nevű hurrikán végül a várakozásoknak megfelelően trópusi viharrá szelídült és így érte el a Nagy Szigetet, de amint a lenti videón látható, így is okozott károkat néhány házban, sőt villanyoszlopokat és fákat is kidöntött. Szerencsére, ez az egyik leggyérebben lakott sziget. A többi sziget, így a mienk is már sokkal jobban járt, mivel a Big Island 4000 méter magas hegyeivel nem bírt el a legyengült ciklon és a szigetet elhagyva szinte teljesen szétesett.

Most „várjuk” Julio-t. Pontosabban várja a rosseb, de hát jön, habár egyelőre úgy tűnik, hogy Iselle kísérője is gyengülni kezdett, ráadásul jó esély van rá, hogy északi irányban el is kerüli a szigeteket.

Frissítés (2014. augusztus 11., hétfő): az utóbbi napok előrejelzéseinek megfelelően a Julio nevű hurrikán végül elkerülte a Hawaii-szigeteket és hétfő estére annyira legyengült, hogy trópusi viharrá minősítették vissza.

Iselle és Julio

Hamarosan újabb különleges természeti jelenség lesz tapasztalható Hawaiin, ez azonban jóval kevésbé várt esemény, mint például az áprilisi holdfogyatkozás volt, ezúttal ugyanis trópusi viharok érkeznek.
A Hawaii-szigeteket ritkán érik el hurrikánok, mivel a trópusi ciklonok megerősödéséhez meleg vízfelület szükséges és Hawaii környékén általában hűvösebb az óceán vize, így legtöbbször a hurrikánok elgyengülnek és „szimpla” trópusi vihar formájában érik el a szigetek partjait. Idén azonban az El Niňo jelenség miatt melegebb a Csendes-óceán vize, ezért van rá esély, hogy az Iselle nevű hurrikán nem szelídül trópusi viharrá és hurrikán formájában éri el a Big Island partjait. Mi, itt Oahun talán abban bízhatunk, hogy a Nagy Sziget mérete és magas hegyei képesek lesznek legyengíteni a hurrikánt és mire pénteken ideér, már csak a szokásos trópusi vihar lesz belőle, amilyenből 2-3 is szokott lenni egy évben, igaz, az sem túl kellemes. A helyzet komolyságát fokozza és egyben igazán különlegessé is teszi, hogy Iselle nyomában rögtön jön Julio is, ami jelenleg még erősebb hurrikán, mint Iselle és vasárnapra „várhatjuk”. Julio esetében azonban az adhat okot némi bizakodásra, hogy remélhetőleg Iselle „elhasználja” a meleg óceáni vizet és a nyomában maradó hidegebb víz miatt Julio már nem tud tovább erősödni.
Igyekeztünk felkészülni a viharokra, az udvarról elpakoltuk a könnyen mozdítható dolgokat, van elég vizünk, kenyerünk és konzervünk. Általában nagy öröm különleges természeti jelenségekkel találkozni, de e nélkül azt hiszem, jól meglennénk.

Papaja

Hawaiin a klímának köszönhetően egész évben teremnek a gyümölcsök, így számtalan trópusi gyümölcsöt lehet frissen kapni az év bármely részében. Az ananászon kívül a papaja is nagy kedvencünk. Kolumbusz Kristóf is nagyon kedvelte, ő volt az első európai, aki megkóstolta a papaját és az „angyalok gyümölcsének” nevezte. Ez a gyümölcs egyébként a dinnyefán terem. Mivel nagyon fagyérzékeny növény, ezért csak a trópusokon él meg. Eredetileg Mexikóból származik, de sok helyen termesztik évszázadok óta a trópusi Amerikában, sőt egyre elterjedtebb Afrikában, Ausztráliában és Óceániában is. Itt Hawaiin is számos farmon foglalkoznak vele, Oahu szigetén a legismertebb talán a Kahuku Farm az Északi Parton. A papaja gyümölcse nem csak nagyon finom, hanem rendkívül egészséges is, rengeteg vitamint és nélkülözhetetlen ásványi anyagot tartalmaz. A gyümölcs héja éretlenül zöld, éretten sárga, ha teljesen sárgává változik, akkor már túlérett. Általában akkor a legjobb, amikor a héjának nagyjából a 3/4-e sárga, a többi viszont még zöld. A gyümölcs húsa narancssárga színű és a termés közepén elhelyezkedő magvakat veszi körül. Könnyű felszolgálni, meg kell hámozni, a magokat ki kell kanalazni, aztán már fogyasztható is, mi azonban az ananászhoz hasonlóan még fel is szoktuk kockázni mielőtt megesszük.

Címlapsztori a Madártávlat magazinban a Laysan-albatroszról

A Madártávlat magazin idei nyári számának a címlapjára az egyik albatroszos képem került. A címlapfotó a magazin hasábjain megjelenő hat oldalas cikkemhez készült, ami a Laysan-albatrosz különös életébe nyújt bepillantást. Az albatroszokról, illetve a velük végzett munkáról már itt a blogon is beszámoltam néhányszor, míg az élőhelyükről, a Kaena Pointról, valamint annak élővilágáról a TermészetBÚVÁR Világjáró rovatában tavaly megjelent cikkem ad ismertetőt, érintve természetesen az albatroszok alapvető szokásait is. A mostani, Madártávlatban publikált cikk azonban részletesen bemutatja az albatroszok egyik igazán furcsa viselkedését, az egynemű párok kialakulását, továbbá áttekintést ad eme érdekes magatartásnak az okáról és a történeti hátteréről, valamint annak meglepő evolúciós előnyét is taglalja. Az írást természetesen a saját fotóim illusztrálják.

Yogurtland

A trópusi Hawaiin természetesen a fagylaltok a legnépszerűbb édességek. Az egyik legjobb fagyi kétségkívül a többé-kevésbé hawaii különlegességnek számító Shave Ice, de a mi igazi kedvenceink a Yogurtland különféle fagyijai. Ez egy Kaliforniában alapított üzletlánc, amelynek ma már 20 amerikai államban, valamint Mexikóban, Japánban és Ausztráliában is vannak fagyizói. Itt a szigeten is több helyen található Yogurtland üzlet, így Waikikiben is, ahova mindig betérünk, ha éppen arra járunk. Igazándiból nem is fagyiról van szó, hanem ahogyan a neve is utal rá, különböző ízesítésű fagyasztott joghurtról. Az igazi különlegessége pedig abban rejlik, hogy önkiszolgáló. A hideg édességre vágyó vevő különböző méretű poharak közül válogathat, majd olyan fagyit tesz a pohárba, amilyet akar. Természetesen többféle fagyit is lehet tölteni egy pohárba, ezen felül különböző gyümölcsök, magvak, csokidarabkák, kekszek és számtalan szósz közül lehet válogatni. A végén a pénztárnál a poharat egy mérlegre kell tenni és a tömeg alapján lehet fizetni. Ezután a parton leülve, kellemes látvány mellett fogyasztható.

Autójavítás egy hájtek szervizben

Az autóbaleset óta újabb hawaii tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak. Többek között, mostanra már egészen biztosak vagyunk benne, hogy nincs Amerikában drágább hely Hawaiinál. A kocsi javítása ugyanis több, mint 4000 dollárba kerülne. Az autót egyébként ennél valamivel kevesebbért vettük, mostanra pedig már természetesen annál is jóval kevesebbet ér. Ez azonban nem is lenne olyan nagy gond, ha a biztosító kifizetné a javítást, de sajnos, mint azóta kiderült, a baleset okozójának nemfizetés miatt lejárt a biztosítása. Hogy ez a helyszínen miért nem derült ki a rendőr számára, az rejtély. Talán csak ennyire inkompetens, ami egy átlagos hawaiit tekintve, cseppet sem lenne meglepő, de az is lehet, hogy szimplán csak lusta volt leellenőrizni a rendőrautóban lévő számítógépen. A helyszínen azért tűnt úgy, hogy minden rendben van a Dodge papírjaival, mert Amerikában a biztosítók fél évre előre kiadják a biztosítási papírt, azonban elég csak havonta fizetni a díjat. Jelenleg nekünk is van biztosítási papírunk október végéig, pedig még csak júniusig van kifizetve. Ezért kellett volna a rendőrnek a számítógépén is leellenőriznie, hogy minden rendben van-e. Ez Amerika nagy részén ráadásul úgy működik, hogy a kocsik szélvédőjére fel van ragasztva egy vonalkód, amit a hivatalos szerv a spéci kütyüjével leolvas és máris mindent lát az autóról (regisztráció, biztosítás, műszaki). Természetesen ilyen rendszer nincs Hawaiin, ami nem először bizonyítja azt is, hogy a nagy drágaság ellenére minden bizonnyal ez a legelmaradottabb amerikai állam.

A lényeg, hogy az autót a saját költségünkön kellene megjavíttatni, amit nem fogunk megtenni, hiszen egyszerűen nem érné meg. Elég csúnyácska így, de azért működik. Az ablakmosó az egyetlen fontos dolog, ami tönkrement a baleset során, mivel a benyomódó fém elvágott egy műanyag csövet és elfolyt belőle a folyadék. A szerviz szerint ennek a javítása is belekerülne 300 dollárba, szerintük ugyanis mind a tartályt, mind a pumpát cserélni kellene, sőt a benyomódó fém miatt némi karosszéria munka is elkerülhetetlen. Megköszöntük a becslést és eljöttünk. Egyik ismerősünk javasolt egy vietnámi maszek szerelőt, oda vittük el a kocsit. Tipikus mindentudó maszek, ahogyan a táblája is jelzi, számára nincs akadály. Persze karosszéria munkát nem vállal, de nekünk csak az ablakmosó javítása volt fontos. Azt három perc alatt meg is oldotta kemény 20 dollárért. Nem mondom, ez is jó óradíj, de nem sajnáltam tőle, hiszen kiváló szakmunkát végzett: egy csavarhúzóval helyére feszítette a benyomódó fémet, a műanyagcső sérült részét levágta, majd a lökhárítót is visszakalapálta a helyére ☺

100-adikra egy kis baleset

Elérkeztünk a 100-adik bejegyzéshez. Eredetileg valami különlegessel szerettük volna ezt megünnepelni, de a sors közbeszólt, pontosabban a hawaii vezetéskultúra, illetve annak hiánya. Röviden, belénk jöttek. Persze az ilyesmi mindennaposnak számít a legtöbb helyen, de ez az eset mégiscsak furcsa volt, ugyanis elsősorban nem is a bordó Dodge sofőrje okozta a balesetet. Persze ő volt a hibás, amiért befordult elénk, de csak azért tette ezt, mert beengedték. És ebben mutatkozott meg a tipikus hawaii agyatlanság. A helyiek általában cseppet sem előzékenyek, de most mégis az jutott eszébe az egyiknek, hogy egy soksávos út belső sávjában megpróbál „jótékonykodni”, miközben nem tudhatja, hogy a többi sávban nem jön-e valaki. A történet röviden: a múlt héten éppen az északi partra igyekeztem, amikor Wahiawa városában a Kamehameha Hwy hatsávos útján, a belső sávban egy helyi nagyokos úgy döntött, hogy a szemből érkező Dodge-ot engedi keresztben elfordulni. Én a szélső sávban haladtam normális sebességgel, mivel előttem nem volt senki, amikor egyszer csak megérkezett balról a Dodge és CSATT. Én nem láttam őt, mert takarásban volt, ahogyan ő sem látott engem, igaz, neki azért számítania kellett volna rá, hogy a szélső sávban valaki jöhet, ezért hivatalosan természetesen ő okozta a balesetet, de már azért is büntetés járna neki, mert Hawaiin sapkát hord. Nem emlékszem már, hogy máshol hogyan mennek a dolgok, hiszen a tavalyi kaliforniai kirándulásunkat leszámítva, elég régen vezettem már olyan helyen, ahol létezik vezetéskultúra, de szerintem ilyen felelőtlenség nem igazán jellemző a világ normálisabb felén, így sem Észak-Amerikában, sem Európában. Szerencsére, pont a közelben volt egy rendőr, így az egészről készült hivatalos rendőrségi jelentés is, ami elvileg megkönnyíti a biztosítóval való ügyintézést, habár, ismerve a hawaii tempót, ez nem fog egyhamar megtörténni. A koccanás egyébként nem volt nagy, hiszen senki sem ment gyorsan, de a kocsink eleje azért kicsit meggyűrődött.

Eddig egyetlen balesetem volt, mintegy 15 éve, az sem az én hibámból történt. Azóta több, mint 300ezer kilométert vezettem balesetmentesen a világ számos pontján. Ez annyi, mintha hét és félszer megkerültem volna a Földet. Sajnos Hawaiit elérve, a nyolcadik hibátlan kör már nem sikerült.

Holdfogyatkozás

Tegnap éjszaka teljes holdfogyatkozás volt látható a Föld nyugati féltekéjén. A jelenség azért volt igazán különleges, mert egy úgynevezett tetrád része volt. Ez azt jelenti, hogy másfél év alatt négy teljes holdfogyatkozás lesz, aminek a tegnapi volt az első felvonása. A teljes holdfogyatkozás során egyébként a Hold nem sötétül el teljesen, amikor bekerül a Föld árnyékába, ugyanis a Nap fénye a földi légkörön áthaladva szétszóródik és sejtelmes, vörös derengéssel világítja meg a Holdat, ami miatt időnként vérholdnak is nevezik a jelenséget. Honoluluban elég felhős volt az ég, néha még az eső is eleredt, de szerencsére a hosszú, közel négy órás folyamat alatt mindig akadt egy-egy felhőrés, amelyen keresztül végül sikerült megfigyelni a fogyatkozás minden fázisát, a totalitás pedig különösen szép volt, igazi vérholdat láthattunk.

Konferencia San Diegoban

A múlt héten a kaliforniai San Diegoban tartotta éves összejövetelét az Amerikai Társaság a Rákkutatásért (AACR) nevű szervezet. A konferencián két munkatársammal én is részt vettem. A városból nem sokat láttam, sajnos nem igazán volt idő városnézésre, de az ott töltött néhány nap alatt San Diego kellemes benyomást tett rám. A konferencia pedig nagyon tanulságos volt, mindhárman élveztük. Mindannyian poszteren mutattuk be, hogy milyen eredményeket értünk el eddig a kutatásaink során és elég népszerűek voltunk, számos gyógyszergyár érdeklődött a munkánk iránt, illetve sokan felajánlották, hogy szívesen eljönnek Hawaiira, hogy részt vegyenek a munkánkban. Talán néhányan közülük nem csak a homokos tengerpartok miatt voltak ilyen lelkesek.