Búcsú Hawaiitól

Négy és fél éve érkeztünk Hawaiira. Az elmúlt időszakban rengeteg érdekes kalandban volt részünk, sok mindent láttunk és tapasztaltunk, voltak hullámhegyek és természetesen hullámvölgyek is. Szakmailag mindenképpen sikeresnek mondhatjuk az itt töltött időszakot, mindketten elértük, amiért jöttünk, ezért most már ideje továbbállni. Augusztustól újra a mainlanden folytatjuk az életünket, egészen pontosan Texasba tesszük át a székhelyünket. Ezzel elbúcsúzunk nem csak Hawaiitól, de ettől a blogtól is és újra az amerikai blogunkban folytatjuk a kalandjaink bemutatását. Viszlát Amerikában!

 

Frissítés:

Hawaiival kapcsolatos újabb bejegyzések (pl.: ismeretterjesztő cikkek, nyaralások) itt találhatóak.

Még utoljára meglátogattuk a barátfókákat...

... a kedvenc helyemen, az Északi Parton.

Majd elbúcsúztunk Gábor kedvencétől is, ...

... a Kaena Pointtól.   Goodbye Hawaii!

Kirándulások az északi parton

Májusban többször is ellátogattunk az északi partra abban a reményben, hogy talán idén is látunk kis fókát. Sajnos azonban, ebben az évben még nem született fókakölyök Oahun, viszont az egyik alkalommal találkoztunk Holokai-val, Ua Malie fiával, aki Honey Girl első unokája. Jelenleg körülbelül 11 hónapos a kis zöld szőrgombóc. A furcsa színét az algáknak köszönheti, amik megtelepedtek a bundáján. Ez gyakran előfordul a barátfókáknál, ha sok időt töltenek a vízben. Valahol nagyon izgalmas, de ugyanakkor nagyon szomorú is, hogy manapság minden barátfókát név szerint ismerünk, ez ugyanis azt jelenti, hogy már csak nagyon kevés él belőlük és félő, hogy hamarosan ez a faj is arra a sorsra jut, amire a legtöbb őshonos élőlény Hawaiin.

Amikor az északi parton kirándulunk, általában igyekszünk a naplementéig maradni. A lemenő nap fényében ugyanis mindig jól esik egy kicsit sütkérezni. Két alkalommal ráadásul igazán látványos fényjátékkal búcsúzott a nap, ami érdekes fotótémákat is biztosított. Az egyik esetben a távolban repkedő barna szulákat fényképeztem a felhők között átszűrődő napsugarakkal a háttérben, míg a másik esetben klasszikus tájképet készítettem a naplementéről. Ekkor térdig a vízbe kellett állnom a megfelelő kompozíció elérése érdekében. A kép elkészülte után nem sokkal aztán egy nagy hullám szinte nyakig elöntött és persze a fotófelszerelésemet is. Gabi a telefonjával éppen az elöntés utáni pillanatban örökített meg, ahogyan érdekes arcot vágva igyekszem a felszerelést menteni. A professzionális eszközöknek szerencsére meg sem kottyan az ilyesmi, de az arcomról talán látszik, hogy nekem azért nem esett olyan jól. Az elkészült kép azonban kárpótolt a kellemetlenségért.

Ola Loa emlékére

Néhány nappal ezelőtt sajnos elpusztult Ola Loa, a fiatal hawaii barátfóka, miután lenyelt egy halászkampót. Az állatorvosok ugyan eltávolították a méretes horgot, de a műtét után komplikációk alakultak ki nála és az életét már nem tudták megmenteni. Csodálatos kis állat volt és mi szerencsések vagyunk, hogy láthattuk felnőni. Ezek a képek tavaly áprilisban készültek, amikor hét hetes volt. Nagyon szeretett a homokban játszani és hemperegni. Nyugodjon békében!

Szörf Világbajnokság 2015

Minden télen, amikor megérkeznek a nagy hullámok Hawaiira, akkor szörfversenyek sorát rendezik Oahu északi partján. Mind közül a legnevezetesebb a világbajnokság záró futama, a híres Pipe Masters verseny a Pipeline-on. Ezt a pár száz méteres partszakaszt tartják a világ legjobb szörfös helyének. Ezért is kerül mindig a Pipe a versenynaptár utolsó helyére, hogy itt, a szörfözés őshazájában kerüljön a világbajnoki korona a győztes fejére.

Az idei verseny még a tavalyinál is izgalmasabbnak ígérkezett, hiszen még hatan is esélyesek voltak a végső győzelemre. Három ausztrál: Mick Fanning, Owen Wright és Julian Wilson, valamint három brazil versenyző: Filipe Toledo, Adriano De Souza és Gabriel Medina. A verseny azonban sajnálatos módon gyorsan öt esélyesre szűkült, miután a bemelegítés során Owen Wright balesetet szenvedett. Egy rosszul elkapott hullám után beverte a fejét a zátony sziklájába és súlyos agyi sérülést szenvedett. Szerencsére gyorsan kórházba került és az orvosok szerint teljesen fel fog épülni. A Pipeline aztán a verseny során is megmutatta, hogy miért tartják a legveszélyesebb szörfös helynek a Földön, a harmadik körben Bede Durbidge vétette el a hullámot és szintén a sekély zátonynak csapódott, aminek során több helyen is eltört a medencéje. A kórházban azonnal megoperálták és úgy néz ki, hogy pár hónap múlva újra szörfözhet. A verseny a balesetek ellenére nagyon élvezetes volt. A harmadik kör után ugyan kiesett Toledo és Wilson, de a három legesélyesebb szörfös a verseny végéig küzdött egymással. Az elődöntőben aztán Medina legyőzte Fanninget és a döntőben a két brazil harcolhatott a győzelemért, amit végül De Souza szerzett meg és ezzel a futamgyőzelemmel ő lett 2015 világbajnoka.

De Souza és Fanning egész évben nagyot csatáztak, folyamatosan váltogatták egymást a pontverseny első helyén. A brazil a győzelem után igazi sportemberként azt mondta, hogy nagyon örül a győzelemnek, de szerinte Mick jobban megérdemelte volna a címet, utalva arra, hogy Fanning idén nem csak a versenytársaival, hanem egy cápával is megküzdött a dél-afrikai verseny döntőjében. Összességében az egész szezon nagyon izgalmas volt, aminek méltó koronája volt a Pipe Masters.

Fókakölyök

A hawaii barátfóka az egyik legritkább állat a Földön. Kizárólag a Hawaii-szigetek környékén él és mára mindössze 1100 példány maradt belőle a vadonban. Mintegy két hónapja azonban a természetvédők és a mi legnagyobb örömünkre, egy újabb példánnyal gyarapodott a hawaii barátfókák állománya. Az új jövevény itt, Oahu szigetén született, az északi part egy rejtett szakaszán, így lehetőségünk nyílt, hogy megfigyeljük, amint két hónap alatt az apró fekete szőrgombóc felnőtt fókává gyarapodik. A kis fóka az Ola Loa nevet kapta, ami azt jelenti hawaiiul, hogy Hosszú Élet és remélhetőleg prófétikus lesz. Az anyja, a Honey Girl nevű barátfóka 17 éve  született Kauai szigetén, de felnőve főleg Oahu környékén szokott előfordulni, itt nevelte fel az összes eddigi kicsinyét is. Egy sajnálatos esemény miatt, Honey Girl az egyik legismertebb barátfóka lett. 2012-ben ugyanis kis híján elpusztult, mert egy halászkampó akadt a pofájába, ami súlyosan elfertőződött. Szerencsére még időben rátaláltak és a Honolulu Állatkertben megoperálták, majd néhány hét rehabilitáció után visszaengedték a szabadba. Azóta, Ola Loát is beleértve, két utódot hozott a világra, összesen pedig már legalább nyolc kis fóka felnevelésével járult hozzá a fajának fenntartásához.

A barátfókák utódnevelése nagyon érdekes folyamat. A szülés előtt az anya annyi zsírréteget halmoz fel, amennyit csak tud, ugyanis a szoptatás idején nem lesz lehetősége táplálkozni, így ezalatt kizárólag a felhalmozott tartalékaiból él. Mintegy másfél hónapig szoptatja a kicsinyét, aminek során a zsírrétege szinte átvándorol a kicsire. A kis fóka ugyanis nem képes ilyen gyorsan fejlődni, ezért a lehető legrövidebb idő alatt igyekszik ő is zsírréteget felhalmozni. Miután az anyja visszatér a tengerbe táplálkozni, a kis fóka kénytelen lesz böjtölni és néhány hétig még a parton marad, hogy a felhalmozott zsírrétegét felhasználva, ezen időszak alatt fejlődjön ki a merüléshez és a vadászathoz szükséges izomzata.

Az elmúlt két hónapban minden hétvégén meglátogattuk őket és így megfigyelhettük ezt a nagyon érdekes folyamatot. Honey Girl ismét remek munkát végzett, így Ola egészségesen és láthatóan boldogan töltötte remélhetőleg hosszú élete első nyolc hetét.

Képes beszámoló a szörfvilágbajnokság záró futamáról

Hawaii messze földön híres a nagy hullámairól és az erre épülő szörfkultúrájáról. A profi szörfösök úgy tartják, hogy a világ legjobb szörfös partja is itt található, ami nem más, mint az Oahu északi partján található Pipeline (Csővezeték) nevű hely. Itt egy olyan sekély zátony található a vízben, amit ha elérnek a hullámok, akkor az átbukó víztömeg tökéletes csőformát hoz létre, amelyben minden szörfös álma legalább egyszer végigsiklani. A sekély zátony ugyanakkor az egyik legveszélyesebb hellyé is teszi a Pipeline-t, ezért a legtöbb szörfös soha nem éri el azt a szintet, hogy itt szörfözhessen. A világ legjobb hullámlovasai azonban minden évben összemérhetik a tudásukat a Pipeline-on, itt szokták ugyanis megrendezni a Szörf Világbajnokság záró futamát, amit egyszerűen csak Pipe Masters versenynek, azaz A Csőmesterek versenyének neveznek. Az idei bajnokság utolsó futama különösen izgalmasnak ígérkezett, hiszen hárman is esélyesek voltak a végső győzelemre: a világbajnoki pontversenyt vezető, brazil Gabriel Medina, a második helyen álló, ausztrál Mick Fanning és harmadik helyről még némi esélyekkel érkező amerikai szörflegenda, a tizenegyszeres világbajnok Kelly Slater.

Mint minden sport, úgy természetesen a szörf is csak akkor igazán érdekes, ha az ember valamelyest érti a lényegét, jöjjön hát egy kis szörfös gyorstalpaló. A szörf egy kieséses alapon működő pontozásos verseny. Egyszerre ketten, vagy hárman vannak a vízben, attól függően, hogy éppen hányadik kört futják. Általában 30 perc áll a versenyzők rendelkezésére, hogy elkapják a legjobb hullámokat. Többször is próbálkozhatnak, de csak a két legjobb eredményük számít. A pontozás 1-től 10-ig tart és a hullám méretén és nehézségi fokán túl a különféle manőverek számától és a sebességtől is függ a végső pontszám. Tökéletes hullámlovaglást nagyon nehéz bemutatni, de vannak ennek is mesterei, például a hawaii John John Florence, aki idén 5-ször is elérte ezt a tökéletességet. Ha már egy hawaii versenyzőnél tartunk, akkor érdekességként megemlítendő, hogy talán a szörf az egyetlen sport a világon, ahol külön nemzetként kezelik a hawaiit, így fordulhatott elő, hogy az összetett verseny harmadik helyéért nagyot csatázott egymással az amerikai Slater és a hawaii Florence, amire végül az utóbbinak sikerült felkapaszkodnia, az amerikai bajnokesélyesnek pedig be kellett érnie az összetett negyedik helyével. A versenyre összesen két hét állt rendelkezésre, hiszen a hullámok kiszámíthatatlanok. Az első és a második kör még a múlt héten lezajlott, a befejezésre azonban most péntekig kellett várni, akkorra érkeztek ugyanis csak meg a tökéletes hullámok. A verseny egyébként a YouTube-on élőben is követhető volt, sőt akár utólag is megnézhető, csupán kilenc óra hosszú ☺

Jómagam azonban a helyszínről követtem és fényképeztem végig, időnként még a felvételen is látszódom (pl. 3:05:02-nél a jobb alsó sarokban). Persze természetfotóshoz méltóan álcáztam magam, igaz, ezúttal csak a nap elől bujkáltam, ennek megfelelően halványzöld hosszúnadrágot, még halványabb inget és egy zöld, nyakvédős sapkát viseltem, valamint egy hátizsák is volt rajtam (ha valaki esetleg meg szeretne találni).

A verseny nagyon látványos volt, bár a világbajnokság hamar kétesélyessé szűkült, miután Slater a harmadik körben kiesett, igaz, volt egy szép 8,6-os siklása. Fanning pedig az ötödik kör végén búcsúzott, így az összetett pontversenyt vezető Medina megnyerte a világbajnokságot, függetlenül a futamon elért helyezésétől. A strand ekkor szinte felrobbant a brazil rajongók örömétől, akik eszeveszetten rohantak be a vízbe, hogy a honfitársukat ünnepeljék. Ezután Medina felszabadultan versenyzett és könnyedén jutott a döntőig, ahol még egy tökéletes 10-est is futott, idén először, ám végül ez is kevés volt az ausztrál Julian Wilson ellen, aki két nagyon jó hullámot is elkapott és végül megnyerte a versenyt.

Következzen hát a képes beszámoló:

Duke Kahanamoku és a hawaii szörfkultúra

A szörfözést az ősi polinézek találták ki, hogy szórakoztassák magukat és eltöltsék a szabadidejüket. A Polinéz-szigetvilágban a hullámlovaglásra leginkább alkalmas hullámok a Hawaii-szigetek partjainál alakulnak ki, így itt vált ez a sport leginkább a kultúra részévé, ezért tartják ma úgy, hogy Hawaii a szörfözés szülőhazája. A szörfözés egyébként az angol surf szóból ered, ami bukóhullámot jelent. A sport hawaii neve pedig hee nalu, amit leginkább hullámon siklásként lehetne fordítani, a magyar név, a hullámlovaglás is talán ebből eredeztethető. A hullámon siklást a hawaiiak művészetnek tartották és mindenki nagy kedvvel űzte. A legügyesebb szörfösök óriási tiszteletnek örvendtek és nem ritkán közülük kerültek ki a csoportok vezetői is.

A szörf világszintű elterjedése a 20. század elején kezdődött egy kiváló hawaii sportembernek köszönhetően. Ő volt Duke Kahanamoku. Mindenféle vízi sporthoz volt tehetsége, ezért gyakran hívták halembernek, vagy, utalva a keresztnevére, az úszás hercegének. Duke 1912-ben lett először olimpiai bajnok 100 méteres gyorsúszásban, majd a következő Olimpián, 1920-ban a saját korábbi világcsúcsát megjavítva megvédte az olimpiai bajnoki címét, sőt az amerikai gyorsváltó tagjaként megszerezte a harmadik olimpiai aranyát is. 1924-ben, 34 évesen azonban már be kellett érnie az ezüstéremmel, egy bizonyos Johnny Weissmüller mögött. Duke később gyakran viccelődött azzal, hogy őt csak Tarzan tudta legyőzni. 1932-ben pedig még tartalékként tagja volt az olimpiai bronzérmes amerikai vízilabda csapatnak is. Elképesztő sportteljesítményeinek és közvetlen stílusának köszönhetően Duke lett az úszósport első igazi világsztárja. A hírnevét pedig arra használta, hogy a számára legkedvesebb sportot, az akkoriban még csak Hawaiin ismert szörfözést népszerűsítse. Kaliforniában, Ausztráliában és a világ más pontjain is sikerült meghonosítania a hullámlovaglást, így teljes joggal nevezhető Duke Kahanamoku a modern szörfözés atyjának. Duke egyébként Honoluluban született 1890-ben és itt is hunyt el 1968-ban. Waikikiben ma is bronzszobor őrzi az emlékét.

A kezdő szörfösök körében Waikiki ma is nagyon népszerű, de az igazán nagy hullámok a sziget nyugati és különösen az északi partjainál találhatóak, különösen a téli hónapokban. A világ legnevesebb szörfversenyei is itt kerülnek megrendezésre. Ezek a partok távol vannak a fő turistahelyszínektől és amúgy sem igazán alkalmasak „egyszerű” strandolásra, ezért többnyire csak az igazán ügyes és elszánt szörfösök látogatják. Az időnként erre tévedőknek pedig itt lehetőségük nyílik betekinteni a különös helyi szörfkultúrába, aminek során az itt lakók a szörfözés számtalan ágának valamelyikét űzve, munka előtt, munka után és nem ritkán munka helyett is a hullámokat várják ☺

Egy nap a North Shore-on

Hosszú idő után végre az elmúlt hétvégén volt egy napunk, amit teljesen szabaddá tudtunk tenni, így egész szombaton az Északi Parton (North Shore) kirándultunk. Mivel hétvégén a forgalom a szokásos hatalmasról óriásira nő, ezért az egész napos pihenést rögtön úgy kellett kezdeni, hogy hatkor keltünk, így azonban még a tömeg előtt eljutottunk az első célállomásra, a Teknős-öbölbe. Oahun, talán ez a part van a legmesszebb Honolulutól, ezért itt sosem szoktak igazán sokan lenni. Ráadásul, ha elég messzire megyünk a parkolótól, akkor egy kis eldugott miniöblöt is találhatunk, ami a sziklák által védve van a hullámoktól és a sekély víz kellemesen fel is melegszik.

Ebéd után aztán megnéztük, hogy hol termesztik az egyik kedvenc gyümölcsünket, a papaját. A Kahuku Farm minden nap kínál traktoros körtúrát a farmon, ahol megtekinthető, hogy mit, hol és hogyan termesztenek. A túrát vezető farmer először bemutatta a hidropónikus növénytermesztést, majd elvitt a papaja-ültetvényre és elmesélte, hogy milyen nehéz itt farmernek lenni. A papaját ugyanis csak kézzel lehet leszedni a több méter magas fák tetejéről, az emberi munka pedig nagyon drága Hawaiin (ahogyan minden más is), miközben Dél-Amerikában nagyon olcsón megterem mindenféle trópusi gyümölcs, így a papaja és a banán is, amivel nagyon nehéz versenyezni. A másik fő terményük ugyanis a banán. Itt azzal próbálnak kitűnni a tömegből, hogy nem a mindenki által ismert cavendish fajtát termesztik, hanem az apróbb, de édesebb ízű alma banánt (apple banana). A traktorral végigmentünk a banánültetvényen is, majd a túra végén egy nagyon finom, jéghideg papajás-banános-ananászos-kókuszos smoothie-t is kaptunk. Ez olyasmi, mint a turmix, csak tej nélkül, tömény gyümölcsből készül.

A farmtúra után átmentünk a teknősök „titkos” pihenőhelyére és egészen estig itt is maradtunk. Teknősöket eleinte csak a vízben láttunk, de estefelé az egyik kivonszolta magát a partra és bár estére elég borús lett az idő, szerencsére napszállatkor a horizonton felszakadozott a felhőzet és végül sikerült a teknőst is lefotózni és egy igazán drámai naplementét is megcsodálni. A kirándulást végül a kiváló Jameson’s By The Sea étteremben zártuk, majd késő este kellemesen gyér forgalomban autózhattunk haza.