Búcsú Hawaiitól

Négy és fél éve érkeztünk Hawaiira. Az elmúlt időszakban rengeteg érdekes kalandban volt részünk, sok mindent láttunk és tapasztaltunk, voltak hullámhegyek és természetesen hullámvölgyek is. Szakmailag mindenképpen sikeresnek mondhatjuk az itt töltött időszakot, mindketten elértük, amiért jöttünk, ezért most már ideje továbbállni. Augusztustól újra a mainlanden folytatjuk az életünket, egészen pontosan Texasba tesszük át a székhelyünket. Ezzel elbúcsúzunk nem csak Hawaiitól, de ettől a blogtól is és újra az amerikai blogunkban folytatjuk a kalandjaink bemutatását. Viszlát Amerikában!

 

Frissítés:

Hawaiival kapcsolatos újabb bejegyzések (pl.: ismeretterjesztő cikkek, nyaralások) itt találhatóak.

Még utoljára meglátogattuk a barátfókákat...

... a kedvenc helyemen, az Északi Parton.

Majd elbúcsúztunk Gábor kedvencétől is, ...

... a Kaena Pointtól.   Goodbye Hawaii!

Öt dolog, amire nem gondolsz, amikor Hawaiiról álmodozol

Ki ne álmodozna arról, hogy Hawaiin éljen, vagy legalábbis valami trópusi szigeten? Nekem mindenesetre régi vágyam volt, hogy egyszer valahol a Csendes-óceán egyik szigetén tanulmányozhassam a helyi élővilágot. Miután 2009-ben Amerikába költöztünk, egyre többször gondoltam arra, hogy Hawaii lenne az ideális helyszín, hiszen ez egy olyan trópusi szigetcsoport, ami az USA része, így élvezi annak minden előnyét. Ezzel a gondolattal Gabit is sikerült megfertőznöm, így aztán nagyon örültünk, amikor 2012-ben lehetőségünk nyílott Hawaiira költözni. De vajon tényleg olyan itt az élet, mint ahogyan az emberek elképzelik? Az alábbiakban öt pontban igyekszem összefoglalni, azokat a dolgokat, amikre nem gondoltunk és amikre valószínűleg senki sem gondol, amikor a hawaii életről álmodozik.

Kirándulások az északi parton

Májusban többször is ellátogattunk az északi partra abban a reményben, hogy talán idén is látunk kis fókát. Sajnos azonban, ebben az évben még nem született fókakölyök Oahun, viszont az egyik alkalommal találkoztunk Holokai-val, Ua Malie fiával, aki Honey Girl első unokája. Jelenleg körülbelül 11 hónapos a kis zöld szőrgombóc. A furcsa színét az algáknak köszönheti, amik megtelepedtek a bundáján. Ez gyakran előfordul a barátfókáknál, ha sok időt töltenek a vízben. Valahol nagyon izgalmas, de ugyanakkor nagyon szomorú is, hogy manapság minden barátfókát név szerint ismerünk, ez ugyanis azt jelenti, hogy már csak nagyon kevés él belőlük és félő, hogy hamarosan ez a faj is arra a sorsra jut, amire a legtöbb őshonos élőlény Hawaiin.

Amikor az északi parton kirándulunk, általában igyekszünk a naplementéig maradni. A lemenő nap fényében ugyanis mindig jól esik egy kicsit sütkérezni. Két alkalommal ráadásul igazán látványos fényjátékkal búcsúzott a nap, ami érdekes fotótémákat is biztosított. Az egyik esetben a távolban repkedő barna szulákat fényképeztem a felhők között átszűrődő napsugarakkal a háttérben, míg a másik esetben klasszikus tájképet készítettem a naplementéről. Ekkor térdig a vízbe kellett állnom a megfelelő kompozíció elérése érdekében. A kép elkészülte után nem sokkal aztán egy nagy hullám szinte nyakig elöntött és persze a fotófelszerelésemet is. Gabi a telefonjával éppen az elöntés utáni pillanatban örökített meg, ahogyan érdekes arcot vágva igyekszem a felszerelést menteni. A professzionális eszközöknek szerencsére meg sem kottyan az ilyesmi, de az arcomról talán látszik, hogy nekem azért nem esett olyan jól. Az elkészült kép azonban kárpótolt a kellemetlenségért.

Hawaii: a kihalások szigetei

A legtöbb ember úgy hiszi, hogy Hawaii maga a földi paradicsom, aranyló tengerpartokkal, kristálytiszta vízzel és a szigetek közepén elterülő, különleges növényekben és vadállatokban gazdag, sűrű esőerdőkkel. Ez a paradicsomi kép olyan mélyen él az emberekben, hogy a legtöbben nem is hinnék, hogy milyen is Hawaii a valóságban.

Hawaii a legelszigeteltebb világ a bolygónkon, ahol egykoron az élőlények 90%-a úgynevezett bennszülött fajokból állt. Erre a legismertebb példát a hawaii gyapjasmadarak szolgáltatják, ez az egész  madárcsoport ugyanis csak a Hawaii-szigeteken található meg. Kialakulásuk a többi hawaii élőlénnyel együtt több millió éves elszigetelt törzsfejlődésnek az eredménye. A különleges élővilágának köszönhetően réges-régen Hawaii valóban földi paradicsom volt. Ez a paradicsomi állapot egészen addig tartott, amíg az első emberek ide nem érkeztek nagyjából 1200 évvel ezelőtt. A polinézek kolonizációja ugyanis igazi ökológiai katasztrófa volt Hawaii számára. A betelepülők kíméletlenül vadásztak a hawaii madarakra, számolatlanul gyűjtötték a tojásaikat, irtották az erdőket, a behurcolt háziállataikat, a kutyákat, a disznókat és a csirkéket pedig szabadon engedték a természetben. A kenuikon „stoppolva” ráadásul számtalan egyéb, nem kívánatos élőlény is érkezett a szigetekre: gekkók, gyíkok és patkányok, amelyek a háziállatokkal együtt óriási pusztítást végeztek az őshonos hawaii élővilágban. Ezen változások okozták a Hawaii-szigetvilág első nagy kihalási hullámát. Mire az első európaiak megérkeztek a szigetekre, a hawaii lakosok már kiirtották az őshonos madarak felét, szinte az összes nagy méretű, földön fészkelő madarat és a hawaii gyapjasmadarak nagy részét is, amelyeket díszes tollaik miatt vadásztak.

A második ökológiai kataklizma Cook kapitány utazásaival kezdődött az 1700-as évék végén. Miután az európaiak számára is felfedezte a Hawaii-szigeteket, az emberi hatás csak fokozódott. Az erdők irtása még intenzívebben folytatódott és az emberek növekvő létszáma örökre megváltoztatta a szigetek arculatát. Az egyre nagyobb turista áradattal egyre több idegen élőlény is érkezett Hawaiira, amelyek kiszorították az őshonos fajokat, míg a behurcolt ragadozók, a patkányok, a mongúzok, de különösen a kutyák és a macskák könnyű prédákra találtak a védekezésre képtelen hawaii madarak között. Az utóbbi időben pedig a behurcolt madarakkal érkező és a szintén behurcolt szúnyogok által terjesztett betegségek tizedelik a még megmaradt őshonos madárvilágot. A klímaváltozás és a túlnépesedés pedig csak fokozza a kihalások ütemét és egyre közelebb hozza az elkerülhetetlent, amikor majd az utolsó hawaii élőlény is eltűnik a Föld színéről.

Mióta az első emberi lábnyomok megjelentek Hawaii homokos tengerpartjain, a paradicsom örökre megváltozott. Mára Hawaii lett bolygónk egyik ökológiailag leginkább leromlott állapotú vidéke, ahol minden más helynél nagyobb ütemben zajlik a fajok kihalása. Napjainkra már lényegében alig maradt valami az igazi Hawaiiból, amit látunk, az többnyire csupán behurcolt, idegen élőlények végeláthatatlan tömege.

Az eukaliptuszfák Ausztráliából kerültek Hawaiira

Az esernyőfa is Ausztráliában és Új-Guineán honos

A barna anolisz a Karib-térségből származik

Az aranyporos nappaligekkó Madagaszkárról érkezett

A háromszarvú kaméleon Afrikából jött

A kormos bülbül őshazája az Indiai szubkontinens

A zebragalambocskát Délkelet-Ázsiából hurcolták be

A japán pápaszemesmadár Ázsia keleti részén honos

Új cikk a Természetbúvárban: A Sequoia Nemzeti Park

A Természetbúvár 2016/2-es számában megjelent egy cikkem a Sequoia Nemzeti Park élővilágáról. Az írást most is a saját fotóim illusztrálják. A magazin akár digitális formában is elérhető a Digitalstand és a Dimag weboldalain.

Ola Loa emlékére

Néhány nappal ezelőtt sajnos elpusztult Ola Loa, a fiatal hawaii barátfóka, miután lenyelt egy halászkampót. Az állatorvosok ugyan eltávolították a méretes horgot, de a műtét után komplikációk alakultak ki nála és az életét már nem tudták megmenteni. Csodálatos kis állat volt és mi szerencsések vagyunk, hogy láthattuk felnőni. Ezek a képek tavaly áprilisban készültek, amikor hét hetes volt. Nagyon szeretett a homokban játszani és hemperegni. Nyugodjon békében!

Yosemite Nemzeti Park - Kalifornia

A múlt hetet Kaliforniában töltöttük. Miután Dél-Kaliforniában már jártunk két éve, amikor Los Angelest és a Sequioa Nemzeti Parkot látogattuk meg, most az északi régiót vettük célba. San Francisco-ban szálltunk le hétfő este, majd másnap bérelt autóval indultunk tovább a Sierra Nevada hegység másik gyöngyszeme, a Yosemite Nemzeti Park irányába. Egy közeli kisvárosban, Mariposa-ban szálltunk meg, amelynél hangulatosabb amerikai kisvárost még nem láttunk. Habár innen még mintegy 45 perces autózásra van a Yosemite kapuja, nem bántuk meg, hogy itt töltöttünk pár éjszakát. Kedves emberek, ritkásan épített utcák, széles utak, figyelmes sofőrök és csend jellemző errefelé, ami hatalmas felüdülés volt nekünk. A környéken már számtalan utalást láthattunk A Yosemite-re, ami egyébként egy indián eredetű szó és grizzlyt jelent.

A nemzeti parkban két napot töltöttünk és már az odavezető út is csodás tájakon vezetett, de az igazi látványorgia a Yosemite-völgybe érve fogadja az embert. A völgy az első védett terület volt Amerikában, majd a völgyet körülölelő területekkel együtt az USA harmadik nemzeti parkja lett 1890-ben a Yellowstone és a Sequoia után. Novemberben a havazások miatt a Yosemite nagyobb része már le van zárva, így csak a völgyet tudtuk bejárni. Kétségtelen tény, hogy ez a park leglátványosabb része, sőt talán az egész bolygónk legszebb területe ez a 13 kilométer hosszú gleccser-vájta völgy. A terület nagy része gránitból épül fel és a fenséges mai formáját a jégkorszakok gleccserei alakították ki. A mintegy másfél kilométer széles völgy aljáról helyenként 900 méternél is magasabb sziklafalakra tekinthetünk fel, köztük a legismertebb a Half Dome (félkupola) és az 1095 méter magas El Capitan, amely a Föld legnagyobb egy tömbből álló sziklája. A völgy másik jellegzetessége a rengeteg vízesés, amelyből néhányat most is megcsodálhattunk, habár a legtöbbje csak a tavaszi hóolvadás után figyelhető meg. A legnagyobb köztük a Yosemite-vízesés, ami 739 méteres magasságával egyben Észak-Amerika legmagasabb vízesése is. A két nap alatt keresztül kasul bejártuk és lefényképeztük a Yosemite-völgyet, de a látvánnyal nem lehet betelni, különösképpen naplementekor és az azt követő alkonyi színekben pompázva csodálatos a völgy, ezért a rengeteg turista ellenére is abban reménykedünk, hogy egyszer-kétszer még visszatérünk ide.

El Nino

Hawaiin normális esetben nagyon kellemes és kiegyenlített az időjárás, a tél enyhe (24-25°C), a nyár pedig kellőképpen meleg, de nem túl forró (27-28, ritkán 30°C). A páratartalom ugyan elég magas, ami miatt a hőérzet pár fokkal mindig magasabb, mint amit a hőmérő mutat, de még általában bőven elviselhető. A gond csak azokban az években van, amikor az El Nino nevű időjárási anomália megjelenik. Ez történt tavaly is és az idei évben is, a globális felmelegedés miatt pedig egyre gyakrabban és egyre erősebb El Nino jelenségre lehet számítani. Az El Nino általában 2-7 évente jelenik meg, melynek során a keleti Csendes-óceán a megszokottnál jobban felmelegszik. A meleg óceán felülete pedig hatással van az egész bolygóra. Ilyenkor a tengeri áramlatok és a széljárás megváltozása miatt számtalan helyszínen extrém időjárási viszonyok alakulnak ki, egyes helyeken óriási szárazságot okoz, más helyeken pedig felhőszakadásokat, de ennek köszönhetőek az USA nyugati partján tomboló erdőtüzek is, míg a Csendes-óceánon az El Nino közvetlen következménye az aktívabb hurrikánszezon. Idén például volt már olyan időszak is, mikor egyszerre három négyes erősségű hurrikán körözött Hawaii környékén. Ha pedig éppen nincsenek viharok, akkor a hőmérséklet általában 3-4 fokkal melegebb a normálisnál (31-32°C), ami azért már önmagában sem kevés, de a viharok által hozott extrém magas páratartalom miatt a hőérzet ilyenkor nem ritkán meghaladja nappal a 40°C-ot, éjszakánként pedig a 35°C-ot, ami klímaberendezés nélkül szimplán elviselhetetlenné tenné az életet a szigeteken.

Kilo, Ignacio és Jimena nevű hurrikánok Hawaii környékén

Az elmúlt hetek extrém hőmérsékletei

Ismét hurrikánszezon

Ismét megkezdődött a hurrikánszezon, olyannyira, hogy már a kilencedik trópusi ciklonnál járunk a Csendes-óceán keleti részén, de ez az első, amelyik közvetlenül Hawaii felé tart. A Guillermo nevű hurrikán jelenleg kettes erősségű, de tovább fog erősödni, ahogyan nyugat felé halad. Az előrejelzések szerint a jövő hét közepén fog ideérni, de addigra remélhetőleg trópusi viharrá szelídül. Ide kattintva lehet követni az éppen aktuális hawaii hurrikán helyzetet.

Ideje talán tisztázni, hogy mi is a különbség a trópusi depresszió, a trópusi vihar, a hurrikán, és a tájfun között. Ez tulajdonképpen mind ugyanaz a jelenség, amit összefoglalva trópusi ciklonnak hívunk, az elnevezésük csak az erősségüktől és a földrajzi elhelyezkedésüktől függ. Amikor kialakul a ciklon, akkor először trópusi depresszió a neve egészen addig, amíg a szél sebessége nem haladja meg a 61 km/órát. Amikor ennél gyorsabb a benne áramló szél, akkor trópusi viharnak hívják, majd amint eléri a 117 km/órás sebességet, akkor már hurrikán, vagy tájfun a neve. Hurrikánnak az Atlanti-óceánon és a Csendes-óceán keleti részén kialakult ciklonokat, míg Tájfunnak a Csendes-óceán nyugati felének viharait hívják. A hurrikánokat és a tájfunokat további öt fokozatba sorolják a bennük áramló szél sebessége alapján. A felénk közeledő Guillermo jelenleg kettes erősségű, mintegy 170 km/órás széllel, de holnapra az előrejelzés szerint hármasra erősödik, mivel a benne örvénylő szél elérheti a 190 km/órás sebességet is. Ezt követően, ha minden jól megy, akkor gyengülni kezd ahogyan közelít a Hawaii környéki hidegebb vizekhez. A trópusi ciklonok kialakulásához és erősödéséhez ugyanis meleg vízre van szükség, ezért kezdődik a szezon mindig nyáron és tart általában a tél kezdetéig. Ez az oka annak is, hogy jóval aktívabbak a hurrikánszezonok az El Nino jelenség idején, amikor az óceánok vize a szokásosnál jobban felmelegszik, ahogyan történt ez tavaly is és ahogyan idén is tapasztalható. Az idei El Nino azonban még a tavalyinál is erősebbnek tűnik, így a szezon során rekordszámú trópusi ciklon kialakulása várható.

Fókakölyök

A hawaii barátfóka az egyik legritkább állat a Földön. Kizárólag a Hawaii-szigetek környékén él és mára mindössze 1100 példány maradt belőle a vadonban. Mintegy két hónapja azonban a természetvédők és a mi legnagyobb örömünkre, egy újabb példánnyal gyarapodott a hawaii barátfókák állománya. Az új jövevény itt, Oahu szigetén született, az északi part egy rejtett szakaszán, így lehetőségünk nyílt, hogy megfigyeljük, amint két hónap alatt az apró fekete szőrgombóc felnőtt fókává gyarapodik. A kis fóka az Ola Loa nevet kapta, ami azt jelenti hawaiiul, hogy Hosszú Élet és remélhetőleg prófétikus lesz. Az anyja, a Honey Girl nevű barátfóka 17 éve  született Kauai szigetén, de felnőve főleg Oahu környékén szokott előfordulni, itt nevelte fel az összes eddigi kicsinyét is. Egy sajnálatos esemény miatt, Honey Girl az egyik legismertebb barátfóka lett. 2012-ben ugyanis kis híján elpusztult, mert egy halászkampó akadt a pofájába, ami súlyosan elfertőződött. Szerencsére még időben rátaláltak és a Honolulu Állatkertben megoperálták, majd néhány hét rehabilitáció után visszaengedték a szabadba. Azóta, Ola Loát is beleértve, két utódot hozott a világra, összesen pedig már legalább nyolc kis fóka felnevelésével járult hozzá a fajának fenntartásához.

A barátfókák utódnevelése nagyon érdekes folyamat. A szülés előtt az anya annyi zsírréteget halmoz fel, amennyit csak tud, ugyanis a szoptatás idején nem lesz lehetősége táplálkozni, így ezalatt kizárólag a felhalmozott tartalékaiból él. Mintegy másfél hónapig szoptatja a kicsinyét, aminek során a zsírrétege szinte átvándorol a kicsire. A kis fóka ugyanis nem képes ilyen gyorsan fejlődni, ezért a lehető legrövidebb idő alatt igyekszik ő is zsírréteget felhalmozni. Miután az anyja visszatér a tengerbe táplálkozni, a kis fóka kénytelen lesz böjtölni és néhány hétig még a parton marad, hogy a felhalmozott zsírrétegét felhasználva, ezen időszak alatt fejlődjön ki a merüléshez és a vadászathoz szükséges izomzata.

Az elmúlt két hónapban minden hétvégén meglátogattuk őket és így megfigyelhettük ezt a nagyon érdekes folyamatot. Honey Girl ismét remek munkát végzett, így Ola egészségesen és láthatóan boldogan töltötte remélhetőleg hosszú élete első nyolc hetét.

Kirándulás a Kaena Pointra

Hawaiin a február az albatroszfiókák kikelésének az ideje. A Laysan albatroszok ugyanis minden évben novemberben térnek vissza a szárazföldre, ahol párba állnak és december elején lerakják egyetlen tojásukat, majd mintegy két hónapnyi költés után ilyentájt kelnek ki a fiókák. Én rendszeresen látogatom a kolóniát a Kaena Pointon, de az elmúlt hétvégén közösen is kirándultunk egyet a dűnék világába. Remek napunk volt, hiszen a rengeteg albatroszon kívül, néhány nagyon ritka hawaii barátfókát és számtalan hosszúszárnyú bálnát is sikerült megfigyelnünk. A naplemente is a Hawaiin szokásos képet mutatta, azonban még akkor sem indultunk haza, amikor a Nap eltűnt a horizonton, inkább megvártuk, amíg teljesen besötétedik és egy kis időt a csillagok megfigyelésének is szenteltünk. Oahun a Kaena Point az egyetlen hely, ahol a fényszennyezés nem igazán zavarja a csillagok látványát, így itt könnyű elmerülni az éjszakai égbolt szépségében.