Filmajánló: Saul fia

Nem igazi filmajánló ez a poszt, hiszen Magyarországon már hónapokkal ezelőtt bárki láthatta a Saul fiát, a tegnapi Oscar győzelem óta pedig még az is hallott róla, akit egyáltalán nem érdekelnek a (magyar) filmek. Az Oscar-díj megnyerésén túl, számunkra az az apropója a filmnek, hogy a múlt hétvége óta játszák a hawaii mozik és szombaton mi is megnéztük, pontosabban csak én néztem végig, de erről majd később. A filmet nem nagyon kell bemutatni: az auschwitzi koncentrációs táborban játszódik, ahol egy magyar zsidó rab, Saul egy halott fiúról úgy hiszi, hogy a saját fia, akiről életében nem tudott gondoskodni, de most szeretné megadni neki a végtisztességet, ezért a fiú testét meg akarja menteni az elégetéstől. A film igazi különlegessége, hogy nem kívülállóként igyekszik bemutatni a koncentrációs táborok szörnyűségeit, hanem végig a főszereplő szemszögéből. Ehhez egy érdekes kameraállást használtak, szinte végig csak közelről látjuk a főszereplőt, a környezetből alig valamit, azt is legtöbbször homályosan. A koncepció nagyon érdekes, de mivel így a kamera állandóan mozgásban van, ez egyben a film legzavaróbb tulajdonsága is, főleg, ha valaki rosszul lesz a folyton mozgó, rázkódó képektől, mint például Gabi, aki emiatt nem is tudta végig nézni a filmet. Ezt leszámítva azonban valóban kiváló alkotás a Saul fia és külön érdekes volt egy hawaii moziban magyar nyelvű filmet nézni, Amerikában ugyanis nem divat a szinkronizálás, így eredeti nyelven, angol felirattal vetítették.

Ola Loa emlékére

Néhány nappal ezelőtt sajnos elpusztult Ola Loa, a fiatal hawaii barátfóka, miután lenyelt egy halászkampót. Az állatorvosok ugyan eltávolították a méretes horgot, de a műtét után komplikációk alakultak ki nála és az életét már nem tudták megmenteni. Csodálatos kis állat volt és mi szerencsések vagyunk, hogy láthattuk felnőni. Ezek a képek tavaly áprilisban készültek, amikor hét hetes volt. Nagyon szeretett a homokban játszani és hemperegni. Nyugodjon békében!

Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet!

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és az új évre sikereket, boldogságot és jó egészséget kívánunk!

Ez a kép természetesen nem Hawaiin, hanem a Yosemite Nemzeti Parkban készült

Szörf Világbajnokság 2015

Minden télen, amikor megérkeznek a nagy hullámok Hawaiira, akkor szörfversenyek sorát rendezik Oahu északi partján. Mind közül a legnevezetesebb a világbajnokság záró futama, a híres Pipe Masters verseny a Pipeline-on. Ezt a pár száz méteres partszakaszt tartják a világ legjobb szörfös helyének. Ezért is kerül mindig a Pipe a versenynaptár utolsó helyére, hogy itt, a szörfözés őshazájában kerüljön a világbajnoki korona a győztes fejére.

Az idei verseny még a tavalyinál is izgalmasabbnak ígérkezett, hiszen még hatan is esélyesek voltak a végső győzelemre. Három ausztrál: Mick Fanning, Owen Wright és Julian Wilson, valamint három brazil versenyző: Filipe Toledo, Adriano De Souza és Gabriel Medina. A verseny azonban sajnálatos módon gyorsan öt esélyesre szűkült, miután a bemelegítés során Owen Wright balesetet szenvedett. Egy rosszul elkapott hullám után beverte a fejét a zátony sziklájába és súlyos agyi sérülést szenvedett. Szerencsére gyorsan kórházba került és az orvosok szerint teljesen fel fog épülni. A Pipeline aztán a verseny során is megmutatta, hogy miért tartják a legveszélyesebb szörfös helynek a Földön, a harmadik körben Bede Durbidge vétette el a hullámot és szintén a sekély zátonynak csapódott, aminek során több helyen is eltört a medencéje. A kórházban azonnal megoperálták és úgy néz ki, hogy pár hónap múlva újra szörfözhet. A verseny a balesetek ellenére nagyon élvezetes volt. A harmadik kör után ugyan kiesett Toledo és Wilson, de a három legesélyesebb szörfös a verseny végéig küzdött egymással. Az elődöntőben aztán Medina legyőzte Fanninget és a döntőben a két brazil harcolhatott a győzelemért, amit végül De Souza szerzett meg és ezzel a futamgyőzelemmel ő lett 2015 világbajnoka.

De Souza és Fanning egész évben nagyot csatáztak, folyamatosan váltogatták egymást a pontverseny első helyén. A brazil a győzelem után igazi sportemberként azt mondta, hogy nagyon örül a győzelemnek, de szerinte Mick jobban megérdemelte volna a címet, utalva arra, hogy Fanning idén nem csak a versenytársaival, hanem egy cápával is megküzdött a dél-afrikai verseny döntőjében. Összességében az egész szezon nagyon izgalmas volt, aminek méltó koronája volt a Pipe Masters.

Találkozás Chinnel a Five-O-ból

San-Francisco-ból hazafelé tartva, a reptéren találkoztunk Daniel Dae Kimmel, aki Chin Ho Kelly nyomozót alakítja a Hawaii Five-O című sorozatban. Ő is ugyanazzal a géppel jött vissza Honoluluba, mint mi és örömmel pózolt egy kép erejéig.

San Francisco utcáin és Tankcsapda koncerten

A kaliforniai kirándulásunk másik fő célja, a Yosemite Nemzeti Parkon túl San Francisco megtekintése volt. San Francisco New York után a második legsűrűbben lakott város az Egyesült Államokban. A város híres a ködeiről, amiből most nem láttunk egy foszlányt sem, meredek dombjairól és néhány jellegzetes építményéről. Az egyik legismertebb nevezetessége az Alcatraz nevű egykori börtönsziget. Természetesen mi sem hagyhattuk ki a hírhedt börtön megtekintését. A kis sziget a San Francisco-öbölben található. A kaliforniai aranyláz idején itt építették fel a nyugati part első világítótornyát, hogy biztonságosabbá tegyék a megnövekedett vízi közlekedést. Ezt követően felépítettek rá egy katonai erődöt, majd a polgárháború után kezdték el börtönként használni. Eleinte katonai börtön volt, de a nagy gazdasági világválság idején a hadsereg nem tudta tovább finanszírozni, ezért a Börtönhivatal vette át az intézmény kezelését és így jött létre a hírhedt szövetségi börtön, ahová az USA legveszélyesebb bűnözőit zárták. Végül 1963-ban a magas fenntartási költségek miatt végleg becsukták a börtön kapuit, majd 1973-ban megnyitották a nagyközönség számára. Az Alcatrazban egyszerre maximum 300 elítélt fogva tartása volt lehetséges. A cellák rendkívül aprók voltak és az őrök nagyon szigorúan betartatták a szabályokat. Az Alcatraz hírhedtsége azonban leginkább annak volt köszönhető, hogy innen élve soha senki nem szökött meg. A szökés nehézségét fokozta, hogy a cellák a börtönépület közepén voltak, így ha valaki ki is jutott a cellájából, akkor még magából az épületből is ki kellett jutnia. Ha ez is sikerült, akkor már „csak” az őrök puskagolyóit elkerülve a partig kellett eljutnia, végül két és fél kilométert úsznia a szárazföldig a San Francisco-öböl jéghideg, örvénylő vizében. Nem csoda, hogy senkinek sem sikerült. Az Alcatrazban több híres-hírhedt bűnöző is raboskodott, a legismertebb kétségkívül Al Capone volt, aki 1934-ben került a szigetre. Az Alcatraz azonban nem igazán tett jót az egészségének és 1939-ben rossz állapota miatt szabadlábra helyezték. A látogatásunk idején az Alcatrazban volt George DeVincenzi is, aki börtönőr volt ’50 és ’57 között. Nagyon kedves öreg úr, aki éppen a könyvét dedikálta, ami tavaly jelent meg Murders on Alcatraz címmel (Gyilkosságok az Alcatrazban).

Nekünk sikerült élve elhagyni az Alcatrazt ☺

Az Alcatraztól keletre található a San Francisco-öböl bejárata, a Golden Gate (Aranykapu). Ezt a szorost íveli át San Francisco jelképe, a Golden Gate híd, ami sokáig a Föld legnagyobb függőhídja volt, ma már csak a tizedik a listán a maga 2737 méterével. A narancsvörös színű híd 1937-ben készült el és 6 sávos út épült rá. Az ott létünk alatt többször is áthaladtunk rajta és az egyik este a naplemente fényében is megcsodáltuk a hidat, ami ilyenkor különösen mutatós. A két nap során, amit San Franciscoban töltöttünk, megnéztük még a híres, hullámos hegyi utcákat is, amelyek számos filmben szerepelnek autós üldözések helyszíneként. Egyes utcák itt olyan meredekek, hogy csak lefelé engedik rajta a forgalmat. A város ezen része nagyon kellemes, szinte már vidékies, a belváros pedig tipikus amerikai stílusú a nagy felhőkarcolókkal. Összességében nagyon tetszetős város San Francisco.

Részlet a Bullitt című 1968-as filmből

Az egész kaliforniai utazásunk apropóját egyébként a kedvenc magyar zenekarunk, a Tankcsapda észak-amerikai turnéja adta. Az elsősorban a kint élő magyarokat megcélzó turné egyik állomása ugyanis San Francisco volt. A DNA Lounge nevű klubban aztán egy nagyon jó hangulatú telt házas koncertet adtak a debreceni srácok, ami méltó csúcsa volt a kaliforniai kirándulásunknak.

Yosemite Nemzeti Park - Kalifornia

A múlt hetet Kaliforniában töltöttük. Miután Dél-Kaliforniában már jártunk két éve, amikor Los Angelest és a Sequioa Nemzeti Parkot látogattuk meg, most az északi régiót vettük célba. San Francisco-ban szálltunk le hétfő este, majd másnap bérelt autóval indultunk tovább a Sierra Nevada hegység másik gyöngyszeme, a Yosemite Nemzeti Park irányába. Egy közeli kisvárosban, Mariposa-ban szálltunk meg, amelynél hangulatosabb amerikai kisvárost még nem láttunk. Habár innen még mintegy 45 perces autózásra van a Yosemite kapuja, nem bántuk meg, hogy itt töltöttünk pár éjszakát. Kedves emberek, ritkásan épített utcák, széles utak, figyelmes sofőrök és csend jellemző errefelé, ami hatalmas felüdülés volt nekünk. A környéken már számtalan utalást láthattunk A Yosemite-re, ami egyébként egy indián eredetű szó és grizzlyt jelent.

A nemzeti parkban két napot töltöttünk és már az odavezető út is csodás tájakon vezetett, de az igazi látványorgia a Yosemite-völgybe érve fogadja az embert. A völgy az első védett terület volt Amerikában, majd a völgyet körülölelő területekkel együtt az USA harmadik nemzeti parkja lett 1890-ben a Yellowstone és a Sequoia után. Novemberben a havazások miatt a Yosemite nagyobb része már le van zárva, így csak a völgyet tudtuk bejárni. Kétségtelen tény, hogy ez a park leglátványosabb része, sőt talán az egész bolygónk legszebb területe ez a 13 kilométer hosszú gleccser-vájta völgy. A terület nagy része gránitból épül fel és a fenséges mai formáját a jégkorszakok gleccserei alakították ki. A mintegy másfél kilométer széles völgy aljáról helyenként 900 méternél is magasabb sziklafalakra tekinthetünk fel, köztük a legismertebb a Half Dome (félkupola) és az 1095 méter magas El Capitan, amely a Föld legnagyobb egy tömbből álló sziklája. A völgy másik jellegzetessége a rengeteg vízesés, amelyből néhányat most is megcsodálhattunk, habár a legtöbbje csak a tavaszi hóolvadás után figyelhető meg. A legnagyobb köztük a Yosemite-vízesés, ami 739 méteres magasságával egyben Észak-Amerika legmagasabb vízesése is. A két nap alatt keresztül kasul bejártuk és lefényképeztük a Yosemite-völgyet, de a látvánnyal nem lehet betelni, különösképpen naplementekor és az azt követő alkonyi színekben pompázva csodálatos a völgy, ezért a rengeteg turista ellenére is abban reménykedünk, hogy egyszer-kétszer még visszatérünk ide.

Agatha Christie Hawaiin

Idén lenne 125 éves Agatha Christie, a közismert krimiíró. Talán kevesen tudják, hogy Hercule Poirot és Miss Marple megalkotója fiatal korában járt Hawaiin és lelkes szörfös volt. 1922-ben első férjével Archie Christie-vel egy világ körüli utazáson vettek részt, melynek során a Brit Birodalmi Kiállítást igyekeztek népszerűsíteni. A szörfözéssel Dél-Afrikában kerültek kapcsolatba ’22 februárjában. Életem című könyvében így írt róla: „Dél-Afrikában vékony falapokból készültek a szörfdeszkák és könnyűek voltak, így az ember gyorsan megtanulhatta a hullámlovaglás fortélyait – kellemes sport volt és jó mulatság, ami után a parti homokban üldögélve piknikeztünk.” Honoluluba augusztus elején érkeztek és októberig maradtak Oahu szigetén. Ez idő alatt, amikor éppen nem a napégéssel bajlódtak, akkor igyekeztek tökéletesíteni a szörftudásukat. „Minden szabad percünket továbbra is a vízen töltöttük, és lassanként egész jó szörfözővé váltunk, legalábbis európai mércével mérve.” Hawaiin azonban a szörfözés sokkal nehezebb volt, mert a deszkák nagyok és nehezek voltak és a hullámok is a parttól távolabb alakultak ki, így nem volt könnyű elérni a megfelelő helyig, majd elkapni a megfelelő hullámot. Egyszer egy „rossz” hullám még a hosszú selyem fürdőruháját is leszaggatta, ami helyett aztán Waikikiben vett „egy smaragdzöld, merészen textilhiányos és csodaszép fürdőruhát”. Agatha számára eleinte különösen nehéz volt a hullámlovaglás, nem is nagyon élvezte, aztán egy hawaii fiút felfogadva lassacskán sikerült elsajátítania a megfelelő technikát. „Életem egyik nagy diadala volt, amikor először sikerült megtartani az egyensúlyomat, és a deszkán állva kiszáguldani egészen a partig! Semmihez sem hasonlítható az élmény, amikor az ember szédítő sebességgel száguld a hullámok hátán a part felé, majd lelassul, és befordul a szelíden hullámzó, sekély vízbe – ennél élvezetesebb sportot keveset tudok elképzelni.” Mindezek ellenére a hawaii élményeik elég vegyesek voltak, különösen, mivel „Honolulu roppant drága mulatság volt”. Úgy tűnik, van, ami sosem változik.

Fotók: Christie Archive

El Nino

Hawaiin normális esetben nagyon kellemes és kiegyenlített az időjárás, a tél enyhe (24-25°C), a nyár pedig kellőképpen meleg, de nem túl forró (27-28, ritkán 30°C). A páratartalom ugyan elég magas, ami miatt a hőérzet pár fokkal mindig magasabb, mint amit a hőmérő mutat, de még általában bőven elviselhető. A gond csak azokban az években van, amikor az El Nino nevű időjárási anomália megjelenik. Ez történt tavaly is és az idei évben is, a globális felmelegedés miatt pedig egyre gyakrabban és egyre erősebb El Nino jelenségre lehet számítani. Az El Nino általában 2-7 évente jelenik meg, melynek során a keleti Csendes-óceán a megszokottnál jobban felmelegszik. A meleg óceán felülete pedig hatással van az egész bolygóra. Ilyenkor a tengeri áramlatok és a széljárás megváltozása miatt számtalan helyszínen extrém időjárási viszonyok alakulnak ki, egyes helyeken óriási szárazságot okoz, más helyeken pedig felhőszakadásokat, de ennek köszönhetőek az USA nyugati partján tomboló erdőtüzek is, míg a Csendes-óceánon az El Nino közvetlen következménye az aktívabb hurrikánszezon. Idén például volt már olyan időszak is, mikor egyszerre három négyes erősségű hurrikán körözött Hawaii környékén. Ha pedig éppen nincsenek viharok, akkor a hőmérséklet általában 3-4 fokkal melegebb a normálisnál (31-32°C), ami azért már önmagában sem kevés, de a viharok által hozott extrém magas páratartalom miatt a hőérzet ilyenkor nem ritkán meghaladja nappal a 40°C-ot, éjszakánként pedig a 35°C-ot, ami klímaberendezés nélkül szimplán elviselhetetlenné tenné az életet a szigeteken.

Kilo, Ignacio és Jimena nevű hurrikánok Hawaii környékén

Az elmúlt hetek extrém hőmérsékletei

BBQ parti a Kapiolani Parkban

A munkacsoportunk egyetlen PhD hallgatója, David befejezte a tanulmányait a Hawaii Egyetemen és szeptemberben Floridába költözik. Ennek örömére egy szabadtéri BBQ partit tartott a Kapiolani Parkban, amin mi is részt vettünk. Jól éreztük magunkat.