Minden télen, amikor megérkeznek
a nagy hullámok Hawaiira, akkor szörfversenyek sorát rendezik Oahu északi
partján. Mind közül a legnevezetesebb a világbajnokság záró futama, a híres
Pipe Masters verseny a Pipeline-on. Ezt a pár száz méteres partszakaszt tartják
a világ legjobb szörfös helyének. Ezért is kerül mindig a Pipe a versenynaptár
utolsó helyére, hogy itt, a szörfözés őshazájában kerüljön a világbajnoki
korona a győztes fejére.
Az idei verseny még a tavalyinál
is izgalmasabbnak ígérkezett, hiszen még hatan is esélyesek voltak a végső
győzelemre. Három ausztrál: Mick Fanning, Owen Wright és Julian Wilson,
valamint három brazil versenyző: Filipe Toledo, Adriano De Souza és Gabriel
Medina. A verseny azonban sajnálatos módon gyorsan öt esélyesre szűkült, miután
a bemelegítés során Owen Wright balesetet szenvedett. Egy rosszul elkapott
hullám után beverte a fejét a zátony sziklájába és súlyos agyi sérülést
szenvedett. Szerencsére gyorsan kórházba került és az orvosok szerint teljesen
fel fog épülni. A Pipeline aztán a verseny során is megmutatta, hogy miért tartják
a legveszélyesebb szörfös helynek a Földön, a harmadik körben Bede Durbidge
vétette el a hullámot és szintén a sekély zátonynak csapódott, aminek során
több helyen is eltört a medencéje. A kórházban azonnal megoperálták és úgy néz
ki, hogy pár hónap múlva újra szörfözhet. A verseny a balesetek ellenére nagyon
élvezetes volt. A harmadik kör után ugyan kiesett Toledo és Wilson, de a három
legesélyesebb szörfös a verseny végéig küzdött egymással. Az elődöntőben aztán
Medina legyőzte Fanninget és a döntőben a két brazil harcolhatott a
győzelemért, amit végül De Souza szerzett meg és ezzel a futamgyőzelemmel ő lett 2015
világbajnoka.
De Souza és Fanning egész évben
nagyot csatáztak, folyamatosan váltogatták egymást a pontverseny első helyén. A
brazil a győzelem után igazi sportemberként azt mondta, hogy nagyon örül a
győzelemnek, de szerinte Mick jobban megérdemelte volna a címet, utalva arra,
hogy Fanning idén nem csak a versenytársaival, hanem egy cápával is megküzdött
a dél-afrikai verseny döntőjében. Összességében az egész szezon nagyon izgalmas
volt, aminek méltó koronája volt a Pipe Masters.