Makapuu kilátó

A korábbiakhoz hasonlóan, az elmúlt év végét is sikerült többé-kevésbé munkamentesen tölteni. Ezúttal is számos kirándulást terveztünk, azonban az esős időjárás miatt csak egyszer volt lehetőségünk túrázni, ekkor Oahu legkeletibb szegletét, a Makapuu Pointot látogattuk meg. A hawaii mitológia szerint Makapuu egy ősi istenség volt, aki Tahitiről érkezett ide és a Makapuu Point egyik barlangjában élt. Róla kapta a nevét ez a hely. Makapuunak egyébként nyolc szeme volt és hawaii nyelven a neve kidülledt szemet jelent.

Gülüszem sziklája közel 200 méterrel emelkedik a tenger szintje fölé, ahonnan remek kilátás nyílik Oahu déli és a keleti partjára is. Valószínűleg ez a legszebb kilátást nyújtó pont Oahun. Déli irányban látható a Koko Head nevű kráter, amitől balra terül el a Hanauma-öböl, jobbra pedig a Diamond Head krátere is megfigyelhető a távolban. A sziget keleti, vagy itteni nevén szeles oldalán pedig Oahu egyik leglátványosabb útvonala látható, amint a Koolau-hegy meredek sziklái és az óceán között kanyarog. Jó rálátás nyílik a Makai mólóra is, ami a valóságban tengerkutatási létesítmény, de a Magnum című sorozatban ez volt TC helikopteres cégének a központja. A távolban pedig még kivehető a Bellows Beach is, ami talán a legjobb strand a szigeten. Obama elnök is itt strandolt, aki Oahun töltötte a karácsonyi pihenőjét. Két kisebb vulkanikus eredetű szigetecskét is meg lehet innen figyelni, amelyek fontos természetvédelmi területek, számos tengeri madár költ rajtuk. A közelebbi, kisebb méretű sziget neve Kaohikapiu, míg a nagyobbat Manana-szigetnek hívják, de ezt gyakran Nyúl-szigetnek (Rabbit Island) is nevezik, részben a nyúlfejre emlékeztető formája miatt, részben pedig azért, mert korábban nyulakat tartottak rajta.

A kilátóhoz egy nagyjából 3 km hosszú kacskaringós járdán lehet feljutni. Az amúgy is nagyszerű kilátáson túl, a helyszín télen még kiváló lehetőségeket is nyújt az erre vándorló hosszúszárnyú bálnák megfigyelésére. Nekünk szerencsénk is volt és láttunk egy kisebb csapat bálnát a távolban. A Makapuu szikla tövében egy világítótorony is található, amit 1909-ben építettek. Ezt csak a kilátóból lehet megnézni, az oda vezető út ugyanis le van zárva, hiszen a világítótorony a mai napig működik és fontos irányjelző a hajósoknak Oahu környékének korallzátonyokkal teli vizeiben.

Mele Kalikimaka & Hau'oli Makahiki Hou 2015!

A Hawaii-szigetekre természetesen még a télapó is szörfön érkezik ☺

Mindenkinek Kellemes Karácsonyt és Boldog 2015-ös Évet Kívánunk!

Képes beszámoló a szörfvilágbajnokság záró futamáról

Hawaii messze földön híres a nagy hullámairól és az erre épülő szörfkultúrájáról. A profi szörfösök úgy tartják, hogy a világ legjobb szörfös partja is itt található, ami nem más, mint az Oahu északi partján található Pipeline (Csővezeték) nevű hely. Itt egy olyan sekély zátony található a vízben, amit ha elérnek a hullámok, akkor az átbukó víztömeg tökéletes csőformát hoz létre, amelyben minden szörfös álma legalább egyszer végigsiklani. A sekély zátony ugyanakkor az egyik legveszélyesebb hellyé is teszi a Pipeline-t, ezért a legtöbb szörfös soha nem éri el azt a szintet, hogy itt szörfözhessen. A világ legjobb hullámlovasai azonban minden évben összemérhetik a tudásukat a Pipeline-on, itt szokták ugyanis megrendezni a Szörf Világbajnokság záró futamát, amit egyszerűen csak Pipe Masters versenynek, azaz A Csőmesterek versenyének neveznek. Az idei bajnokság utolsó futama különösen izgalmasnak ígérkezett, hiszen hárman is esélyesek voltak a végső győzelemre: a világbajnoki pontversenyt vezető, brazil Gabriel Medina, a második helyen álló, ausztrál Mick Fanning és harmadik helyről még némi esélyekkel érkező amerikai szörflegenda, a tizenegyszeres világbajnok Kelly Slater.

Mint minden sport, úgy természetesen a szörf is csak akkor igazán érdekes, ha az ember valamelyest érti a lényegét, jöjjön hát egy kis szörfös gyorstalpaló. A szörf egy kieséses alapon működő pontozásos verseny. Egyszerre ketten, vagy hárman vannak a vízben, attól függően, hogy éppen hányadik kört futják. Általában 30 perc áll a versenyzők rendelkezésére, hogy elkapják a legjobb hullámokat. Többször is próbálkozhatnak, de csak a két legjobb eredményük számít. A pontozás 1-től 10-ig tart és a hullám méretén és nehézségi fokán túl a különféle manőverek számától és a sebességtől is függ a végső pontszám. Tökéletes hullámlovaglást nagyon nehéz bemutatni, de vannak ennek is mesterei, például a hawaii John John Florence, aki idén 5-ször is elérte ezt a tökéletességet. Ha már egy hawaii versenyzőnél tartunk, akkor érdekességként megemlítendő, hogy talán a szörf az egyetlen sport a világon, ahol külön nemzetként kezelik a hawaiit, így fordulhatott elő, hogy az összetett verseny harmadik helyéért nagyot csatázott egymással az amerikai Slater és a hawaii Florence, amire végül az utóbbinak sikerült felkapaszkodnia, az amerikai bajnokesélyesnek pedig be kellett érnie az összetett negyedik helyével. A versenyre összesen két hét állt rendelkezésre, hiszen a hullámok kiszámíthatatlanok. Az első és a második kör még a múlt héten lezajlott, a befejezésre azonban most péntekig kellett várni, akkorra érkeztek ugyanis csak meg a tökéletes hullámok. A verseny egyébként a YouTube-on élőben is követhető volt, sőt akár utólag is megnézhető, csupán kilenc óra hosszú ☺

Jómagam azonban a helyszínről követtem és fényképeztem végig, időnként még a felvételen is látszódom (pl. 3:05:02-nél a jobb alsó sarokban). Persze természetfotóshoz méltóan álcáztam magam, igaz, ezúttal csak a nap elől bujkáltam, ennek megfelelően halványzöld hosszúnadrágot, még halványabb inget és egy zöld, nyakvédős sapkát viseltem, valamint egy hátizsák is volt rajtam (ha valaki esetleg meg szeretne találni).

A verseny nagyon látványos volt, bár a világbajnokság hamar kétesélyessé szűkült, miután Slater a harmadik körben kiesett, igaz, volt egy szép 8,6-os siklása. Fanning pedig az ötödik kör végén búcsúzott, így az összetett pontversenyt vezető Medina megnyerte a világbajnokságot, függetlenül a futamon elért helyezésétől. A strand ekkor szinte felrobbant a brazil rajongók örömétől, akik eszeveszetten rohantak be a vízbe, hogy a honfitársukat ünnepeljék. Ezután Medina felszabadultan versenyzett és könnyedén jutott a döntőig, ahol még egy tökéletes 10-est is futott, idén először, ám végül ez is kevés volt az ausztrál Julian Wilson ellen, aki két nagyon jó hullámot is elkapott és végül megnyerte a versenyt.

Következzen hát a képes beszámoló:

Duke Kahanamoku és a hawaii szörfkultúra

A szörfözést az ősi polinézek találták ki, hogy szórakoztassák magukat és eltöltsék a szabadidejüket. A Polinéz-szigetvilágban a hullámlovaglásra leginkább alkalmas hullámok a Hawaii-szigetek partjainál alakulnak ki, így itt vált ez a sport leginkább a kultúra részévé, ezért tartják ma úgy, hogy Hawaii a szörfözés szülőhazája. A szörfözés egyébként az angol surf szóból ered, ami bukóhullámot jelent. A sport hawaii neve pedig hee nalu, amit leginkább hullámon siklásként lehetne fordítani, a magyar név, a hullámlovaglás is talán ebből eredeztethető. A hullámon siklást a hawaiiak művészetnek tartották és mindenki nagy kedvvel űzte. A legügyesebb szörfösök óriási tiszteletnek örvendtek és nem ritkán közülük kerültek ki a csoportok vezetői is.

A szörf világszintű elterjedése a 20. század elején kezdődött egy kiváló hawaii sportembernek köszönhetően. Ő volt Duke Kahanamoku. Mindenféle vízi sporthoz volt tehetsége, ezért gyakran hívták halembernek, vagy, utalva a keresztnevére, az úszás hercegének. Duke 1912-ben lett először olimpiai bajnok 100 méteres gyorsúszásban, majd a következő Olimpián, 1920-ban a saját korábbi világcsúcsát megjavítva megvédte az olimpiai bajnoki címét, sőt az amerikai gyorsváltó tagjaként megszerezte a harmadik olimpiai aranyát is. 1924-ben, 34 évesen azonban már be kellett érnie az ezüstéremmel, egy bizonyos Johnny Weissmüller mögött. Duke később gyakran viccelődött azzal, hogy őt csak Tarzan tudta legyőzni. 1932-ben pedig még tartalékként tagja volt az olimpiai bronzérmes amerikai vízilabda csapatnak is. Elképesztő sportteljesítményeinek és közvetlen stílusának köszönhetően Duke lett az úszósport első igazi világsztárja. A hírnevét pedig arra használta, hogy a számára legkedvesebb sportot, az akkoriban még csak Hawaiin ismert szörfözést népszerűsítse. Kaliforniában, Ausztráliában és a világ más pontjain is sikerült meghonosítania a hullámlovaglást, így teljes joggal nevezhető Duke Kahanamoku a modern szörfözés atyjának. Duke egyébként Honoluluban született 1890-ben és itt is hunyt el 1968-ban. Waikikiben ma is bronzszobor őrzi az emlékét.

A kezdő szörfösök körében Waikiki ma is nagyon népszerű, de az igazán nagy hullámok a sziget nyugati és különösen az északi partjainál találhatóak, különösen a téli hónapokban. A világ legnevesebb szörfversenyei is itt kerülnek megrendezésre. Ezek a partok távol vannak a fő turistahelyszínektől és amúgy sem igazán alkalmasak „egyszerű” strandolásra, ezért többnyire csak az igazán ügyes és elszánt szörfösök látogatják. Az időnként erre tévedőknek pedig itt lehetőségük nyílik betekinteni a különös helyi szörfkultúrába, aminek során az itt lakók a szörfözés számtalan ágának valamelyikét űzve, munka előtt, munka után és nem ritkán munka helyett is a hullámokat várják ☺

Honlapok

Gábor természetfotós honlapját már ismerhetitek. Érdemes rendszeresen meglátogatni a galériákat az újabb és újabb természetfotóiért, vagy a blogját a legfrissebb ismeretterjesztő írásaiért. Pár napja pedig elkészült az én honlapom is, ami a szakmai eredményeimet igyekszik egy helyen összefoglalni: a kutatói múltamat, a publikációimat és van egy kis galéria is a munkám eddigi legfontosabb eseményeiből.

Hálaadás hagyományos(abb)an

Amióta Amerikába érkeztük, mindig megünnepeltük a Hálaadást, nem volt ez másképp idén sem. A tavalyi ananászos pulyka helyett, idén azonban hagyományosabb módon készítettük el a pulykát. Semmi extra nem került rá, csak egy kis fűszerkeverék és, hogy némi magyaros ízeket is belecsempésszünk, egy kevés pirospaprika és Pirosarany. Az idei azonban annyiban is különbözött a korábbiaktól, hogy most először egész pulykánk volt, amit a bevásárlóközpontban kaptunk ajándékba. Pár hete ugyanis olyan akció volt a boltban, hogy ha egy bizonyos összeget elér a bevásárló listánk, akkor ingyen választhatunk egy pulykát akár 10 kilóig. Mi nem is tudtunk erről az ajánlatról, de a pénztáros, aki már régi ismerősünk, figyelmeztetett rá, majd az egyikőnk gyorsan visszament egy csomag pulykáért. A 10 kilós szárnyas azonban egy kicsit sok lett volna nekünk, így beértük egy 4 kilóssal is ☺, ez is ki fog tartani erre a hétre. Ráadásul ez is csak két részletben fért be a kis sütőnkbe, még úgy is, hogy szárnyak és combok nem voltak rajta, itt ugyanis gyakran anélkül árulják a pulykát, hiszen az amerikaiak igazán csak a mellehúsát szeretik. Mivel az igazi Hálaadás Amerikában elképzelhetetlen pite nélkül, ezért idén mi is sütöttünk pitét az ünnepre, mégpedig almásat.

Tipikus sztereó: az ázsiaiak és a vezetés

A legtöbb népcsoporttal kapcsolatban létezik valamilyen sztereotípia. Rögtön magunkkal kezdve: a magyarok örök elégedetlenek, de ilyen az is, hogy az írek piásak, na meg, hogy a déli népek lusták. Habár a sztereotípiák többsége durva általánosítás, némelyiküknek azért van némi valóságalapja, még ha természetesen nem is érvényesek mindenkire. Nem tudok azonban annál igazabb sztereotípiát elképzelni, mint hogy az ázsiaiak nem tudnak vezetni. Ezt Honoluluban nap, mint nap tapasztaljuk, ahol a lakosságnak nagyjából a 70%-a ázsiai származású. A példákat a végtelenségig lehetne sorolni, gyakorlatilag mindent rosszul csinálnak. Két nagyon idegesítő dolgot azért kiemelnék. Az egyik, hogy az indexet soha nem használják. A többségük szó szerint nem tudja, hogy mire való és csak megy, amerre lát. A másik, még ennél is idegesítőbb, bár kevésbé veszélyes tulajdonságuk az, hogy a piros lámpánál körülbelül nyolc-tíz méterenként állnak meg, ami miatt általában csak fele annyi autónak jut hely az utakon, mint amennyi normális esetben elférne. Még akkor sem mennek egymáshoz közelebb, ha valaki kilóg a kereszteződésbe és így akadályozza a keresztülhaladó forgalmat.  Emiatt Honoluluban állandóan dugók vannak, gyakorlatilag három autó már elég ahhoz, hogy megálljon a forgalom ☺. Az ázsiai többségnek köszönhetően Honolulu rendszeresen az első helyen végez az USA legrosszabb közlekedésű városainak a listáján, általában a négymilliós Los Angelesszel versengve ezért a nem túl előkelő díjért és simán megelőzi a nyolc és félmilliós New York-ot, a közel hárommilliós Chicagót, vagy a másfélmilliós Philadelphiát. Igencsak „szép” eredmény ez, ha figyelembe vesszük, hogy Honolulu a mindössze háromszáz-ötvenezerfős lakosságával csak az 54-ik legnagyobb város Amerikában.

Amerikában egyébként annyira elterjedt sztereotípia, hogy az ázsiaiak rossz vezetők, hogy az angol szlengben szitokszóként használják az ázsiai sofőrt (asian driver) mindenkire, aki rosszul vezet. Természetesen nem csak Amerikában ismeretes a probléma, Ausztráliában pár hónapja nyilatkozta az egyik vezető politikus, hogy az ázsiaiak nem tudnak vezetni, ezért külön vizsgát kéne tenniük. Aztán persze nem győzött elnézést kérni, miután szóltak neki, hogy ilyet mondani nem igazán polkorrekt. Némelyikükre egészen biztosan ráférne némi speciális autós oktatás, még ha nem is egészen olyan, mint amilyet az alábbi vicces videóban láthatunk. Figyelem, Inappropriate Language! Aki nem bírja, ne nézze! A többiek viszont jól szórakozhatnak rajta, főleg mert a videó valójában nem is annyira az ázsiai vezetőkről, hanem inkább a rasszista fehérekről szól, csak, hogy egy újabb sztereotípiával zárjunk.

Egy nap a North Shore-on

Hosszú idő után végre az elmúlt hétvégén volt egy napunk, amit teljesen szabaddá tudtunk tenni, így egész szombaton az Északi Parton (North Shore) kirándultunk. Mivel hétvégén a forgalom a szokásos hatalmasról óriásira nő, ezért az egész napos pihenést rögtön úgy kellett kezdeni, hogy hatkor keltünk, így azonban még a tömeg előtt eljutottunk az első célállomásra, a Teknős-öbölbe. Oahun, talán ez a part van a legmesszebb Honolulutól, ezért itt sosem szoktak igazán sokan lenni. Ráadásul, ha elég messzire megyünk a parkolótól, akkor egy kis eldugott miniöblöt is találhatunk, ami a sziklák által védve van a hullámoktól és a sekély víz kellemesen fel is melegszik.

Ebéd után aztán megnéztük, hogy hol termesztik az egyik kedvenc gyümölcsünket, a papaját. A Kahuku Farm minden nap kínál traktoros körtúrát a farmon, ahol megtekinthető, hogy mit, hol és hogyan termesztenek. A túrát vezető farmer először bemutatta a hidropónikus növénytermesztést, majd elvitt a papaja-ültetvényre és elmesélte, hogy milyen nehéz itt farmernek lenni. A papaját ugyanis csak kézzel lehet leszedni a több méter magas fák tetejéről, az emberi munka pedig nagyon drága Hawaiin (ahogyan minden más is), miközben Dél-Amerikában nagyon olcsón megterem mindenféle trópusi gyümölcs, így a papaja és a banán is, amivel nagyon nehéz versenyezni. A másik fő terményük ugyanis a banán. Itt azzal próbálnak kitűnni a tömegből, hogy nem a mindenki által ismert cavendish fajtát termesztik, hanem az apróbb, de édesebb ízű alma banánt (apple banana). A traktorral végigmentünk a banánültetvényen is, majd a túra végén egy nagyon finom, jéghideg papajás-banános-ananászos-kókuszos smoothie-t is kaptunk. Ez olyasmi, mint a turmix, csak tej nélkül, tömény gyümölcsből készül.

A farmtúra után átmentünk a teknősök „titkos” pihenőhelyére és egészen estig itt is maradtunk. Teknősöket eleinte csak a vízben láttunk, de estefelé az egyik kivonszolta magát a partra és bár estére elég borús lett az idő, szerencsére napszállatkor a horizonton felszakadozott a felhőzet és végül sikerült a teknőst is lefotózni és egy igazán drámai naplementét is megcsodálni. A kirándulást végül a kiváló Jameson’s By The Sea étteremben zártuk, majd késő este kellemesen gyér forgalomban autózhattunk haza.

Iselle (és Julio) után

Izgalmasan alakult a pénteki napunk az Iselle nevű hurrikánnal, annak ellenére, hogy végül minden úgy történt, ahogyan az várható volt és a mi szigetünkön nem okozott komoly gondot a vihar. Ezt azonban nem tudhattuk előre, ezért igyekeztünk a legrosszabbra felkészülni. A hawaii építkezési stílus ugyanis elég egyszerű: építs egy házat fából, lehetőleg minél vékonyabb falakkal, hiszen itt mindig jó idő van. Gond csak akkor adódik, amikor éppen nincsen jó idő. Legutóbb 1992-ben érte el hurrikán a Hawaii-szigeteket, telibe kapva Kauai szigetét. Az Iniki nevű hurrikán 230 km/órás széllökéseivel végül hat embert megölt és gyakorlatilag az összes faházat leamortizálta a szigeten.

Itt, Honoluluban téglából és betonból szinte csak a belvárosi társasházakat építik, ennek megfelelően a mi házunk is fából van. Amikor elköltöztünk Waikikiből, nagyon megörültünk ennek, mivel nagyon hangulatos kis ház, ráadásul csendes környéken van és elég távol a parttól, így cunamiriadó esetén sem kell menekülnünk. Hurrikánra viszont nem számítottunk, ezért a biztonság kedvéért még csütörtökön megnéztem a legközelebbi hurrikán menedéket, amit a Vörös Kereszt alakított ki az egyik középiskolában. Előre összekészítettük egy-egy hátizsákba a legfontosabbakat: kaját, innivalót és váltásruhát, hogy ha menekülni kell, akkor csak fel kelljen kapni és uzsgyi. Az előrejelzések szerint pénteken hajnali hatkor volt várható a vihar érkezése, ezért úgy döntöttünk, hogy négyig alszunk és ha az előrejelzések még mindig hurrikánról szólnak, akkor elmegyünk a menedékre még a vihar érkezése előtt. Hajnali háromkor azonban már olyan széllökések jelezték a vihar közeledtét, hogy nem vártunk tovább, inkább biztos, ami biztos alapon elmentünk a menedékre. Utólag kiderült, hogy azok voltak az egész vihar legerősebb széllökései, így (szerencsére) még egy rendes videót sem tudtam készíteni a viharról.

Az Iselle nevű hurrikán végül a várakozásoknak megfelelően trópusi viharrá szelídült és így érte el a Nagy Szigetet, de amint a lenti videón látható, így is okozott károkat néhány házban, sőt villanyoszlopokat és fákat is kidöntött. Szerencsére, ez az egyik leggyérebben lakott sziget. A többi sziget, így a mienk is már sokkal jobban járt, mivel a Big Island 4000 méter magas hegyeivel nem bírt el a legyengült ciklon és a szigetet elhagyva szinte teljesen szétesett.

Most „várjuk” Julio-t. Pontosabban várja a rosseb, de hát jön, habár egyelőre úgy tűnik, hogy Iselle kísérője is gyengülni kezdett, ráadásul jó esély van rá, hogy északi irányban el is kerüli a szigeteket.

Frissítés (2014. augusztus 11., hétfő): az utóbbi napok előrejelzéseinek megfelelően a Julio nevű hurrikán végül elkerülte a Hawaii-szigeteket és hétfő estére annyira legyengült, hogy trópusi viharrá minősítették vissza.

Iselle és Julio

Hamarosan újabb különleges természeti jelenség lesz tapasztalható Hawaiin, ez azonban jóval kevésbé várt esemény, mint például az áprilisi holdfogyatkozás volt, ezúttal ugyanis trópusi viharok érkeznek.
A Hawaii-szigeteket ritkán érik el hurrikánok, mivel a trópusi ciklonok megerősödéséhez meleg vízfelület szükséges és Hawaii környékén általában hűvösebb az óceán vize, így legtöbbször a hurrikánok elgyengülnek és „szimpla” trópusi vihar formájában érik el a szigetek partjait. Idén azonban az El Niňo jelenség miatt melegebb a Csendes-óceán vize, ezért van rá esély, hogy az Iselle nevű hurrikán nem szelídül trópusi viharrá és hurrikán formájában éri el a Big Island partjait. Mi, itt Oahun talán abban bízhatunk, hogy a Nagy Sziget mérete és magas hegyei képesek lesznek legyengíteni a hurrikánt és mire pénteken ideér, már csak a szokásos trópusi vihar lesz belőle, amilyenből 2-3 is szokott lenni egy évben, igaz, az sem túl kellemes. A helyzet komolyságát fokozza és egyben igazán különlegessé is teszi, hogy Iselle nyomában rögtön jön Julio is, ami jelenleg még erősebb hurrikán, mint Iselle és vasárnapra „várhatjuk”. Julio esetében azonban az adhat okot némi bizakodásra, hogy remélhetőleg Iselle „elhasználja” a meleg óceáni vizet és a nyomában maradó hidegebb víz miatt Julio már nem tud tovább erősödni.
Igyekeztünk felkészülni a viharokra, az udvarról elpakoltuk a könnyen mozdítható dolgokat, van elég vizünk, kenyerünk és konzervünk. Általában nagy öröm különleges természeti jelenségekkel találkozni, de e nélkül azt hiszem, jól meglennénk.