Kirándulás a Kaena Pointra

Hawaiin a február az albatroszfiókák kikelésének az ideje. A Laysan albatroszok ugyanis minden évben novemberben térnek vissza a szárazföldre, ahol párba állnak és december elején lerakják egyetlen tojásukat, majd mintegy két hónapnyi költés után ilyentájt kelnek ki a fiókák. Én rendszeresen látogatom a kolóniát a Kaena Pointon, de az elmúlt hétvégén közösen is kirándultunk egyet a dűnék világába. Remek napunk volt, hiszen a rengeteg albatroszon kívül, néhány nagyon ritka hawaii barátfókát és számtalan hosszúszárnyú bálnát is sikerült megfigyelnünk. A naplemente is a Hawaiin szokásos képet mutatta, azonban még akkor sem indultunk haza, amikor a Nap eltűnt a horizonton, inkább megvártuk, amíg teljesen besötétedik és egy kis időt a csillagok megfigyelésének is szenteltünk. Oahun a Kaena Point az egyetlen hely, ahol a fényszennyezés nem igazán zavarja a csillagok látványát, így itt könnyű elmerülni az éjszakai égbolt szépségében.

Duke's Restaurant

Két amerikai főiskolai jóbarát, Rob Thibaut és Sandy Saxten a 70-es évek végén úgy döntöttek, hogy a vendéglátóiparban fognak vállalkozásba. Mottójukat hat szóval fogalmazták meg: Have Fun, Make Money with Aloha (légy vidám és keress pénzt alohával). Az első vendéglőjüket Mauin nyitották, amit újabb három követett a szigeten, majd kettőt nyitottak Oahun, újabb kettőt Kauain, sőt Kaliforniában is nyílt öt étterem és létrejött a T S Restaurant hálózat. A különlegességük, hogy egytől-egyig mind igazán festői környezetben található. Waikikiben is akad egy, ami a szörflegenda és Waikiki Beachboy Duke Kahanamoku tiszteletére a Duke étterme nevet kapta.

A múlt hétvégén mi is kipróbáltuk és megállapítottuk, hogy a Duke’s kétségtelenül az egyik legjobb vendéglő Hawaiin. Az étterem egy hatalmas nyitott térből áll, amiben kisebb boxok, pálmalevél-ernyős kiülős rész és egy tipikus amerikai sportbár is helyet kapott. Az óceán mindenhonnan látható, a kinti részen ülők pedig még a Waikiki strandjai fölé emelkedő Diamond Head kráterének látványát is élvezhetik. Az aloha érzést pedig úgy próbálják átadni, hogy igyekeznek Amerika legbarátságosabb étterme lenni. Persze a kedvesség mit sem érne jó kaják nélkül, de a Duke’s étlapja kellően változatos és ínycsiklandó ételekből áll, főleg frissen fogott hawaii halak és egyéb tengeri élőlények alkotják, de természetesen nem maradhatnak ki a steakek és egyéb amerikai ételek sem, mint például a különféle burgerek. Itt azonban nem egy gyorséttermi szottyadt szenyára kell gondolni, hanem olyan hambira, amit úgy telepakolnak minden jóval, hogy sokszor átharapni is alig lehet. A bárban pedig remek koktélokat is kevernek. Mi kezdetnek a Vulkán nevű ananászos-kókuszos-epres cukorbombát próbáltuk ki, majd a Duke féle cheddar sajtos burgert választottuk főfogásnak, ami egy speciális hawaii dresszinget is kapott. Ennek az összetétele titkos, ám kétségtelenül nagyon finom. Desszertnek pedig a híres Hula Pitét is megkóstoltuk. Hát, az sem volt rossz ☺

Hawaii éjszakák

Mindig is szerettem bámulni a csillagos eget. Egy tiszta éjszakán gyönyörű az a rengeteg apró fényes pont a sötét égbolton, a csillagok figyelése ráadásul egyfajta időutazás a múltba. A távoli csillagok fénye ugyanis sok-sok millió évet utazik, mire elér a Földre, így felnézve az éjszakai égboltra tulajdonképpen azt látjuk, hogy milyen volt az Univerzum évmilliókkal ezelőtt. A csillagos égbolt megörökítése ezért mindig is vonzott, de a technika fejlődése csak az utóbbi években tette lehetővé az éjszakai fotózást. Manapság a legnagyobb problémát a városok fényszennyezése okozza, különösen nehéz a zsúfolt Oahun olyan helyet találni, ami alkalmas a csillagok megörökítésére. A legjobb lehetőség a sziget nyugati csücskében, a Kaena Pointon adódik. Szerencsére itt élnek az albatroszok, amely madarak remek témát adnak az éjszakai fotózáshoz. Természetfotósként ugyanis elsősorban az a célom, hogy a Föld élőlényeinek az életébe nyújtsak bepillantást, jelen esetben az albatroszok éjszakájába. Az elmúlt hónapokban több alkalommal is a madarak között ért az éjszaka és az alapos tervezésnek hála az elmúlt két hétben sikerült néhány fotót is készíteni a albatroszokról a csillagos égbolt alatt. A másik téma, ami régóta mozgatta a fantáziámat, az úgynevezett ugrószikla megörökítése volt. Az ősi hawaiiak úgy hitték, hogy a holtak lelke erről a szikláról lép át a túlvilágra. Ők ezt úgy hívták: Leina a kauhane.

Makapuu kilátó

A korábbiakhoz hasonlóan, az elmúlt év végét is sikerült többé-kevésbé munkamentesen tölteni. Ezúttal is számos kirándulást terveztünk, azonban az esős időjárás miatt csak egyszer volt lehetőségünk túrázni, ekkor Oahu legkeletibb szegletét, a Makapuu Pointot látogattuk meg. A hawaii mitológia szerint Makapuu egy ősi istenség volt, aki Tahitiről érkezett ide és a Makapuu Point egyik barlangjában élt. Róla kapta a nevét ez a hely. Makapuunak egyébként nyolc szeme volt és hawaii nyelven a neve kidülledt szemet jelent.

Gülüszem sziklája közel 200 méterrel emelkedik a tenger szintje fölé, ahonnan remek kilátás nyílik Oahu déli és a keleti partjára is. Valószínűleg ez a legszebb kilátást nyújtó pont Oahun. Déli irányban látható a Koko Head nevű kráter, amitől balra terül el a Hanauma-öböl, jobbra pedig a Diamond Head krátere is megfigyelhető a távolban. A sziget keleti, vagy itteni nevén szeles oldalán pedig Oahu egyik leglátványosabb útvonala látható, amint a Koolau-hegy meredek sziklái és az óceán között kanyarog. Jó rálátás nyílik a Makai mólóra is, ami a valóságban tengerkutatási létesítmény, de a Magnum című sorozatban ez volt TC helikopteres cégének a központja. A távolban pedig még kivehető a Bellows Beach is, ami talán a legjobb strand a szigeten. Obama elnök is itt strandolt, aki Oahun töltötte a karácsonyi pihenőjét. Két kisebb vulkanikus eredetű szigetecskét is meg lehet innen figyelni, amelyek fontos természetvédelmi területek, számos tengeri madár költ rajtuk. A közelebbi, kisebb méretű sziget neve Kaohikapiu, míg a nagyobbat Manana-szigetnek hívják, de ezt gyakran Nyúl-szigetnek (Rabbit Island) is nevezik, részben a nyúlfejre emlékeztető formája miatt, részben pedig azért, mert korábban nyulakat tartottak rajta.

A kilátóhoz egy nagyjából 3 km hosszú kacskaringós járdán lehet feljutni. Az amúgy is nagyszerű kilátáson túl, a helyszín télen még kiváló lehetőségeket is nyújt az erre vándorló hosszúszárnyú bálnák megfigyelésére. Nekünk szerencsénk is volt és láttunk egy kisebb csapat bálnát a távolban. A Makapuu szikla tövében egy világítótorony is található, amit 1909-ben építettek. Ezt csak a kilátóból lehet megnézni, az oda vezető út ugyanis le van zárva, hiszen a világítótorony a mai napig működik és fontos irányjelző a hajósoknak Oahu környékének korallzátonyokkal teli vizeiben.

Mele Kalikimaka & Hau'oli Makahiki Hou 2015!

A Hawaii-szigetekre természetesen még a télapó is szörfön érkezik ☺

Mindenkinek Kellemes Karácsonyt és Boldog 2015-ös Évet Kívánunk!

Képes beszámoló a szörfvilágbajnokság záró futamáról

Hawaii messze földön híres a nagy hullámairól és az erre épülő szörfkultúrájáról. A profi szörfösök úgy tartják, hogy a világ legjobb szörfös partja is itt található, ami nem más, mint az Oahu északi partján található Pipeline (Csővezeték) nevű hely. Itt egy olyan sekély zátony található a vízben, amit ha elérnek a hullámok, akkor az átbukó víztömeg tökéletes csőformát hoz létre, amelyben minden szörfös álma legalább egyszer végigsiklani. A sekély zátony ugyanakkor az egyik legveszélyesebb hellyé is teszi a Pipeline-t, ezért a legtöbb szörfös soha nem éri el azt a szintet, hogy itt szörfözhessen. A világ legjobb hullámlovasai azonban minden évben összemérhetik a tudásukat a Pipeline-on, itt szokták ugyanis megrendezni a Szörf Világbajnokság záró futamát, amit egyszerűen csak Pipe Masters versenynek, azaz A Csőmesterek versenyének neveznek. Az idei bajnokság utolsó futama különösen izgalmasnak ígérkezett, hiszen hárman is esélyesek voltak a végső győzelemre: a világbajnoki pontversenyt vezető, brazil Gabriel Medina, a második helyen álló, ausztrál Mick Fanning és harmadik helyről még némi esélyekkel érkező amerikai szörflegenda, a tizenegyszeres világbajnok Kelly Slater.

Mint minden sport, úgy természetesen a szörf is csak akkor igazán érdekes, ha az ember valamelyest érti a lényegét, jöjjön hát egy kis szörfös gyorstalpaló. A szörf egy kieséses alapon működő pontozásos verseny. Egyszerre ketten, vagy hárman vannak a vízben, attól függően, hogy éppen hányadik kört futják. Általában 30 perc áll a versenyzők rendelkezésére, hogy elkapják a legjobb hullámokat. Többször is próbálkozhatnak, de csak a két legjobb eredményük számít. A pontozás 1-től 10-ig tart és a hullám méretén és nehézségi fokán túl a különféle manőverek számától és a sebességtől is függ a végső pontszám. Tökéletes hullámlovaglást nagyon nehéz bemutatni, de vannak ennek is mesterei, például a hawaii John John Florence, aki idén 5-ször is elérte ezt a tökéletességet. Ha már egy hawaii versenyzőnél tartunk, akkor érdekességként megemlítendő, hogy talán a szörf az egyetlen sport a világon, ahol külön nemzetként kezelik a hawaiit, így fordulhatott elő, hogy az összetett verseny harmadik helyéért nagyot csatázott egymással az amerikai Slater és a hawaii Florence, amire végül az utóbbinak sikerült felkapaszkodnia, az amerikai bajnokesélyesnek pedig be kellett érnie az összetett negyedik helyével. A versenyre összesen két hét állt rendelkezésre, hiszen a hullámok kiszámíthatatlanok. Az első és a második kör még a múlt héten lezajlott, a befejezésre azonban most péntekig kellett várni, akkorra érkeztek ugyanis csak meg a tökéletes hullámok. A verseny egyébként a YouTube-on élőben is követhető volt, sőt akár utólag is megnézhető, csupán kilenc óra hosszú ☺

Jómagam azonban a helyszínről követtem és fényképeztem végig, időnként még a felvételen is látszódom (pl. 3:05:02-nél a jobb alsó sarokban). Persze természetfotóshoz méltóan álcáztam magam, igaz, ezúttal csak a nap elől bujkáltam, ennek megfelelően halványzöld hosszúnadrágot, még halványabb inget és egy zöld, nyakvédős sapkát viseltem, valamint egy hátizsák is volt rajtam (ha valaki esetleg meg szeretne találni).

A verseny nagyon látványos volt, bár a világbajnokság hamar kétesélyessé szűkült, miután Slater a harmadik körben kiesett, igaz, volt egy szép 8,6-os siklása. Fanning pedig az ötödik kör végén búcsúzott, így az összetett pontversenyt vezető Medina megnyerte a világbajnokságot, függetlenül a futamon elért helyezésétől. A strand ekkor szinte felrobbant a brazil rajongók örömétől, akik eszeveszetten rohantak be a vízbe, hogy a honfitársukat ünnepeljék. Ezután Medina felszabadultan versenyzett és könnyedén jutott a döntőig, ahol még egy tökéletes 10-est is futott, idén először, ám végül ez is kevés volt az ausztrál Julian Wilson ellen, aki két nagyon jó hullámot is elkapott és végül megnyerte a versenyt.

Következzen hát a képes beszámoló:

Duke Kahanamoku és a hawaii szörfkultúra

A szörfözést az ősi polinézek találták ki, hogy szórakoztassák magukat és eltöltsék a szabadidejüket. A Polinéz-szigetvilágban a hullámlovaglásra leginkább alkalmas hullámok a Hawaii-szigetek partjainál alakulnak ki, így itt vált ez a sport leginkább a kultúra részévé, ezért tartják ma úgy, hogy Hawaii a szörfözés szülőhazája. A szörfözés egyébként az angol surf szóból ered, ami bukóhullámot jelent. A sport hawaii neve pedig hee nalu, amit leginkább hullámon siklásként lehetne fordítani, a magyar név, a hullámlovaglás is talán ebből eredeztethető. A hullámon siklást a hawaiiak művészetnek tartották és mindenki nagy kedvvel űzte. A legügyesebb szörfösök óriási tiszteletnek örvendtek és nem ritkán közülük kerültek ki a csoportok vezetői is.

A szörf világszintű elterjedése a 20. század elején kezdődött egy kiváló hawaii sportembernek köszönhetően. Ő volt Duke Kahanamoku. Mindenféle vízi sporthoz volt tehetsége, ezért gyakran hívták halembernek, vagy, utalva a keresztnevére, az úszás hercegének. Duke 1912-ben lett először olimpiai bajnok 100 méteres gyorsúszásban, majd a következő Olimpián, 1920-ban a saját korábbi világcsúcsát megjavítva megvédte az olimpiai bajnoki címét, sőt az amerikai gyorsváltó tagjaként megszerezte a harmadik olimpiai aranyát is. 1924-ben, 34 évesen azonban már be kellett érnie az ezüstéremmel, egy bizonyos Johnny Weissmüller mögött. Duke később gyakran viccelődött azzal, hogy őt csak Tarzan tudta legyőzni. 1932-ben pedig még tartalékként tagja volt az olimpiai bronzérmes amerikai vízilabda csapatnak is. Elképesztő sportteljesítményeinek és közvetlen stílusának köszönhetően Duke lett az úszósport első igazi világsztárja. A hírnevét pedig arra használta, hogy a számára legkedvesebb sportot, az akkoriban még csak Hawaiin ismert szörfözést népszerűsítse. Kaliforniában, Ausztráliában és a világ más pontjain is sikerült meghonosítania a hullámlovaglást, így teljes joggal nevezhető Duke Kahanamoku a modern szörfözés atyjának. Duke egyébként Honoluluban született 1890-ben és itt is hunyt el 1968-ban. Waikikiben ma is bronzszobor őrzi az emlékét.

A kezdő szörfösök körében Waikiki ma is nagyon népszerű, de az igazán nagy hullámok a sziget nyugati és különösen az északi partjainál találhatóak, különösen a téli hónapokban. A világ legnevesebb szörfversenyei is itt kerülnek megrendezésre. Ezek a partok távol vannak a fő turistahelyszínektől és amúgy sem igazán alkalmasak „egyszerű” strandolásra, ezért többnyire csak az igazán ügyes és elszánt szörfösök látogatják. Az időnként erre tévedőknek pedig itt lehetőségük nyílik betekinteni a különös helyi szörfkultúrába, aminek során az itt lakók a szörfözés számtalan ágának valamelyikét űzve, munka előtt, munka után és nem ritkán munka helyett is a hullámokat várják ☺

Honlapok

Gábor természetfotós honlapját már ismerhetitek. Érdemes rendszeresen meglátogatni a galériákat az újabb és újabb természetfotóiért, vagy a blogját a legfrissebb ismeretterjesztő írásaiért. Pár napja pedig elkészült az én honlapom is, ami a szakmai eredményeimet igyekszik egy helyen összefoglalni: a kutatói múltamat, a publikációimat és van egy kis galéria is a munkám eddigi legfontosabb eseményeiből.

Hálaadás hagyományos(abb)an

Amióta Amerikába érkeztük, mindig megünnepeltük a Hálaadást, nem volt ez másképp idén sem. A tavalyi ananászos pulyka helyett, idén azonban hagyományosabb módon készítettük el a pulykát. Semmi extra nem került rá, csak egy kis fűszerkeverék és, hogy némi magyaros ízeket is belecsempésszünk, egy kevés pirospaprika és Pirosarany. Az idei azonban annyiban is különbözött a korábbiaktól, hogy most először egész pulykánk volt, amit a bevásárlóközpontban kaptunk ajándékba. Pár hete ugyanis olyan akció volt a boltban, hogy ha egy bizonyos összeget elér a bevásárló listánk, akkor ingyen választhatunk egy pulykát akár 10 kilóig. Mi nem is tudtunk erről az ajánlatról, de a pénztáros, aki már régi ismerősünk, figyelmeztetett rá, majd az egyikőnk gyorsan visszament egy csomag pulykáért. A 10 kilós szárnyas azonban egy kicsit sok lett volna nekünk, így beértük egy 4 kilóssal is ☺, ez is ki fog tartani erre a hétre. Ráadásul ez is csak két részletben fért be a kis sütőnkbe, még úgy is, hogy szárnyak és combok nem voltak rajta, itt ugyanis gyakran anélkül árulják a pulykát, hiszen az amerikaiak igazán csak a mellehúsát szeretik. Mivel az igazi Hálaadás Amerikában elképzelhetetlen pite nélkül, ezért idén mi is sütöttünk pitét az ünnepre, mégpedig almásat.

Tipikus sztereó: az ázsiaiak és a vezetés

A legtöbb népcsoporttal kapcsolatban létezik valamilyen sztereotípia. Rögtön magunkkal kezdve: a magyarok örök elégedetlenek, de ilyen az is, hogy az írek piásak, na meg, hogy a déli népek lusták. Habár a sztereotípiák többsége durva általánosítás, némelyiküknek azért van némi valóságalapja, még ha természetesen nem is érvényesek mindenkire. Nem tudok azonban annál igazabb sztereotípiát elképzelni, mint hogy az ázsiaiak nem tudnak vezetni. Ezt Honoluluban nap, mint nap tapasztaljuk, ahol a lakosságnak nagyjából a 70%-a ázsiai származású. A példákat a végtelenségig lehetne sorolni, gyakorlatilag mindent rosszul csinálnak. Két nagyon idegesítő dolgot azért kiemelnék. Az egyik, hogy az indexet soha nem használják. A többségük szó szerint nem tudja, hogy mire való és csak megy, amerre lát. A másik, még ennél is idegesítőbb, bár kevésbé veszélyes tulajdonságuk az, hogy a piros lámpánál körülbelül nyolc-tíz méterenként állnak meg, ami miatt általában csak fele annyi autónak jut hely az utakon, mint amennyi normális esetben elférne. Még akkor sem mennek egymáshoz közelebb, ha valaki kilóg a kereszteződésbe és így akadályozza a keresztülhaladó forgalmat.  Emiatt Honoluluban állandóan dugók vannak, gyakorlatilag három autó már elég ahhoz, hogy megálljon a forgalom ☺. Az ázsiai többségnek köszönhetően Honolulu rendszeresen az első helyen végez az USA legrosszabb közlekedésű városainak a listáján, általában a négymilliós Los Angelesszel versengve ezért a nem túl előkelő díjért és simán megelőzi a nyolc és félmilliós New York-ot, a közel hárommilliós Chicagót, vagy a másfélmilliós Philadelphiát. Igencsak „szép” eredmény ez, ha figyelembe vesszük, hogy Honolulu a mindössze háromszáz-ötvenezerfős lakosságával csak az 54-ik legnagyobb város Amerikában.

Amerikában egyébként annyira elterjedt sztereotípia, hogy az ázsiaiak rossz vezetők, hogy az angol szlengben szitokszóként használják az ázsiai sofőrt (asian driver) mindenkire, aki rosszul vezet. Természetesen nem csak Amerikában ismeretes a probléma, Ausztráliában pár hónapja nyilatkozta az egyik vezető politikus, hogy az ázsiaiak nem tudnak vezetni, ezért külön vizsgát kéne tenniük. Aztán persze nem győzött elnézést kérni, miután szóltak neki, hogy ilyet mondani nem igazán polkorrekt. Némelyikükre egészen biztosan ráférne némi speciális autós oktatás, még ha nem is egészen olyan, mint amilyet az alábbi vicces videóban láthatunk. Figyelem, Inappropriate Language! Aki nem bírja, ne nézze! A többiek viszont jól szórakozhatnak rajta, főleg mert a videó valójában nem is annyira az ázsiai vezetőkről, hanem inkább a rasszista fehérekről szól, csak, hogy egy újabb sztereotípiával zárjunk.