Kultúrkalandok

Pénteken reggel hazautaztak a tesómék, akikkel két nagyszerű és eseménydús hetet töltöttünk együtt. Jól mutatja ezt, hogy amíg itt voltak, nem volt idő a bloggal is foglalkozni, ezért majd három részletben jön a lényeg. Először is a kulturális kalandok következnek.

Természetesen sok olyan helyszínt is meglátogattunk, amit mi már korábban láttunk, mint például a Byodo-In templom, a Kamehameha szobor, a Dole Ananászültetvény és egyéb apróbb látványosságok. Volt azonban két olyan program, ami számunkra is újdonság volt.

Az egyik ilyen, Pearl Harbor meglátogatása volt. Az emlékközpont több látnivalót is kínál, melyek közül a legismertebb az elsüllyedt USS Arizona felett készített „kilátó”, Mi ezt kihagytuk, mert már nem kaptunk rá jegyet, de állítólag sok mindent amúgy sem lehet látni róla. A másik fő látványosság a USS Bowfin nevű tengeralattjáró. Ide már mi is bejutottunk. A tengeralattjáró mellett egy parkban pedig további érdekességek voltak kiállítva, periszkópok, torpedók, ágyúk, stb. Az külön érdekes, hogy talán ez az egyetlen hely a szigeten, ahol nem találkoztunk japán turistákkal. Vajon miért?

A másik újdonság a Polinéz Kulturális Központ volt, ami bemutatja a polinéz szigetvilág életét, legalábbis megismerhető Samoa, Új-Zéland, Fiji, Tahiti, Tonga és természetesen Hawaii kultúrája. Minden szigetvilág külön sarkot kapott a központban, melyeket folyók választanak el egymástól. Miután megérkeztünk, a folyón vízi bemutatót láttunk, ahol minden népcsoport képviseltette magát. A napi program egyébként három részből áll, napközben lehet bejárni az egyes szigetek helyszíneit, ahol érdekes előadások során nyerhetünk bepillantást a különféle szigetek kultúrájába, láttunk többek között ősi tongai esküvőt, szamoai tűzgyújtást kókuszháncs segítségével, maori harci bemutatót és sok-sok polinéz zenét is hallottunk. A program második része a vacsora volt, majd pedig jött az esti zenés, táncos Broadway jellegű előadás. A műsor egy fiú életén keresztül mutatja be a polinéz kultúrát a születéstől a családalapításig, mindezt rendkívül látványos módon. Érdemes belenézni.

Rokonok

Szombaton hajnalban, több mint 30 órányi utazás után megérkezett a húgom, Linda és a sógorom, Ati. Két hétig lesznek nálunk, hacsak nem tetszik meg nekik nagyon a szigeti élet ☺. Ezen idő alatt igyekszünk minél több helyi látnivalóval megismertetni a vendégeinket, amely kalandokról természetesen majd itt is beszámolunk.

Szivárványos jogosítvány

Ahogyan szerte Amerikában, úgy természetesen Hawaiin is elfogadják a magyar jogosítványt és persze a New York-i jogsink is érvényes itt. Ha azonban hosszabb időt tölt valaki a szigeteken, akkor érdemes helyi jogosítványt szerezni. Amerikában ugyanis a jogosítvány az első számú személyazonosító okirat, így sokszor megkönnyíti az ügyintézést. Hawaiin ráadásul a jogsival igazolható, hogy helyi lakosok vagyunk, így jár a kama’aina kedvezmény, ami azt jelenti, hogy bizonyos dolgok olcsóbbak nekünk, mint a turistáknak.

A vezetői engedély megszerzése úgy néz ki, hogy a delikvens letölti a netről a kresz könyvet, aztán amikor megtanulta, elmegy a vizsgaközpontba. Ott 2-3 órát sorban áll (Hawaiin még nem ismerik a sorszámos megoldást, így ez szó szerint sorban állást jelent, ha közben p.sálnod kell, megszívtad), átesik egy látásvizsgálaton, igazolja mindenféle papírokkal, hogy kicsoda és, hogy legálisan tartózkodik az országban, majd beül a terembe vizsgázni. A teszt 30 kérdésből áll, amihez adnak egy radíros ceruzát és annyi idő van rá, amennyi jólesik, vagy amíg nem kell újra p.sálni. Összesen 6 hibát lehet véteni, amit azonnal le is ellenőriznek. Miután átmegy a vizsgán, megkapja az ideiglenes jogosítványt, amivel már lehet vezetni, ha az anyósülésen ül egy „rendes” jogosítvánnyal rendelkező személy, aki megtanítja vezetni. Tehát nem kell tanfolyamra járni. Az amerikaiak így tanulnak meg vezetni a szülőktől, vagy az idősebb testvérektől. Amint felkészült a forgalmi vizsgára, akkor online bejelentkezik egy időpontra. Itt Hawaiin az időpontok 2-3 hónapra le vannak foglalva, így csak nem régen estünk át mindketten a forgalmin (road test). Ez úgy zajlik, hogy a pályázó odamegy a vizsgahelyszínre a saját kocsijával, viszi magával az „oktatóját”, bemutatják a papírokat az autóról (itt központi nyilvántartás sincs, így jobb nem otthon hagyni a biztosítást, regisztrációs papírt, egyebeket). Ezután a vizsgabiztos behuppan az anyósülésbe és indulhat a vizsga, ami nagyjából 15 percig tart és összesen 15 hibapontot lehet összegyűjteni. Mivel a legtöbb hibáért 5 pont jár, így elvileg nem is olyan nehéz összeszedni a 15-öt, főleg, mert ilyenkor a vizsgázó az egyetlen, aki szabályosan próbál közlekedni. Minden vizsgázónak kell párhuzamos parkolást és ipszilon fordulót csinálnia, habár tőlem valamiért egyiket sem kérték. Gabinak viszont be kellett mutatnia ezen tudását is, amivel persze nem volt gond, így már mindketten szivárványos jogsival igazolhatjuk, hogy hawaiiak vagyunk.

Hawaii közlekedés

Több hónapja van itt is autónk, így mostanra már mindenféle közlekedési eszközzel van elég tapasztalatunk a szigeten. Ennek fényében nyugodtan kijelenthetjük, hogy Honolulu egyike a világ legrosszabb közlekedésű városainak. A tömegközlekedés kritikán aluli, a bicajozás pedig veszélyes, hiszen az autósok még az út menti bringa utakon sem figyelnek a kerékpározókra. Pár hete az egyik bringázó munkatársamat ütötték el, aki szerencsére „megúszta” a balesetet egy állkapocstöréssel. Az eset jól mutatja, hogy az autós közlekedés sem éppen problémamentes. Míg Amerikára általában a magas közlekedéskultúra a jellemző és kifejezetten élvezetes a nyugodt tempójú forgalomban vezetni, addig ez Hawaiiról egyáltalán nem mondható el. Honoluluban ráadásul tovább ront a helyzeten, hogy irdatlanul nagy a népsűrűség és rengeteg autó van az utakon. Az sem sokat segít, hogy a közlekedési lámpák egyáltalán nincsenek összehangolva, így még a nagy sugárutakon sem lehet folyamatosan haladni.

Terepi élmények

Amikor éppen nem esik az eső és a turisták tömege sem akadályozza a munkát, akkor elég kellemes terepi élményekben lehet része az embernek itt Hawaiin. Ezen a héten végre ismét egy nagyszerű napot töltöttem a Kaena Pointon. Először ellenőriztem a Laysan albatroszokat, szerencsére a fiókák szépen fejlődnek, majd egy hawaii barátfókával is találkoztam. A fóka félig a vízbe merülve aludt, amikor egy hullám teljesen elborította, amire riadtan felkapta a fejét, mint aki azt sem tudja, hol van. Mindezeken felül végre a bálnákkal is szerencsém volt. A hosszúszárnyú bálnák ilyenkor itt töltik a telet és már többször láttam őket, amint a távolban fújtak, most azonban viszonylag közel tartózkodtak a parthoz és a nagy teleobjektívvel sikerült pár képet is készítenem róluk, habár a magas páratartalom nem kedvezett a fotózásnak. Mindenesetre nagy élmény volt ismét elég közelről látni ezeket az állatokat.

Eső, eső, eső

Lassan tavaszodik. Legalábbis otthon, itt ugyanis még tart a tél. Az elmúlt hónapokban talán többen gondoltak rá, hogy milyen jó lenne valami kellemes trópusi helyen tölteni a telet. Hát, Hawaii nem az a hely. Ezen a télen biztosan nem. Idén még alig akadt egy-két nap, amikor ne esett volna az eső. Ráadásul, amíg tavaly megúsztuk az esős évszakot kisebb záporokkal, addig idén folyamatos felhőszakadás keseríti meg a szigetvilág életét. Megértjük azokat, akik egy kellemes trópusi helyszínről álmodoznak. Mi is…

Teknősnézőben

Régóta terveztük már, hogy meglessük a tengeri teknősöket, de eddig valahogy nem került rá sor, pedig van egy hely az északi parton, ahol elvileg minden nap lehet teknőssel találkozni. Tegnap végül úgy döntöttünk, hogy megnézzük ezeket a hüllőket. Az erre a területre rendszerint napozni járó teknősfaj a közönséges levesteknős. Szegény állatnak már a neve is arra utal, hogy milyen sorsot szánt neki az ember. Ma már „csak” Ázsiában esznek teknőst, de az évszázadokon át zajló vadászat a kihalás szélére sodorta ezeket az állatokat. Itt Hawaiin a vadászat már nem jelent veszélyt rájuk, de a turisták hada miatt az ő helyzetük sem könnyebb, mint a fókáké. A parton van ugyan egy „piroskötél-menedzser”, aki a napozó állatokat bizonyos távolságban körbekeríti, így kijelölve, hogy amennyire szabad megközelíteni őket, de ahhoz előbb partra kéne jutniuk az állatoknak. Kicsit távolabbról azért sikerült lefotózni egy úszó teknőst, aztán otthagytuk a tömeget. Talán majd egy nyugisabb hétköznapon sikerül napozó teknősökkel is találkozni

Grand Opening

Az Egyetemen és a környékén mostanában minden az új Rákkutató Központról szól, szinte minden héten van valami kisebb ünnepség. Ennek részeként, a hétvégén megtartották a hivatalos megnyitó ceremóniát is. Az új épület előtt felállított sátorban az igazgató és az egyetem vezetősége tartott rövid előadást, melyből megtudtuk például, hogy a Központ 103 millió dollárból épült, amely összeg nagy része a cigaretta adójából származott. Felszólalt még néhány tudós, köztük egy Nobel-díjas kutatónő is. Az ünnepség estig tartott, mi azonban a hagyományos hawaii áldás után eljöttünk. Mostantól, talán már lehet rendesen dolgozni is ☺

Albatroszfióka

Az elmúlt hetekben bejárta a sajtót, hogy a világon ismert legidősebb vadon élő madár, egy Laysan albatrosz, 62 évesen fiókát költött ki (a magyarul megjelent hírekkel ellentétben, csak egyetlen fiókát, ahogyan az az albatroszoknál egyébként lenni szokott). A Wisdom (Bölcsesség) névre keresztelt madár az Északnyugati Hawaii-szigetekhez tartozó Midway-atollon él és eddigi élete során legalább 35 fiókát nevelt fel. Itt Oahu szigetén, a Kaena Point-on fészkelnek a Laysan albatroszok. Az itteni madarak korát ugyan nem lehet pontosan tudni, de biztosan akadnak itt is szép korú albatroszok. A héten ismét meglátogattam őket és örömmel tapasztaltam, hogy már itt is több párnak kikelt a fiókája. Szerencsére a madarak fészektelepén csak a dróttal kijelölt ösvényen lehet közlekedni, így a madarak zavartalanul élhetik az életüket. A hawaii barátfókáknak azonban most sem volt szerencséjük. Hogy Madách szavait idézzem: „Könyörgök, hogy kevesb ember legyen, S több fóka.”

Új Központ, új labor

A Rákkutató Központ munkacsoportjai korábban az Egyetem különböző kampuszain voltak szétszórtan elhelyezve. Néhány hete azonban elkészült a Központ új épülete, amelyben minden munkacsoport helyet kapott, így a Rákkutató Központ végre valóban egy központ lett. Nekünk szerencsére nem kellett messzire költözni, mivel a munkacsoportunk régi laborja a szomszédos épületben volt. Az új épület némileg közelebb fekszik az Óceánhoz és nagyon szép lett kívülről, belülről egyaránt. Látszik rajta, hogy a tervező a CSI alapján képzelte el, hogy milyennek kell lennie egy labornak. Persze ami szép, az nem feltétlenül praktikus is. A sok üvegfal miatt ugyanis alig van hely a polcoknak és számos műszert sem tudunk megfelelően elhelyezni. A kellemetlenségért azonban némileg kárpótol, hogy a mi részlegünk a makai szárnyban található, így az irodánkból remek kilátás nyílik a közeli parkra és az Óceánra.

Néhány napja az egyik hawaii tévécsatorna dokumentumfilmet készített a Rákkutató Központról, ami ide kattintva megtekinthető.