Június 11. talán a legfontosabb
ünnep Hawaiin, ekkor van Kamehameha király napja. Kamehameha a Hawaii
Királyság megalapítója és Hawaii első királya volt, akit Nagy Kamehamehának is
szoktak nevezni. Születésének pontos dátumát nem tudni, de mivel az ősi hawaii
legenda úgy tartja, hogy a nagy király születését, aki egy napon egyesíti a
szigeteket, egy üstökös eljövetele jelzi, ma úgy tartják, hogy 1758-ban
születhetett, hiszen ebben az évben tűnt fel a Halley-üstökös. Kamehameha a Big
Islanden született, majd a 18. század végére a két legnyugatibb sziget
kivételével az uralma alá vonta a szigeteket, székhelyét pedig Honoluluba tette
át. Végül 1810-ben behódolt a két utolsó sziget is és megalakult az egységes
Hawaii Királyság. Kamehamehának több felesége és számtalan gyermeke volt.
1819-ben hunyt el és az ősi szokásoknak megfelelően titokban temették el, végső
nyughelye máig ismeretlen.
Összesen öt nagy szobor segít
megőrizni Kamehameha emlékét a Hawaii-szigeteken. Az elsőt és a legismertebbet
1878-ban állították fel Honolulu belvárosában az Aliiolani Hale nevű épület
előtt, aminek a jelentése: A Mennyei Király Háza. Az épület eredetileg
királyi palotának épült, ma ez a Hawaii Állami Legfőbb Bíróság épülete. Aki
nézi a Hawaii Five-O című sorozatot, annak ismerős lehet, hiszen a történet szerint ez a Five-O csoport székhelye.
Mi még vasárnap tettük
tiszteletünket a szobornál, amit ilyenkor teleaggatnak virágfüzérekkel.