Az Egyetemen és a környékén
mostanában minden az új Rákkutató Központról szól, szinte minden héten van valami kisebb
ünnepség. Ennek részeként, a hétvégén megtartották a hivatalos megnyitó
ceremóniát is. Az új épület előtt felállított sátorban az igazgató és az egyetem
vezetősége tartott rövid előadást, melyből megtudtuk például, hogy a Központ 103
millió dollárból épült, amely összeg nagy része a cigaretta adójából
származott. Felszólalt még néhány tudós, köztük egy Nobel-díjas kutatónő is. Az
ünnepség estig tartott, mi azonban a hagyományos hawaii áldás után eljöttünk.
Mostantól, talán már lehet rendesen dolgozni is ☺