A kulturális és a vadonbeli
kalandok mellett természetesen Hawaii legnépszerűbb kikapcsolódására, a
strandolásra is jutott idő a testvéremékkel. Az időjárással ugyan nem volt
mindig szerencsénk, de azért jó pár strandot sikerült megmutatni és kipróbálni.
A híres Waikiki strandon túl eljutottunk nyugisabb partokra is, melyekből
kettőt érdemes kiemelni. Az egyik ilyen strand a Bellows Beach a keleti parton. Annak
ellenére, hogy talán a legjobb strand Oahu szigetén, turisták alig jutnak el
ide. A strand egy katonai gyakorlótelepen található és általában le van zárva,
csak hétvégén látogatható. A másik szuper strand a búvárkodásra is használt
Hanauma-öböl. Itt sincs nagy tömeg, mivel ide csak korlátozott számban engednek
be embereket. Azon kevés strand egyike, ahol van belépődíj, legalábbis a
turistáknak, mert nekünk, kama’aina-knak
ingyenes. A part nagyon rendezett, mindenfelé pálmafák találhatók, a víz nagyszerű, lehet halak között is úszkálni, a látvány pedig igazán lenyűgöző.
2013. április 30., kedd
2013. április 29., hétfő
Vadkalandok
A Hawaii-szigeteket a kulturális érdekességein túl, főként a természeti adottságai miatt érdemes meglátogatni és
szerencsére az elmúlt két hétben bőven akadt látnivaló a vadonban is a
vendégeink számára. Természetjáró útjaink során bejártuk a szigetet keresztül-kasul.
Felmentünk a Diamond Head csúcsára, ahonnan nagyszerű rálátás nyílik a sziget
keleti és déli partjaira. Kimentünk a sziget legnyugatibb pontjára, a Kaena Pointra, ahol az albatroszokon túl, sikerült találkoznunk a ritka hawaii barátfókával és a bálnákat is volt szerencsénk megfigyelni. Meglátogattuk a
teknősök kedvenc pihenőhelyét és három napozó teknőssel is találkoztunk. Az
egyik napon egy esőerdei túrára is elmentünk, ahol megfigyeltük az egyébként
Magyarországon is honos vízityúknak egy olyan alfaját, ami csak a
Hawaii-szigeteken fordul elő. Ez a bennszülött alfaj nagyon ritka, a védelmére
sok energiát fordít a hawaii természetvédelem. Annak érdekében, hogy a víz
alatti élővilág se maradjon ki, elmentünk Oahu kedvenc merülőhelyére, a
Hanauma-öbölbe. Ez az öböl egy félig elsüllyedt vulkáni kráter, melynek
aljzatán csodálatos korallzátony alakult ki. A zátony sziklái gazdag
élővilágnak adnak otthont, így az itt búvárkodók rengeteg halfajjal
találkozhatnak. Hogy meg tudjunk örökíteni néhány trópusi halat, vettünk egy egyszer
használatos víz alatti filmes fényképezőgépet, amivel éles képet ugyan nem
nagyon lehet készíteni, különösen a víz alatt nem, de jó móka volt újra filmre
fotózni és azért sikerült néhány remek emlékképet is készíteni, nem csak a víz alatt, hanem a strandolásainkon is, de erről majd legközelebb.
2013. április 28., vasárnap
Kultúrkalandok
Pénteken reggel hazautaztak a
tesómék, akikkel két nagyszerű és eseménydús hetet töltöttünk együtt. Jól
mutatja ezt, hogy amíg itt voltak, nem volt idő a bloggal is foglalkozni, ezért
majd három részletben jön a lényeg. Először is a kulturális kalandok következnek.
Természetesen sok olyan helyszínt
is meglátogattunk, amit mi már korábban láttunk, mint például a Byodo-In
templom, a Kamehameha szobor, a Dole Ananászültetvény és egyéb apróbb
látványosságok. Volt azonban két olyan program, ami számunkra is újdonság volt.
Az egyik ilyen, Pearl Harbor
meglátogatása volt. Az emlékközpont több látnivalót is kínál, melyek közül a
legismertebb az elsüllyedt USS Arizona felett készített „kilátó”, Mi ezt
kihagytuk, mert már nem kaptunk rá jegyet, de állítólag sok mindent amúgy sem lehet
látni róla. A másik fő látványosság a USS Bowfin nevű tengeralattjáró. Ide már
mi is bejutottunk. A tengeralattjáró mellett egy parkban pedig további
érdekességek voltak kiállítva, periszkópok, torpedók, ágyúk, stb. Az külön
érdekes, hogy talán ez az egyetlen hely a szigeten, ahol nem találkoztunk japán
turistákkal. Vajon miért?
A másik újdonság a Polinéz Kulturális Központ volt, ami bemutatja a polinéz szigetvilág életét, legalábbis megismerhető Samoa, Új-Zéland, Fiji, Tahiti, Tonga és természetesen Hawaii kultúrája. Minden szigetvilág külön sarkot kapott a központban, melyeket folyók választanak el egymástól. Miután megérkeztünk, a folyón vízi bemutatót láttunk, ahol minden népcsoport képviseltette magát. A napi program egyébként három részből áll, napközben lehet bejárni az egyes szigetek helyszíneit, ahol érdekes előadások során nyerhetünk bepillantást a különféle szigetek kultúrájába, láttunk többek között ősi tongai esküvőt, szamoai tűzgyújtást kókuszháncs segítségével, maori harci bemutatót és sok-sok polinéz zenét is hallottunk. A program második része a vacsora volt, majd pedig jött az esti zenés, táncos Broadway jellegű előadás. A műsor egy fiú életén keresztül mutatja be a polinéz kultúrát a születéstől a családalapításig, mindezt rendkívül látványos módon. Érdemes belenézni.
Bejegyezte:
Gábor
Címkék:
Byodo-In templom,
Dole ananászültetvény,
Pearl Harbor,
Polinéz Kulturális Központ,
történelem
2013. április 15., hétfő
Rokonok
Szombaton hajnalban, több mint 30
órányi utazás után megérkezett a húgom, Linda és a sógorom, Ati. Két hétig
lesznek nálunk, hacsak nem tetszik meg nekik nagyon a szigeti élet ☺. Ezen idő
alatt igyekszünk minél több helyi látnivalóval megismertetni a vendégeinket,
amely kalandokról természetesen majd itt is beszámolunk.
Bejegyezte:
Gábor
2013. április 10., szerda
Szivárványos jogosítvány
Ahogyan szerte Amerikában, úgy
természetesen Hawaiin is elfogadják a magyar jogosítványt és persze a New York-i jogsink is érvényes itt. Ha azonban hosszabb
időt tölt valaki a szigeteken, akkor érdemes helyi jogosítványt szerezni.
Amerikában ugyanis a jogosítvány az első számú személyazonosító okirat, így sokszor
megkönnyíti az ügyintézést. Hawaiin ráadásul a jogsival igazolható, hogy helyi
lakosok vagyunk, így jár a kama’aina
kedvezmény, ami azt jelenti, hogy bizonyos dolgok olcsóbbak nekünk, mint a
turistáknak.
A vezetői engedély megszerzése
úgy néz ki, hogy a delikvens letölti a netről a kresz könyvet, aztán amikor
megtanulta, elmegy a vizsgaközpontba. Ott 2-3 órát sorban áll (Hawaiin még nem
ismerik a sorszámos megoldást, így ez szó szerint sorban állást jelent, ha
közben p.sálnod kell, megszívtad), átesik egy látásvizsgálaton, igazolja
mindenféle papírokkal, hogy kicsoda és, hogy legálisan tartózkodik az
országban, majd beül a terembe vizsgázni. A teszt 30 kérdésből áll, amihez
adnak egy radíros ceruzát és annyi idő van rá, amennyi jólesik, vagy amíg nem
kell újra p.sálni. Összesen 6 hibát lehet véteni, amit azonnal le is ellenőriznek.
Miután átmegy a vizsgán, megkapja az ideiglenes jogosítványt, amivel már lehet
vezetni, ha az anyósülésen ül egy „rendes” jogosítvánnyal rendelkező személy,
aki megtanítja vezetni. Tehát nem kell tanfolyamra járni. Az amerikaiak így
tanulnak meg vezetni a szülőktől, vagy az idősebb testvérektől. Amint
felkészült a forgalmi vizsgára, akkor online bejelentkezik egy időpontra. Itt
Hawaiin az időpontok 2-3 hónapra le vannak foglalva, így csak nem régen estünk
át mindketten a forgalmin (road test).
Ez úgy zajlik, hogy a pályázó odamegy a vizsgahelyszínre a saját kocsijával,
viszi magával az „oktatóját”, bemutatják a papírokat az autóról (itt központi
nyilvántartás sincs, így jobb nem otthon hagyni a biztosítást, regisztrációs
papírt, egyebeket). Ezután a vizsgabiztos behuppan az anyósülésbe és indulhat a
vizsga, ami nagyjából 15 percig tart és összesen 15 hibapontot lehet
összegyűjteni. Mivel a legtöbb hibáért 5 pont jár, így elvileg nem is olyan
nehéz összeszedni a 15-öt, főleg, mert ilyenkor a vizsgázó az egyetlen, aki
szabályosan próbál közlekedni. Minden vizsgázónak kell párhuzamos parkolást és
ipszilon fordulót csinálnia, habár tőlem valamiért egyiket sem kérték. Gabinak
viszont be kellett mutatnia ezen tudását is, amivel persze nem volt gond, így már
mindketten szivárványos jogsival igazolhatjuk, hogy hawaiiak vagyunk.
2013. április 7., vasárnap
Hawaii közlekedés
Több hónapja van itt is autónk,
így mostanra már mindenféle közlekedési eszközzel van elég tapasztalatunk a szigeten.
Ennek fényében nyugodtan kijelenthetjük, hogy Honolulu egyike a világ legrosszabb
közlekedésű városainak. A tömegközlekedés kritikán aluli, a bicajozás pedig
veszélyes, hiszen az autósok még az út menti bringa utakon sem figyelnek a
kerékpározókra. Pár hete az egyik bringázó munkatársamat ütötték el, aki szerencsére
„megúszta” a balesetet egy állkapocstöréssel. Az eset jól mutatja, hogy az autós
közlekedés sem éppen problémamentes. Míg Amerikára általában a magas
közlekedéskultúra a jellemző és kifejezetten élvezetes a nyugodt tempójú
forgalomban vezetni, addig ez Hawaiiról egyáltalán nem mondható el. Honoluluban ráadásul tovább ront a helyzeten,
hogy irdatlanul nagy a népsűrűség és rengeteg autó van az utakon. Az sem sokat
segít, hogy a közlekedési lámpák egyáltalán nincsenek összehangolva, így még a
nagy sugárutakon sem lehet folyamatosan haladni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)