Strandkalandok

A kulturális és a vadonbeli kalandok mellett természetesen Hawaii legnépszerűbb kikapcsolódására, a strandolásra is jutott idő a testvéremékkel. Az időjárással ugyan nem volt mindig szerencsénk, de azért jó pár strandot sikerült megmutatni és kipróbálni. A híres Waikiki strandon túl eljutottunk nyugisabb partokra is, melyekből kettőt érdemes kiemelni. Az egyik ilyen strand a Bellows Beach a keleti parton. Annak ellenére, hogy talán a legjobb strand Oahu szigetén, turisták alig jutnak el ide. A strand egy katonai gyakorlótelepen található és általában le van zárva, csak hétvégén látogatható. A másik szuper strand a búvárkodásra is használt Hanauma-öböl. Itt sincs nagy tömeg, mivel ide csak korlátozott számban engednek be embereket. Azon kevés strand egyike, ahol van belépődíj, legalábbis a turistáknak, mert nekünk, kama’aina-knak ingyenes. A part nagyon rendezett, mindenfelé pálmafák találhatók, a víz nagyszerű, lehet halak között is úszkálni, a látvány pedig igazán lenyűgöző.

Összességében nagyszerű volt ez a két hét Lindával és Atival, akik sok-sok élménnyel lettek gazdagabbak Hawaiin és természetesen mi is nagyon jól éreztük magunkat velük.

Vadkalandok

A Hawaii-szigeteket a kulturális érdekességein túl, főként a természeti adottságai miatt érdemes meglátogatni és szerencsére az elmúlt két hétben bőven akadt látnivaló a vadonban is a vendégeink számára. Természetjáró útjaink során bejártuk a szigetet keresztül-kasul. Felmentünk a Diamond Head csúcsára, ahonnan nagyszerű rálátás nyílik a sziget keleti és déli partjaira. Kimentünk a sziget legnyugatibb pontjára, a Kaena Pointra, ahol az albatroszokon túl, sikerült találkoznunk a ritka hawaii barátfókával és a bálnákat is volt szerencsénk megfigyelni. Meglátogattuk a teknősök kedvenc pihenőhelyét és három napozó teknőssel is találkoztunk. Az egyik napon egy esőerdei túrára is elmentünk, ahol megfigyeltük az egyébként Magyarországon is honos vízityúknak egy olyan alfaját, ami csak a Hawaii-szigeteken fordul elő. Ez a bennszülött alfaj nagyon ritka, a védelmére sok energiát fordít a hawaii természetvédelem. Annak érdekében, hogy a víz alatti élővilág se maradjon ki, elmentünk Oahu kedvenc merülőhelyére, a Hanauma-öbölbe. Ez az öböl egy félig elsüllyedt vulkáni kráter, melynek aljzatán csodálatos korallzátony alakult ki. A zátony sziklái gazdag élővilágnak adnak otthont, így az itt búvárkodók rengeteg halfajjal találkozhatnak. Hogy meg tudjunk örökíteni néhány trópusi halat, vettünk egy egyszer használatos víz alatti filmes fényképezőgépet, amivel éles képet ugyan nem nagyon lehet készíteni, különösen a víz alatt nem, de jó móka volt újra filmre fotózni és azért sikerült néhány remek emlékképet is készíteni, nem csak a víz alatt, hanem a strandolásainkon is, de erről majd legközelebb.

Kultúrkalandok

Pénteken reggel hazautaztak a tesómék, akikkel két nagyszerű és eseménydús hetet töltöttünk együtt. Jól mutatja ezt, hogy amíg itt voltak, nem volt idő a bloggal is foglalkozni, ezért majd három részletben jön a lényeg. Először is a kulturális kalandok következnek.

Természetesen sok olyan helyszínt is meglátogattunk, amit mi már korábban láttunk, mint például a Byodo-In templom, a Kamehameha szobor, a Dole Ananászültetvény és egyéb apróbb látványosságok. Volt azonban két olyan program, ami számunkra is újdonság volt.

Az egyik ilyen, Pearl Harbor meglátogatása volt. Az emlékközpont több látnivalót is kínál, melyek közül a legismertebb az elsüllyedt USS Arizona felett készített „kilátó”, Mi ezt kihagytuk, mert már nem kaptunk rá jegyet, de állítólag sok mindent amúgy sem lehet látni róla. A másik fő látványosság a USS Bowfin nevű tengeralattjáró. Ide már mi is bejutottunk. A tengeralattjáró mellett egy parkban pedig további érdekességek voltak kiállítva, periszkópok, torpedók, ágyúk, stb. Az külön érdekes, hogy talán ez az egyetlen hely a szigeten, ahol nem találkoztunk japán turistákkal. Vajon miért?

A másik újdonság a Polinéz Kulturális Központ volt, ami bemutatja a polinéz szigetvilág életét, legalábbis megismerhető Samoa, Új-Zéland, Fiji, Tahiti, Tonga és természetesen Hawaii kultúrája. Minden szigetvilág külön sarkot kapott a központban, melyeket folyók választanak el egymástól. Miután megérkeztünk, a folyón vízi bemutatót láttunk, ahol minden népcsoport képviseltette magát. A napi program egyébként három részből áll, napközben lehet bejárni az egyes szigetek helyszíneit, ahol érdekes előadások során nyerhetünk bepillantást a különféle szigetek kultúrájába, láttunk többek között ősi tongai esküvőt, szamoai tűzgyújtást kókuszháncs segítségével, maori harci bemutatót és sok-sok polinéz zenét is hallottunk. A program második része a vacsora volt, majd pedig jött az esti zenés, táncos Broadway jellegű előadás. A műsor egy fiú életén keresztül mutatja be a polinéz kultúrát a születéstől a családalapításig, mindezt rendkívül látványos módon. Érdemes belenézni.

Rokonok

Szombaton hajnalban, több mint 30 órányi utazás után megérkezett a húgom, Linda és a sógorom, Ati. Két hétig lesznek nálunk, hacsak nem tetszik meg nekik nagyon a szigeti élet ☺. Ezen idő alatt igyekszünk minél több helyi látnivalóval megismertetni a vendégeinket, amely kalandokról természetesen majd itt is beszámolunk.

Szivárványos jogosítvány

Ahogyan szerte Amerikában, úgy természetesen Hawaiin is elfogadják a magyar jogosítványt és persze a New York-i jogsink is érvényes itt. Ha azonban hosszabb időt tölt valaki a szigeteken, akkor érdemes helyi jogosítványt szerezni. Amerikában ugyanis a jogosítvány az első számú személyazonosító okirat, így sokszor megkönnyíti az ügyintézést. Hawaiin ráadásul a jogsival igazolható, hogy helyi lakosok vagyunk, így jár a kama’aina kedvezmény, ami azt jelenti, hogy bizonyos dolgok olcsóbbak nekünk, mint a turistáknak.

A vezetői engedély megszerzése úgy néz ki, hogy a delikvens letölti a netről a kresz könyvet, aztán amikor megtanulta, elmegy a vizsgaközpontba. Ott 2-3 órát sorban áll (Hawaiin még nem ismerik a sorszámos megoldást, így ez szó szerint sorban állást jelent, ha közben p.sálnod kell, megszívtad), átesik egy látásvizsgálaton, igazolja mindenféle papírokkal, hogy kicsoda és, hogy legálisan tartózkodik az országban, majd beül a terembe vizsgázni. A teszt 30 kérdésből áll, amihez adnak egy radíros ceruzát és annyi idő van rá, amennyi jólesik, vagy amíg nem kell újra p.sálni. Összesen 6 hibát lehet véteni, amit azonnal le is ellenőriznek. Miután átmegy a vizsgán, megkapja az ideiglenes jogosítványt, amivel már lehet vezetni, ha az anyósülésen ül egy „rendes” jogosítvánnyal rendelkező személy, aki megtanítja vezetni. Tehát nem kell tanfolyamra járni. Az amerikaiak így tanulnak meg vezetni a szülőktől, vagy az idősebb testvérektől. Amint felkészült a forgalmi vizsgára, akkor online bejelentkezik egy időpontra. Itt Hawaiin az időpontok 2-3 hónapra le vannak foglalva, így csak nem régen estünk át mindketten a forgalmin (road test). Ez úgy zajlik, hogy a pályázó odamegy a vizsgahelyszínre a saját kocsijával, viszi magával az „oktatóját”, bemutatják a papírokat az autóról (itt központi nyilvántartás sincs, így jobb nem otthon hagyni a biztosítást, regisztrációs papírt, egyebeket). Ezután a vizsgabiztos behuppan az anyósülésbe és indulhat a vizsga, ami nagyjából 15 percig tart és összesen 15 hibapontot lehet összegyűjteni. Mivel a legtöbb hibáért 5 pont jár, így elvileg nem is olyan nehéz összeszedni a 15-öt, főleg, mert ilyenkor a vizsgázó az egyetlen, aki szabályosan próbál közlekedni. Minden vizsgázónak kell párhuzamos parkolást és ipszilon fordulót csinálnia, habár tőlem valamiért egyiket sem kérték. Gabinak viszont be kellett mutatnia ezen tudását is, amivel persze nem volt gond, így már mindketten szivárványos jogsival igazolhatjuk, hogy hawaiiak vagyunk.

Hawaii közlekedés

Több hónapja van itt is autónk, így mostanra már mindenféle közlekedési eszközzel van elég tapasztalatunk a szigeten. Ennek fényében nyugodtan kijelenthetjük, hogy Honolulu egyike a világ legrosszabb közlekedésű városainak. A tömegközlekedés kritikán aluli, a bicajozás pedig veszélyes, hiszen az autósok még az út menti bringa utakon sem figyelnek a kerékpározókra. Pár hete az egyik bringázó munkatársamat ütötték el, aki szerencsére „megúszta” a balesetet egy állkapocstöréssel. Az eset jól mutatja, hogy az autós közlekedés sem éppen problémamentes. Míg Amerikára általában a magas közlekedéskultúra a jellemző és kifejezetten élvezetes a nyugodt tempójú forgalomban vezetni, addig ez Hawaiiról egyáltalán nem mondható el. Honoluluban ráadásul tovább ront a helyzeten, hogy irdatlanul nagy a népsűrűség és rengeteg autó van az utakon. Az sem sokat segít, hogy a közlekedési lámpák egyáltalán nincsenek összehangolva, így még a nagy sugárutakon sem lehet folyamatosan haladni.