Amíg Waikikiben laktunk, elég
egyszerű volt a strandolás, hiszen csak le kellett sétálni a partra. Amióta
elköltöztünk, már nem ilyen könnyű eljutni az óceánhoz, mindenképpen kocsiba
kell ülni. Az igazat megvallva, nem is vágyunk vissza a turisták közé, ezért a
hétvégén új partszakaszok felfedezésébe fogtunk. Végigautóztunk a sziget keleti
és északi partjain és néhány ígéretesnek tűnő helyet alaposabban is szemügyre
vettünk. Találtunk több olyan helyet is, ami remek helyszínnek tűnik, hiszen a
tömegek elől rejtve vannak és nem épületek és zajos utak veszik körül, hanem
természet övezi őket. Amint véget ér az esős időszak és kicsit jobbra fordul az időjárás, ki is fogjuk próbálni
őket.
A kirándulás során próbáltuk megfigyelni az ilyenkor itt telelő bálnákat is, de ezúttal nem jártunk
szerencsével, nem mutatták magukat. Sikerült viszont felfedezni egy újabb barátfóka pihenőhelyet. A
fóka ugyan nem volt igazán jól fotózható pozícióban, de legalább a tömegek zaklatásától
mentesen, nyugodtan tudott pihenni.