Pénteken ismét ünnepnap volt
Hawaiin. Minden évben augusztus harmadik péntekén ünneplik, hogy Hawaii 1959.
augusztus 21-én az USA tagállama lett. Először még 1919-ben Kuhio herceg
nyújtott be törvényjavaslatot a Kongresszusnak, hogy Hawaii amerikai állam legyen.
Ezt követően aztán többször is próbálkoztak a javaslattal, végül 1959-ben
fogadta el a Kongresszus és Esienhower elnök augusztus harmadik péntekén írta
alá a kiáltványt, ami Hawaiit az USA 50. tagállamává tette. Hawaiin az Iolani
Palota előtt hirdették ki az állammá válást, ami korábban a királyi család
lakhelye volt és a Kamehameha szoborral szemben helyezkedik el. Manapság már
nincsenek nagy ünnepségek ezen a napon, nekem ráadásul be kellett mennem egy
kicsit a laborba dolgozni, így nem is tudtuk teljesen kihasználni a
szabadnapot.