Autójavítás egy hájtek szervizben

Az autóbaleset óta újabb hawaii tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak. Többek között, mostanra már egészen biztosak vagyunk benne, hogy nincs Amerikában drágább hely Hawaiinál. A kocsi javítása ugyanis több, mint 4000 dollárba kerülne. Az autót egyébként ennél valamivel kevesebbért vettük, mostanra pedig már természetesen annál is jóval kevesebbet ér. Ez azonban nem is lenne olyan nagy gond, ha a biztosító kifizetné a javítást, de sajnos, mint azóta kiderült, a baleset okozójának nemfizetés miatt lejárt a biztosítása. Hogy ez a helyszínen miért nem derült ki a rendőr számára, az rejtély. Talán csak ennyire inkompetens, ami egy átlagos hawaiit tekintve, cseppet sem lenne meglepő, de az is lehet, hogy szimplán csak lusta volt leellenőrizni a rendőrautóban lévő számítógépen. A helyszínen azért tűnt úgy, hogy minden rendben van a Dodge papírjaival, mert Amerikában a biztosítók fél évre előre kiadják a biztosítási papírt, azonban elég csak havonta fizetni a díjat. Jelenleg nekünk is van biztosítási papírunk október végéig, pedig még csak júniusig van kifizetve. Ezért kellett volna a rendőrnek a számítógépén is leellenőriznie, hogy minden rendben van-e. Ez Amerika nagy részén ráadásul úgy működik, hogy a kocsik szélvédőjére fel van ragasztva egy vonalkód, amit a hivatalos szerv a spéci kütyüjével leolvas és máris mindent lát az autóról (regisztráció, biztosítás, műszaki). Természetesen ilyen rendszer nincs Hawaiin, ami nem először bizonyítja azt is, hogy a nagy drágaság ellenére minden bizonnyal ez a legelmaradottabb amerikai állam.

A lényeg, hogy az autót a saját költségünkön kellene megjavíttatni, amit nem fogunk megtenni, hiszen egyszerűen nem érné meg. Elég csúnyácska így, de azért működik. Az ablakmosó az egyetlen fontos dolog, ami tönkrement a baleset során, mivel a benyomódó fém elvágott egy műanyag csövet és elfolyt belőle a folyadék. A szerviz szerint ennek a javítása is belekerülne 300 dollárba, szerintük ugyanis mind a tartályt, mind a pumpát cserélni kellene, sőt a benyomódó fém miatt némi karosszéria munka is elkerülhetetlen. Megköszöntük a becslést és eljöttünk. Egyik ismerősünk javasolt egy vietnámi maszek szerelőt, oda vittük el a kocsit. Tipikus mindentudó maszek, ahogyan a táblája is jelzi, számára nincs akadály. Persze karosszéria munkát nem vállal, de nekünk csak az ablakmosó javítása volt fontos. Azt három perc alatt meg is oldotta kemény 20 dollárért. Nem mondom, ez is jó óradíj, de nem sajnáltam tőle, hiszen kiváló szakmunkát végzett: egy csavarhúzóval helyére feszítette a benyomódó fémet, a műanyagcső sérült részét levágta, majd a lökhárítót is visszakalapálta a helyére ☺

100-adikra egy kis baleset

Elérkeztünk a 100-adik bejegyzéshez. Eredetileg valami különlegessel szerettük volna ezt megünnepelni, de a sors közbeszólt, pontosabban a hawaii vezetéskultúra, illetve annak hiánya. Röviden, belénk jöttek. Persze az ilyesmi mindennaposnak számít a legtöbb helyen, de ez az eset mégiscsak furcsa volt, ugyanis elsősorban nem is a bordó Dodge sofőrje okozta a balesetet. Persze ő volt a hibás, amiért befordult elénk, de csak azért tette ezt, mert beengedték. És ebben mutatkozott meg a tipikus hawaii agyatlanság. A helyiek általában cseppet sem előzékenyek, de most mégis az jutott eszébe az egyiknek, hogy egy soksávos út belső sávjában megpróbál „jótékonykodni”, miközben nem tudhatja, hogy a többi sávban nem jön-e valaki. A történet röviden: a múlt héten éppen az északi partra igyekeztem, amikor Wahiawa városában a Kamehameha Hwy hatsávos útján, a belső sávban egy helyi nagyokos úgy döntött, hogy a szemből érkező Dodge-ot engedi keresztben elfordulni. Én a szélső sávban haladtam normális sebességgel, mivel előttem nem volt senki, amikor egyszer csak megérkezett balról a Dodge és CSATT. Én nem láttam őt, mert takarásban volt, ahogyan ő sem látott engem, igaz, neki azért számítania kellett volna rá, hogy a szélső sávban valaki jöhet, ezért hivatalosan természetesen ő okozta a balesetet, de már azért is büntetés járna neki, mert Hawaiin sapkát hord. Nem emlékszem már, hogy máshol hogyan mennek a dolgok, hiszen a tavalyi kaliforniai kirándulásunkat leszámítva, elég régen vezettem már olyan helyen, ahol létezik vezetéskultúra, de szerintem ilyen felelőtlenség nem igazán jellemző a világ normálisabb felén, így sem Észak-Amerikában, sem Európában. Szerencsére, pont a közelben volt egy rendőr, így az egészről készült hivatalos rendőrségi jelentés is, ami elvileg megkönnyíti a biztosítóval való ügyintézést, habár, ismerve a hawaii tempót, ez nem fog egyhamar megtörténni. A koccanás egyébként nem volt nagy, hiszen senki sem ment gyorsan, de a kocsink eleje azért kicsit meggyűrődött.

Eddig egyetlen balesetem volt, mintegy 15 éve, az sem az én hibámból történt. Azóta több, mint 300ezer kilométert vezettem balesetmentesen a világ számos pontján. Ez annyi, mintha hét és félszer megkerültem volna a Földet. Sajnos Hawaiit elérve, a nyolcadik hibátlan kör már nem sikerült.

Holdfogyatkozás

Tegnap éjszaka teljes holdfogyatkozás volt látható a Föld nyugati féltekéjén. A jelenség azért volt igazán különleges, mert egy úgynevezett tetrád része volt. Ez azt jelenti, hogy másfél év alatt négy teljes holdfogyatkozás lesz, aminek a tegnapi volt az első felvonása. A teljes holdfogyatkozás során egyébként a Hold nem sötétül el teljesen, amikor bekerül a Föld árnyékába, ugyanis a Nap fénye a földi légkörön áthaladva szétszóródik és sejtelmes, vörös derengéssel világítja meg a Holdat, ami miatt időnként vérholdnak is nevezik a jelenséget. Honoluluban elég felhős volt az ég, néha még az eső is eleredt, de szerencsére a hosszú, közel négy órás folyamat alatt mindig akadt egy-egy felhőrés, amelyen keresztül végül sikerült megfigyelni a fogyatkozás minden fázisát, a totalitás pedig különösen szép volt, igazi vérholdat láthattunk.

Konferencia San Diegoban

A múlt héten a kaliforniai San Diegoban tartotta éves összejövetelét az Amerikai Társaság a Rákkutatásért (AACR) nevű szervezet. A konferencián két munkatársammal én is részt vettem. A városból nem sokat láttam, sajnos nem igazán volt idő városnézésre, de az ott töltött néhány nap alatt San Diego kellemes benyomást tett rám. A konferencia pedig nagyon tanulságos volt, mindhárman élveztük. Mindannyian poszteren mutattuk be, hogy milyen eredményeket értünk el eddig a kutatásaink során és elég népszerűek voltunk, számos gyógyszergyár érdeklődött a munkánk iránt, illetve sokan felajánlották, hogy szívesen eljönnek Hawaiira, hogy részt vegyenek a munkánkban. Talán néhányan közülük nem csak a homokos tengerpartok miatt voltak ilyen lelkesek.

Kutatás a sárga gyapjasmadár után

Az ökológusok számára az óceáni szigetek világa leginkább az egyedi, sehol máshol nem élő, úgynevezett bennszülött élőlények miatt érdekes. Mivel a Hawaii-szigetek a Föld legizoláltabb szigetlánca, itt különösen sok bennszülött faj található, vagy legalábbis egykoron rengeteg ilyen élőlény élt a szigeteken. Mind közül a legérdekesebbek kétségkívül a hawaii gyapjasmadarak. Ez az egész madárcsoport csak a Hawaii-szigeteken található meg, sőt az egyes szigeteknek is megvannak a maguk gyapjasmadarai. Ez a nagy változatosság egy évmilliókkal ezelőtt idetévedt pintyfajból alakult ki, amelyből az új élőhelyekhez alkalmazkodva, több mint ötven különféle madárfaj fejlődött ki az idők folyamán. Sajnos a madarak nagy része mára kihalt és a fennmaradt fajok túlélése is bizonytalan. A legfőbb gondot a behurcolt élőlények okozzák, a patkányok, a mongúzok, a számtalan betelepített madárfaj és különösen veszélyesek a szúnyogok, amelyek a madármalária kórokozóját hordozzák. A madármalária ellen az őshonos hawaii madaraknak ugyanis nincs ellenálló képességük, emiatt a hawaii gyapjasmadarak ma már csak a magasabb hegyek erdeiben élnek, ahol a vérszívók nem fordulnak elő. Mivel Oahu szigetének természeti állapota a leginkább leromlott, így itt él a legkevesebb, mindössze három gyapjasmadárfaj. Ezek legkülönlegesebbike az Oahu amakihi, amit magyarul sárga gyapjasmadárnak szoktak hívni. Ahogyan a hawaii neve is sejteti, ez a madár csak és kizárólag Oahu szigetén él.

Nem tagadom, ez a madárcsoport volt az egyik oka, amiért Hawaiira vágytam, és mint azóta kiderült, szerencsés vagyok, hogy éveket tölthetek Oahun, hiszen az egyszeri látogatónak nem sok esélye van, hogy alaposabban megismerje ezeket a ritkaságokat. Jómagam először mintegy másfél évvel ezelőtt indultam el a gyapjasmadarak keresésére. A helyszín a Koolau-hegység egyik gerince volt. Azt már korábbi olvasmányaimból tudtam, hogy a madarak kedvenc tápláléka az ohia lehua nevű fa vörös virágainak nektárja, így ezek felkeresésére koncentráltam. Szerencsém volt, ugyanis az első terepszemlén máris találkoztam egy amakihivel. Legközelebb már fotófelszereléssel vágtam neki a nehéz hegyi túrának abban a reményben, hogy képeket is készíthetek a madárról. A szerencse ezúttal azonban elkerült, ahogyan az ezt követő majd’ másfél évben minden alkalommal, amikor bevetettem magam a hegyi esőerdőkbe. Hiába próbálkoztam a Koolau-hegy több részén is, így a Waahila-hegygerincen és az Aiea-hegygerincen, nem sikerült fényképet készítenem a madarakról. Néhányszor ugyan találkoztam gyapjasmadarakkal, de a fotózásukra nem volt lehetőségem. Az eltelt időben azonban a megfigyelések során elegendő tapasztalatot gyűjtöttem a madarak viselkedéséről, és végül idén februárban elkészítetettem az első képemet egy hawaii gyapjasmadárról, egy fiatal tollruhás amakihiről. Pár héttel később aztán egy gyönyörű, felnőtt hím amakihit is le tudtam fotózni. Nem állítanám, hogy ezek a legjobb madárfotóim, de én nagyon örülök ezeknek is, hiszen nem sokan mondhatják el magukról, hogy sikerült lefényképezniük az Oahu amakihit.

Hawaii tempó

Köztudomású, hogy a délen élő emberekre nem éppen a gyorsaság a jellemző, különösen igaz ez, ha munkáról van szó. Balogh János, aki az expedíciói során sokféle emberrel találkozott ezt úgy fogalmazta meg, hogy "a déli embereknek semmi sem sürgős és még azt is holnapra hagyják".
Nincs ez persze másképp a hawaii emberekkel sem. A Hawaii szigetvilág tempóját tökéletesen szemlélteti az alábbi rendkívül "izgalmas" videó, amit egy kaméleonról készítettem a Koolau hegység egyik esőerdejében.

Az Oroszlánkirály Hawaiin

Az Oroszlánkirály mostanra minden idők legsikeresebb Broadway előadása lett. 1997-ben mutatkozott be először és New York-on kívül is számos helyen ért el sikereket. Még 2011-ben nekünk is volt szerencsénk látni, mégpedig a „szülőföldjén”, a Broadwayen. A darab nagyon látványos és szórakoztató volt, ezért most kihasználtuk a lehetőséget és itt Honoluluban is megnéztük az előadást, hiszen januártól márciusig itt turnéznak. Természetesen nem az eredeti szereplőgárdával, hiszen a műsor továbbra is heti nyolc előadással megy a New York-i Minskoff Színházban. Ide a turnégárda jött el, ami cseppet sem tűnt gyengébbnek a Broadway féle szereposztástól. Az előadás a Neal Blaisdell Center koncerttermében volt, amit nagyon jól felkészítettek a műsorra és a látvány semmivel sem maradt el a broadway-i előadás színvonalától. Mindenképpen megérte másodszor is megnézni és meglehet, hogy nem is utoljára láttuk.

Két év

Két éve érkeztünk Hawaiira. Habár eredetileg csak egy évre terveztük a maradást, ezt később meghosszabbítottuk újabb egy évvel. Most ez is letelt és úgy tűnik, hogy még tovább maradunk.
A mostani hosszabbítással új vízum is jár, mivel a korábbi J típusú vízumunkat, amit általában ösztöndíjas kutatóknak szoktak kiállítani, csak öt évig lehet megkapni és bizony már öt éve, hogy az USA-ban vagyunk. Az új vízum egyfajta munkavállalási vízum, egészen pontosan H1-B típusú, amit három évre kaptunk meg. Abban azonban korántsem vagyunk biztosak, hogy ezt a három évet ki is töltjük itt Hawaiin ☺

Teknősles az északi parton

A múlt év végén, a megmaradt szabadnapokat felhasználva valódi „téli-szünetünk” volt, pont, mint diákkorunkban, leszámítva persze a trópusi időjárást. Az idő nagy részét ünnepléssel töltöttük, de azért volt alkalmunk némi kirándulásra is. A Hanauma-öbölben való búvárkodáson kívül ismét teknősnézőbe mentünk a sziget északi partjára. Tavaly már meglestük őket a legismertebb pihenőhelyükön, de ezt a helyet a turisták is jól ismerik és sajnos a tömeg miatt akkor éppen nem jöttek partra az állatok. A helyiek azonban ismernek sokkal jobb teknősleső helyeket is, amit a turisták hada még nem fedezett fel. Gábor egyik ismerőse megosztott velünk néhány ilyen helyszínt, ezek egyikére látogattunk el az év utolsó előtti napján. Ezen a partszakaszon valóban alig akadt ember, szinte csak a helyiek járnak ide, így láttunk is két napozó teknőst a parton, valamint három másikat, amint a sekély vízben legelték a kövekről a moszatokat. Mivel erre nem nagyon járnak turisták, így a pihenő teknősöket nem szükséges körbekeríteni, ami megfelelő fényképezési körülményeket biztosított. Ki is használtuk a lehetőséget és körbefotóztuk a teknősöket, majd a parton olvasgatva és a lemenő nap fényében sütkérezve elbúcsúztunk az óévtől.

Hanauma Bay

Tavaly áprilisban, amikor a testvéremék meglátogattak minket, már voltunk a sziget legkedveltebb merülőhelyén, a Hanauma-öbölben. A „téli-szünetet” kihasználva ismét ellátogattunk ide, ezúttal azonban már a kis fényképezőgépünk társaságában, amire sikerült szerezni egy vízálló tokot, így némileg javultak az esélyeink a jobb képek készítésére is.
A víz alatti fotózás azonban kemény móka. Nem csak, hogy a fény mennyisége és a minősége tér el a felszínen megszokottaktól, de általában az ember is sokkal esetlenebbül mozog a víz alatt, különösen a halakhoz képest. Persze van egy viszonylag egyszerű módja a víz alatti világ megfigyelésének, a sznorkelezés. Ilyenkor az ember a víz felszínén úszik, fejét a vízbe teszi és egy pipa segítségével tud levegőt venni. Az első ilyen próbálkozásom során, ami tíz éve volt a Vörös-tengeren, azonban rájöttem, hogy a felszíni úszkálás nem nekem való, én jobban szeretek lemerülni a halak közé. Azóta sem használtam pipát, így többnyire úszószemüvegben szoktam „búvárkodni”. A fotózás miatt egyébként is érdemes lemerülni, hiszen a halak fentről nem túl mutatósak, cserébe még állandóan mozognak is, egy pillanatra sem állnak le, ami cseppet sem könnyíti meg a fotózásukat.
A Hanauma-öböl leggyakoribb halai a különféle doktorhalfajok. Ezek a különösen szép, színes halak általában nagyobb csapatokban táplálkoznak a sziklákon növő algákkal. Legtöbbször a fegyenc doktorhallal lehet találkozni, nem nehéz kitalálni, hogy miről kapta a nevét. Fotózni persze őt sem könnyű, hiszen nem túl nagy és pillanatok alatt képes eltűnni a keresőből. A nehézségek ellenére, jól szórakoztunk az öbölben a múlt év végén, remélhetőleg idén is lesz még rá lehetőségünk.