Tavaly áprilisban, amikor a
testvéremék meglátogattak minket, már voltunk a sziget legkedveltebb
merülőhelyén, a Hanauma-öbölben. A „téli-szünetet” kihasználva ismét
ellátogattunk ide, ezúttal azonban már a kis fényképezőgépünk társaságában,
amire sikerült szerezni egy vízálló tokot, így némileg javultak az esélyeink a jobb
képek készítésére is.
A víz alatti fotózás azonban kemény móka. Nem csak, hogy a fény mennyisége és a minősége tér el a felszínen megszokottaktól, de általában az ember is sokkal esetlenebbül mozog a víz alatt, különösen a halakhoz képest. Persze van egy viszonylag egyszerű módja a víz alatti világ megfigyelésének, a sznorkelezés. Ilyenkor az ember a víz felszínén úszik, fejét a vízbe teszi és egy pipa segítségével tud levegőt venni. Az első ilyen próbálkozásom során, ami tíz éve volt a Vörös-tengeren, azonban rájöttem, hogy a felszíni úszkálás nem nekem való, én jobban szeretek lemerülni a halak közé. Azóta sem használtam pipát, így többnyire úszószemüvegben szoktam „búvárkodni”. A fotózás miatt egyébként is érdemes lemerülni, hiszen a halak fentről nem túl mutatósak, cserébe még állandóan mozognak is, egy pillanatra sem állnak le, ami cseppet sem könnyíti meg a fotózásukat.
A Hanauma-öböl leggyakoribb halai a különféle doktorhalfajok. Ezek a különösen szép, színes halak általában nagyobb csapatokban táplálkoznak a sziklákon növő algákkal. Legtöbbször a fegyenc doktorhallal lehet találkozni, nem nehéz kitalálni, hogy miről kapta a nevét. Fotózni persze őt sem könnyű, hiszen nem túl nagy és pillanatok alatt képes eltűnni a keresőből. A nehézségek ellenére, jól szórakoztunk az öbölben a múlt év végén, remélhetőleg idén is lesz még rá lehetőségünk.
A víz alatti fotózás azonban kemény móka. Nem csak, hogy a fény mennyisége és a minősége tér el a felszínen megszokottaktól, de általában az ember is sokkal esetlenebbül mozog a víz alatt, különösen a halakhoz képest. Persze van egy viszonylag egyszerű módja a víz alatti világ megfigyelésének, a sznorkelezés. Ilyenkor az ember a víz felszínén úszik, fejét a vízbe teszi és egy pipa segítségével tud levegőt venni. Az első ilyen próbálkozásom során, ami tíz éve volt a Vörös-tengeren, azonban rájöttem, hogy a felszíni úszkálás nem nekem való, én jobban szeretek lemerülni a halak közé. Azóta sem használtam pipát, így többnyire úszószemüvegben szoktam „búvárkodni”. A fotózás miatt egyébként is érdemes lemerülni, hiszen a halak fentről nem túl mutatósak, cserébe még állandóan mozognak is, egy pillanatra sem állnak le, ami cseppet sem könnyíti meg a fotózásukat.
A Hanauma-öböl leggyakoribb halai a különféle doktorhalfajok. Ezek a különösen szép, színes halak általában nagyobb csapatokban táplálkoznak a sziklákon növő algákkal. Legtöbbször a fegyenc doktorhallal lehet találkozni, nem nehéz kitalálni, hogy miről kapta a nevét. Fotózni persze őt sem könnyű, hiszen nem túl nagy és pillanatok alatt képes eltűnni a keresőből. A nehézségek ellenére, jól szórakoztunk az öbölben a múlt év végén, remélhetőleg idén is lesz még rá lehetőségünk.
