Amikor éppen nem esik az eső és a
turisták tömege sem akadályozza a munkát, akkor elég kellemes terepi
élményekben lehet része az embernek itt Hawaiin. Ezen a héten végre ismét egy
nagyszerű napot töltöttem a Kaena Pointon. Először ellenőriztem a Laysan albatroszokat, szerencsére
a fiókák szépen fejlődnek, majd egy hawaii barátfókával is találkoztam. A fóka félig a vízbe merülve aludt, amikor egy hullám teljesen elborította, amire riadtan felkapta a fejét, mint aki azt sem tudja, hol van. Mindezeken felül végre a
bálnákkal is szerencsém volt. A hosszúszárnyú bálnák ilyenkor itt töltik a telet és már
többször láttam őket, amint a távolban fújtak, most azonban viszonylag közel
tartózkodtak a parthoz és a nagy teleobjektívvel sikerült pár képet is
készítenem róluk, habár a magas páratartalom nem kedvezett a fotózásnak. Mindenesetre
nagy élmény volt ismét elég közelről látni ezeket az állatokat.
2013. március 22., péntek
2013. március 10., vasárnap
Eső, eső, eső
Lassan tavaszodik. Legalábbis
otthon, itt ugyanis még tart a tél. Az elmúlt hónapokban talán többen gondoltak
rá, hogy milyen jó lenne valami kellemes trópusi helyen tölteni a telet. Hát,
Hawaii nem az a hely. Ezen a télen biztosan nem. Idén még alig akadt egy-két
nap, amikor ne esett volna az eső. Ráadásul, amíg tavaly megúsztuk az esős évszakot kisebb záporokkal, addig idén folyamatos felhőszakadás keseríti meg a
szigetvilág életét. Megértjük azokat, akik egy kellemes trópusi helyszínről
álmodoznak. Mi is…
2013. március 4., hétfő
Teknősnézőben
Régóta terveztük már, hogy
meglessük a tengeri teknősöket, de eddig valahogy nem került rá sor, pedig van
egy hely az északi parton, ahol elvileg minden nap lehet teknőssel találkozni.
Tegnap végül úgy döntöttünk, hogy megnézzük ezeket a hüllőket. Az erre a területre rendszerint napozni járó teknősfaj a közönséges levesteknős. Szegény állatnak már a neve is arra
utal, hogy milyen sorsot szánt neki az ember. Ma már „csak” Ázsiában esznek
teknőst, de az évszázadokon át zajló vadászat a kihalás szélére sodorta
ezeket az állatokat. Itt Hawaiin a vadászat már nem jelent veszélyt rájuk, de
a turisták hada miatt az ő helyzetük sem könnyebb, mint a fókáké. A parton van
ugyan egy „piroskötél-menedzser”, aki a napozó állatokat bizonyos távolságban
körbekeríti, így kijelölve, hogy amennyire szabad megközelíteni őket, de ahhoz
előbb partra kéne jutniuk az állatoknak. Kicsit távolabbról azért sikerült
lefotózni egy úszó teknőst, aztán otthagytuk a tömeget. Talán majd egy
nyugisabb hétköznapon sikerül napozó teknősökkel is találkozni
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)