Lassan fél éve élünk Hawaiin.
Közel fél éve lakunk egy aprócska lakásban Waikikiben és mivel a szerződésünk is hat
hónapra szólt, elkezdtünk másik albérlet után nézni. Szerettünk volna egy
kicsivel nagyobb lakásba költözni, de kiderült, hogy ez közel sem olyan egyszerű itt Hawaiin. A
legtöbb lakás főbérlője olyan követelésekkel áll elő, aminek egy külföldi képtelen megfelelni. Pár hét keresgélés után döbbentünk rá, hogy
milyen szerencsések voltunk januárban, amikor pár nap alatt rábukkantunk a
mostani lakásunkra. Mivel nem volt akadálya, hogy itt tovább maradjunk, ezért a
lakás apró mérete ellenére úgy döntöttünk, hogy szerződést hosszabbítunk. A
legnagyobb meglepetés ezután ért, a főbérlő közölte, hogy rendben, maradhatunk,
de mostantól olcsóbb lesz a bérleti díj 55 dollárral. Hát, ilyen is van. Mi nem ellenkeztünk ☺
2012. június 30., szombat
2012. június 19., kedd
Hawaii nyelvlecke 3.
Ideje megismerkedni azon
város és városrész nevével, ahol lakunk. Honolulu jelentése: védett öböl, de
szokták egyszerűen menedéknek is nevezni, hiszen a szigeteken az uralkodó
szélirányt és az áramlatokat figyelembe véve, ez valóban egy védett résznek számít. Minden
bizonnyal ezért választotta annak idején Kamehameha ezt a helyet a székhelyéül
és ezért lett végül a szigetek központja ez az öböl.
Honolulu kedvelt turistaövezete
Waikiki, ami manapság homokos tengerpartjáról ismert. Régebben azonban ez a
terület mocsárvidék volt, tele folyókkal és patakokkal. A waikiki szó jelentése
is erre utal: csobogó, friss forrás.
2012. június 11., hétfő
Kamehameha király napja
Június 11. talán a legfontosabb
ünnep Hawaiin, ekkor van Kamehameha király napja. Kamehameha a Hawaii
Királyság megalapítója és Hawaii első királya volt, akit Nagy Kamehamehának is
szoktak nevezni. Születésének pontos dátumát nem tudni, de mivel az ősi hawaii
legenda úgy tartja, hogy a nagy király születését, aki egy napon egyesíti a
szigeteket, egy üstökös eljövetele jelzi, ma úgy tartják, hogy 1758-ban
születhetett, hiszen ebben az évben tűnt fel a Halley-üstökös. Kamehameha a Big
Islanden született, majd a 18. század végére a két legnyugatibb sziget
kivételével az uralma alá vonta a szigeteket, székhelyét pedig Honoluluba tette
át. Végül 1810-ben behódolt a két utolsó sziget is és megalakult az egységes
Hawaii Királyság. Kamehamehának több felesége és számtalan gyermeke volt.
1819-ben hunyt el és az ősi szokásoknak megfelelően titokban temették el, végső
nyughelye máig ismeretlen.
Összesen öt nagy szobor segít
megőrizni Kamehameha emlékét a Hawaii-szigeteken. Az elsőt és a legismertebbet
1878-ban állították fel Honolulu belvárosában az Aliiolani Hale nevű épület
előtt, aminek a jelentése: A Mennyei Király Háza. Az épület eredetileg
királyi palotának épült, ma ez a Hawaii Állami Legfőbb Bíróság épülete. Aki
nézi a Hawaii Five-O című sorozatot, annak ismerős lehet, hiszen a történet szerint ez a Five-O csoport székhelye.
Mi még vasárnap tettük
tiszteletünket a szobornál, amit ilyenkor teleaggatnak virágfüzérekkel.
Kaena Point
Oahu szigetének legnyugatibb
pontja a Kaena Point. A hétvégén autót béreltünk, hogy megnézzük a sziget eme
legtávolabbi szegletét. Ha ennél messzebb akarunk jutni a lakóhelyünktől, akkor
már hajóra, vagy repülőre kell szállni. A terület természetvédelmi oltalom
alatt áll és mivel nincs rajta aszfaltozott út, ezért jóval kevesebben
látogatják, mint a legtöbb részét a szigetnek. Két irányból lehet megközelíteni,
délről és észak-keletről. A kettő között van egy 8 km-es szakasz, ami csak
terepjáróval, vagy gyalog járható. Mi délről érkeztünk, kicsit túrázgattunk, de
idő hiányában nem mentünk végig az úton, inkább elautóztunk a Kaena Point
északi részére is. Ez nagyjából 84 km-es kerülőutat jelentett, hiszen a sziget
belsejében áthatolhatatlan hegyek vannak, de természetesen megérte, hiszen így
képet kaphattunk róla, hogy milyen is lehetett az érintetlen Hawaii.
Ezzel az úttal, az eddigi három
autóbérlésünk során sikerült keresztül-kasul bejárni a szigetet, ez persze koránt
sem jelenti azt, hogy ne maradt volna még bőven felfedezni való Oahun...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)