Májusban
többször is ellátogattunk az északi partra abban a reményben, hogy talán idén
is látunk kis fókát. Sajnos azonban, ebben az évben még nem született
fókakölyök Oahun, viszont az egyik alkalommal találkoztunk Holokai-val, Ua Malie fiával, aki Honey Girl első unokája. Jelenleg körülbelül 11
hónapos a kis zöld szőrgombóc. A furcsa színét az algáknak köszönheti, amik
megtelepedtek a bundáján. Ez gyakran előfordul a barátfókáknál, ha sok időt
töltenek a vízben. Valahol nagyon izgalmas, de ugyanakkor nagyon szomorú is,
hogy manapság minden barátfókát név szerint ismerünk, ez ugyanis azt jelenti,
hogy már csak nagyon kevés él belőlük és félő, hogy hamarosan ez a faj is arra
a sorsra jut, amire a legtöbb őshonos élőlény Hawaiin.
Amikor
az északi parton kirándulunk, általában igyekszünk a naplementéig maradni. A
lemenő nap fényében ugyanis mindig jól esik egy kicsit sütkérezni. Két
alkalommal ráadásul igazán látványos fényjátékkal búcsúzott a nap, ami érdekes
fotótémákat is biztosított. Az egyik esetben a távolban repkedő barna szulákat
fényképeztem a felhők között átszűrődő napsugarakkal a háttérben, míg a másik
esetben klasszikus tájképet készítettem a naplementéről. Ekkor térdig a vízbe kellett állnom a
megfelelő kompozíció elérése érdekében. A kép elkészülte után nem sokkal aztán
egy nagy hullám szinte nyakig elöntött és persze a fotófelszerelésemet is. Gabi a telefonjával éppen az elöntés utáni pillanatban örökített meg, ahogyan érdekes arcot vágva igyekszem a felszerelést menteni. A
professzionális eszközöknek szerencsére meg sem kottyan az ilyesmi, de az arcomról talán látszik, hogy nekem
azért nem esett olyan jól. Az elkészült kép azonban kárpótolt a
kellemetlenségért.
